Best WordPress Hosting
 

J. R. R. Tolkien, A Gyűrűk Ura írója 50 éve halt meg

John Ronald Reuel Tolkien 1892. január 3-án született a dél-afrikai Bloemfonteinben, ahol édesapja bankigazgatói állást kapott. Négyéves volt, amikor apja meghalt, ezután anyjával és testvérével visszaköltöztek Angliába, Birmingham közelébe. A család 1900-ban áttért a baptista vallásról a katolikusra, ami Tolkien életének egyik meghatározó eseménye lett. Katolikus iskolába járt, s miután tizenkét évesen teljes árvaságra jutott, anyja gyóntatópapja gondoskodott a taníttatásáról. Hitbeli meggyőződése, a katolikus egyházhoz való ragaszkodása későbbi erősen meghatározta irodalmi munkáit.

Már középiskolás korában megmutatkozott kiváló nyelvérzéke, nyelvek iránti rajongása, érdekelték a középkori nyelvek – óangol és középangol, gót –, de a walesi és a finn nyelv is nagy hatást gyakorolt rá. Különösen megérintette a finn nemzeti eposz, a Kalevala nyelvezete és világa. A Kalevala ihlette 1915-ben oxfordi diákként írt első prózai művét, a Kullervo története című elbeszélést, amelyet angolul 2010-ben, magyarul 2016 decemberében adtak ki először.

Az oxfordi egyetemen 1911-től klasszika-filológiát, 1913-tól összehasonlító filológiát és angol irodalmat hallgatott. Már ezekben az években foglalkozott mesterséges nyelvek létrehozásával, később ezek alapján alkotta meg A Gyűrűk Ura quenya és a sindarin tündenyelvét. Élete során összesen tizenöt mesterséges nyelvet hozott létre, és tucatnyi valóban létező nyelven beszélt folyékonyan. 1916-ban elvette kamaszkori szerelmét, akivel négy gyermekük született. Még abban az évben az első világháború francia frontjára vezényelték, a somme-i csatában tanúja volt milliók értelmetlen halálának és szenvedésének, ez döntő hatással volt életszemléletére. Sebesülése után, betegágyán kezdte írni meséit, az általa alkotott nyelvekhez talált ki történeteket. Így született meg A Gyűrűk Ura előzményét, mitológiai hátterét alkotó A Szilmarilok, amelyet csak évekkel halála után adtak ki fia, Christopher gondozásában. Középfölde legendáriumának azóta is jelentek meg újabb darabjai, mint például 2017-ben a földi halandó Beren és a halhatatlan tündér Lúthien története, egy évvel később a Gondolin bukása.

A gyűrűk ura – A hatalom gyűrűi sorozat olyan trailert kapott, ami alapján már bizakodunk

A Comic Conon kidobtak A gyűrűk ura – A hatalom gyűrűi sorozatból egy olyan látványos előzetest, ami alapján tényleg elkezdtük várni a szeptember 2-án érkező premiert.