Keveseket állít igazi próbatétel elé a sors, Farkas azonban hamar megkapta a maga vizsgafeladatát az élettől. Még húszéves sem volt, amikor a Ceausescu-rendszer besorozott katonájaként őrségben állt az aradi laktanya előtt. Nem először kellett ott szobroznia, de először fordult elő, hogy az utcán hatalmas tömeg tűnt föl, s ez a tömeg nem a conducătort éltette, hanem forradalmi jelszavakat skandált: „Le a diktátorral!”, „Halál a gyilkosra!”, „Mi vagyunk a nép!”
Dermesztő helyzet. A magyar srác biztosan nem akart vért ontani a rendszerért, de elég volt egy pillantás az őrség többi tagjára, hogy kiderüljön, senki nem fog a tömegbe lőni a parancs szerint. Viszont ha semmit sem tesznek, esetleg a sokaság fog rájuk támadni. Végül is itt állnak a helyőrség előtt talpig géppuskában.
Farkasnak támadt mentő ötlete: talán elég egy gesztus. Szabályosan, a mellén fekvő fegyverrel kisétált az út közepére, hogy jól láthassa a tömeg. Az emberek elhallgattak, s feszült várakozással néztek rá. Ő másodpercekig elszánt képpel figyelte a tüntetőket. Aztán, mintha semmi érdekeset sem látna, a fegyvert a hátára, szuronnyal lefelé fordította, megfordult, és visszasétált a helyére. A tömegből kirobbant a megkönnyebbülés: „Armata e cu noi!” (A hadsereg velünk van!) – kiabálták.