Best WordPress Hosting
 

Kontroll 2 előzetes az egykori szereplőkkel, vevő lennél a teljes mozira?

A Kontroll tavaly ünnepelte 20. születésnapját. Még Szilveszter előtt kikerült egy előzetes egy megálmodott folytatáshoz. Ezt Mátyássy Bence színész/rendező Antal Nimród engedélyével forgatta jórészt az eredeti szereplőkkel (Balla Eszter, Mucsi Zoltán, Nagy Zsolt, Badár Sándor, Pindroch Csaba…) és Zsigmond Emőkével. Alatta persze a Neo szól. Ki lenne rá vevő?

Gyorsan jött egy előzetes a Rebel Moon – 2. részéhez, hátha várja még valaki

Zack Snyder komoly csalódást okozott a Rebel Moon: 1. részével, még ha a Netflixen nem lehet bukni (jelenleg a legnézettebb film). A direktor úr elvileg ebből egy korhatárosabb változattal is “megörvendeztet” még minket a 2. rész: A sebejtő kijöveteléig, viszont az meg április 19-én érkezik is. Gyorsan kihajítottak hozzá egy előzetest az optimistábbaknak.

“- Igazi Magyarországot!”- hirdeti a legdrágább honi film, a Most vagy soha! előzetese

Lassan tényleg szélesvásznon láthatjuk minden idők legdrágább magyar filmjét, amiről már mindenki többet hallott, olvasott, mint bármelyik másik moziról, így csak megosztjuk a főként Petőfi Sándorra (Berettyán Nándor) fókuszáló Most vagy soha! hosszú előzetesét.

A Képzeletbeli barátok és Ryan Reynolds szállítja jövőre ezt a cukiságot – trailer

John Krasinski színész-forgatókönyvíró-rendezőtől (Hang nélkül 1-2.) érkezik mozikba a Képzeletbeli barátok (If) című vígjáték. Ryan Reynolds játssza az apját annak a lánynak, akinek az a szuperképessége, hogy mindenkinek elő tudja idézni a képzeletbeli barátját.

Itt a Beverly Hills-i zsaru 4. első előzetese, a 62 éves Eddie Murphy egész fiatalos Axel Foley

Ha kértük, ha nem, 40 évvel az első után megkapjuk a a Beverly Hills-i zsaru 4. részét. A 62 éves Eddie Murphy egész fiatalos Axel Foley.

Alex Garland Civil War mozija már felírva a jövő évi várólistánkra – trailer

Alex Garland forgatókönyvíró/rendező) filmjei (Ex Machina, Expedíció, Ők) egyedi hangulattal és izgalmas alaphelyzetekkel bírnak. A Civil Warban Amerikát ismét polgárháború sújtja 170 évvel az elsőt követően.

A Dűne: Második részéhez jött még egy utolsó látványos előzetes

Denis Villeneuve és marketingesei is bosszúsan tologatták a Dűne: Második részét, ami most elvileg február 29-én kiköt végre a hazai mozikban is. A 166 perce rúgó folytatás lesz a rendező úr leghosszabb filmje, amihez kidobtak még egy utolsó látványos előzetest, hogy ne lankadjon a közönség érdeklődése.

A 2024-es Golden Globe jelöltjei között a Barbie és az Oppenheimer dominál, de Nic Cage is ott

Bejelentették a 81. Golden Globe jelöltjeit. Ahogyan azt várni lehetett a Barbie (9) és az Oppenheimer (8) kapta a legtöbbet, de a Megfojtott virágok (7) és a Szegény párák (7) sem szégyenkezhet. Nicolas Cage 20 év után lesz érdekelt, és egy új kategória is debütál.

Itt a Mr. és Mrs. Smith sorozatváltozatának első előzetese

Megérkezett a Mr. és Mrs. Smith sorozatváltozatának első előzetese Donald Glover és Maya Erskine párossal a címszerepben. Február 2-án érkezik a Prime-ra. A 8 részes évadban többek között olyan vendégszereplők bukkannak fel, mint John Turturro, Paul Dano, Alexander Skarsgård, Parker Posey vagy Ron Perlman.

A levegő urai kaptak egy utolsó előzetest, drámából és légi ütközetből is lesz bőven

Január 26-án rögtön dupla résszel repülnek be az A levegő urai az Apple TV+-ra. A 9 részből álló minisorozat Donald L. Miller azonos című könyve alapján készült, története szerint a 100. bombázó egység 1942-45 között történt bevetéseiről szól.

Még egy utolsó előzetest kaptunk a True Detective 4. évadához

Január 15-én végre jön A törvény nevében (True Detective: Night Country) 4. évada, amihez kaptunk még egy utolsó előzetest magyar felirattal. Biztató, bár Jodie Foster miatt eleve vártuk,

King Kong és Godzilla most haverok, itt a Godzilla x Kong: The New Empire előzetese

King Kong és Godzilla most haverok, itt Godzilla x Kong: The New Empire előzetese. A forgatókönyvírók nem izzadtak meg, de hát ilyenkor a CGI-részleg szokott belehalni.

A Fallout sorozatváltozata látványban biztos felnő a játékhoz – trailer

Gyengülőben a képregényvonal, előretörőben a játékadaptációk, a The Last of Us és a Halo után érkezik a Fallout sorozat. A széria mögött bábáskodott Jonathan Nolan és Lisa Joy (Westworld) is, előbbi a rendezésből szintén kivette a részét.

A Sárkányok háza 2. évadának előzetese véres háborút ígér

Sokak szerint a Sárkányok háza 1. évada, a Trónok harca gyengébb pillanataihoz sem ért fel, de azért a lezárás miatt, biztos visszatérnek páran a folytatásra. Itt a 2. szezon előzetese, és látszik, hogy igyekeznek nagyobb fokozatra kapcsolni megmaradt nézőkért. 2024. nyarán lesz nagy tűzokádás.

Seth MacFarlane trágár és szexéhes plüssmacija, Ted sorozatban tért vissza – trailer

Seth MacFarlane trágár és szexéhes plüssmacija, Ted visszatért. 8 epizódos sorozatként folytatódik. A történet visszaugrik 1993-ba, így Mark Wahlberg fiatalabb kiadása még suliba jár. A trailer alapján kábé ugyanazt a “stílust” hozza majd. Nem csoda, hiszen a szülőatyja Ted hangjaként, íróként, rendezőként is részt vett benne. Január 11-én kezd.

A hó társadalma az Életben maradtak újrája és Spanyolország Oscar nevezettje – trailer

Emlékeztek az 1993-as Életben maradtak mozira (Ethan Hawke-kal), az uruguayi főiskolai rögbicsapat 1972-es repülőszerencsétlenségéről és a túlélők emberfeletti küzdelméről szólt. J.A. Bayona (Árvaház, A lehetetlen) rendező újraforgatta 30 évvel elteltével, és ez lett Spanyolország Oscar-nevezettje. Kérdés, hogy még miben tud újat mutatni. Az előzetesből egyelőre nem derült ki.

A Kék Pelikan magyar animációt óriási nosztalgiával várjuk – trailer

Csáki László első egész estés animációs filmjéhez, a Kék Pelikanjához végre előzetest kaptunk. 90-es évek, a rendszerváltást követően leleményes fiatalok kék Pelikan indigóval hamisított vonatjegyekkel utaztak Nyugatra, és ezt mások számára is lehetővé tették. Humor, sok retro szimbólum, kultzenék, jöhet! 2024. első felében a mozikban.

20. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál november 22-29.

Idén már 20. alkalommal kerül megrendezésre a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. Virtuális utazás több mint 40 országon keresztül, 80 filmalkotással, kivételesen gazdag programmal, Budapesten nov. 22-29. között a Toldi és a Corvin moziban, míg vidéken Szeged, Szombathely, Debrecen, Kecskemét, Miskolc és Pécs városokba látogat el a Verzió. A fesztivál online filmtára, a Verziótéka pedig november 30. – december 10. között várja azokat, akik online szeretnének csatlakozni.