Ha Debrecenre gondolunk, óhatatlanul eszünkbe jut Szabó Magda neve is. Ön mikor és miért kezdett el komolyabban foglalkozni a műveivel?
Születésének centenáriuma kapcsán muzeológusként kezdtem módszeresebben közelíteni az életműhöz. 2017 kora tavaszán szinte egyidejűleg talált meg a téma és az a feladat, hogy debreceniségét modern szemléletű kiállításon mutassam be. Adott volt a hely, a múzeumi munkacsapat, a javarészt helyi vonatkozású relikviákat tartalmazó és letéti anyagként őrzött írói hagyaték, valamint az a gazdag szellemi örökség, amelynek feldolgozására kevesebb mint fél esztendő állt a rendelkezésemre.
Miért vállaltam el mégis? Egyfelől a munkahelyi feladatot nem tartottam illendőnek visszautasítani, másfelől valamiféle folytonosságot érzékeltem a korábbi kutatásaim és a múzeumi munkám között. Két téma: az antikvitás továbbélése és a tájirodalom már magyar–latin szakos egyetemistaként is érdekelt, és ez később: a Márai Sándor publicisztikájáról szóló disszertációm írásakor, aztán a csaknem másfél évtizedes múzeumi tevékenységem során is meghatározó maradt. Kiállításokat rendeztem, városi sétákat vezettem, és közben a lehetőségekhez képest igyekeztem tájékozódni Debrecen kulturális és történelmi tradícióiról.