Best WordPress Hosting
 

„Soha nem lesz művész, aki nem keringőzött a halállal” – Százéves lenne Kurt Vonnegut, a szatíra mestere

„Jut ezen a világon mindenkinek szerelem, csak meg kell keresni.”

Vonnegut már az óvodában megismerte későbbi első feleségét, Jane-t. Bár tinédzserként egy ideig randevúztak, kapcsolatuk megszakadt, miután Vonnegut beiratkozott a Cornell Egyetemre. 1943-ban önkéntesként belépett a hadseregbe, később hadifogságba esett Németországban, és egy drezdai üzemben dolgoztatták. Háborús élményeiből írta meg Az ötös számú vágóhíd című könyvét, amely meghozta számára a világhírt. Miután visszatért az Egyesült Államokba, 1945-ben feleségül vette Jane-t. 1979-ben váltak el.

„Senki sem irányíthatja és nem is ellenőrizheti teljesen a saját életét.”

Közel tökéletes képregényadaptáció. Kurt Vonnegut – Albert Monteys – Ryan North: Az ötös számú vágóhíd

Szép Eszter kritikája az 1749.hu oldalán jelent meg.

George Orwell 1984 című regényének eléggé megterhelő és az eredeti szöveghez túlságosan is ragaszkodó adaptációja (az 1749.hu kritikája itt olvasható) után 2021-ben a Helikon Kurt Vonnegut regényének Ryan North és Albert Monteys által adaptált változatával bővítette képregényes portfólióját – és milyen jól tette! North és Monteys kiválóan értik és érzik Vonnegut regényének és a képregény médiumának közös pontjait. Képregény-adaptációjuk szórakoztató és okos, hű Vonneguthoz, de kreatívan újra is értelmezi az eredeti regényt.

Drezda