Best WordPress Hosting
 

Megvannak a Magyar Mozgókép Díjak idei jelöltjei

Kiderült, hogy a Magyar Mozgókép Díj előzsűrije mely alkotásokat és alkotókat jelöli a 2024-es elismerésekre. Jelölt lett egyebek mellett a Lefkovicsék gyászolnak, Kizlinger Lilla és Koltai Lajos is. A díjátadóra a MOZ.GO-n kerül sor. Idén az alkotók nyolc kategóriában – játékfilm, tévéfilm, kisjátékfilm, egészestés animáció, rövid animáció, egészestés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, és tévésorozat – nevezhettek […]

The post Megvannak a Magyar Mozgókép Díjak idei jelöltjei appeared first on Filmtekercs.hu.

Túl a 30.000 nézőn a legsikeresebb Inkubátor-film, a Lefkovicsék gyászolnak

Breier Ádám rendező a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket segítő Inkubátor programjának keretében készítette el a Lefkovicsék gyászolnak című filmet. Mostanra a támogatási forma eddigi legsikeresebb megvalósult alkotása lett: a Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán főszereplésével készült vígjátékot több mint 30.000 néző látta Magyarországon. Továbbra is töretlenül népszerű a hazai mozikban, illetve a külföldi fesztiválokon.

„Nagyon meg vagyunk hatódva, hogy ennyien nézik a filmet. Külön öröm, hogy sokan azt jelzik vissza, már többször is megnézték, vagy javasolták egy családtagnak” – mesélte a hír hallatán Breier Ádám rendező.

A filmben Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző (Bezerédi Zoltán) viszonya annyira megromlott a fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), hogy évek óta nem beszélnek egymással. Iván Izraelbe menekült az apjával való konfliktus elől, ortodox zsidóként ott él és alapított családot, Budapestről csak az édesanyjával (Máhr Ágnes) tartja a kapcsolatot. Az anyuka váratlan halálakor Iván a hatéves kisfiával (Leo Gagel) hazatér, hogy a zsidó hagyományoknak megfelelően egyhetes gyászt, shivát üljenek a szülői házban. A két férfin keresztül két világ feszül egymásnak, aminek a tétje a család egyesülése.

A Lefkovicsék gyászolnak az Inkubátor Program legnézettebb filmje

A Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán főszereplésével készült Lefkovicsék gyászolnak már több mint 30 000 magyar nézőt vonzott. Breier Ádám filmje továbbra is látható a mozikban. Breier Ádám a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket segítő Inkubátor programjának keretében készítette el a Lefkovicsék gyászolnak című filmet. Mostanra a támogatási forma eddigi legsikeresebb megvalósult alkotása lett: a vígjátékot több […]

The post A Lefkovicsék gyászolnak az Inkubátor Program legnézettebb filmje appeared first on Filmtekercs.hu.

Szülői kényszer

A családunkban meglévő kibeszéletlen sérelmek életeket tudnak kényszerpályára téríteni. Ezt a súlyos állítást járja körbe váratlan hangütéssel a Lefkovicsék gyászolnak. …

A Szülői kényszer bejegyzés először KULTer.hu-én jelent meg.

Lefkovicsék gyászolnak – kritika

Breier Ádám a családi ebédeknél elhangzó vitákból inspirálódva, Csaba Bálinttal karöltve megírta a Levkovicsék Gyászolnak forgatókönyvét, az NFI-től kapott (zseb)pénzen pedig meg is sikerült valósítania ötletét. A végeredmény egy nagyon finoman összerakott, nem harsány, de nehezen kikezdhető, nívós film lett.

Amerika után Magyarországon is siker a LEFKOVICSÉK GYÁSZOLNAK

A Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán főszereplésével készült vígjáték, a Lefkovicsék gyászolnak csütörtök óta látható országosan a mozikban és úgy tűnik, az amerikai fesztiválkörutat követően a hazai közönség is lelkesen fogadta a filmet: eddig közel 8.000 néző váltott rá jegyet.

Előzetes:

A filmben Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző (Bezerédi Zoltán) viszonya annyira megromlott a fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), hogy évek óta nem beszélnek egymással. Iván Izraelbe menekült az apjával való konfliktus elől, ortodox zsidóként ott él és alapított családot, Budapestről csak az édesanyjával (Máhr Ágnes) tartja a kapcsolatot. Az anyuka váratlan halálakor Iván a hatéves kisfiával (Leo Gagel) hazatér, hogy a zsidó hagyományoknak megfelelően egyhetes gyászt, shivát üljenek a szülői házban. A két férfin keresztül két világ feszül egymásnak, aminek a tétje a család egyesülése.

„A humorban és a drámában is a ritmus az egyik legfontosabb dolog” – Interjú Breier Ádámmal

Február 22-én kerül a mozikba Breier Ádám (Havanna, csak oda, A báró hazatér) első nagyjátékfilmje. A Lefkovicsék gyászolnak című magyar filmben a Szabó Kimmel Tamás által alakított, Izraelben élő Iván fiával együtt tér haza Magyarországra, hogy elhidegült bokszedző apjával, Tamással (Bezerédi Zoltán) közösen az egyhetes, zsidó gyászidőszak, a süve alatt elbúcsúztassák Iván édesanyját. A sajtóvetítés […]

The post „A humorban és a drámában is a ritmus az egyik legfontosabb dolog” – Interjú Breier Ádámmal appeared first on Filmtekercs.hu.

Csütörtöktől mozikban a LEFKOVICSÉK GYÁSZOLNAK (12)

Breier Ádám első nagyjátékfilmje, a Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán főszereplésével készült Lefkovicsék gyászolnak február 22-től látható országosan a magyar mozikban.

Előzetes:

Tartalom:

A férfiség és a férfiasság összecsúszik az emberek fejében || Szél Dávid & Veiszer Alinda || Nagylátószög

„A férfiség, mint biológiai nem és a férfiasság összecsúszik az emberek fejében”

Szakpszichológusként a legkülönbözőbb korú emberekkel foglalkozik, óvodásoktól kezdve egészen az időskorúakig, a konzultációkba pedig bevonja az érintettek családját is. Az anyák egyenjogúságának ugyanannyira a híve, mit az apák emancipációjának. Szél Dávid nem csak pszichológusként, de bloggerként is foglalkozik az apaság kérdéseivel. Apapara című blogján rendszeresen ír a saját élményeiről és az ehhez kapcsolódó társadalmi kérdésekről. A Mozinet Nagylátószög új epizódjában vele beszélget Veiszer Alinda a február 22-én mozikba kerülő Lefkovicsék gyászolnak című film kapcsán. A Mozinet új bemutatójában Lefkovics Tamás (Bezerédi Zoltán), a nagyszívű, de konok bokszedző egy váratlan haláleset miatt kénytelen egy hetet eltölteni fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás). Iván az apjával való konfliktus elől Izraelbe menekült, ahol ortodox zsidóként él és eszerint neveli hatéves fiát is. A két férfin keresztül két világ feszül egymásnak, aminek a tétje a család egyesülése.

„Sokszor látom, hogy a férfiség, mint biológiai nem, és a férfiasság, mint maszkulinitás, összecsúszik az emberek fejében.”

A béka válaszol – Lefkovicsék gyászolnak

Február 22-étől látható a mozikban Breier Ádám első nagyjátékfilmje, a Lefkovicsék gyászolnak, ami az év egyik legjobban várt, magyar filmje. A várakozásnak vége, áttételesen a magyar filmművészetet is gyászoló inkubátoros film megérkezett. A sokszor közhelyszerű történet és a szentimentális stílus ellenére egy aranyos, szerethető, de mindenekelőtt kulturálisan is fontos film született. Bagatell az alaphelyzet, hiszen […]

The post A béka válaszol – Lefkovicsék gyászolnak appeared first on Filmtekercs.hu.

Hatalmas siker volt Amerikában a Lefkovicsék gyászolnak, megérkezett a film mozielőzetese

A kaliforniai Palm Springs Nemzetközi Filmfesztivál után a New York-i Zsidó Filmfesztiválon és a Miami Zsidó Filmfesztiválon vetítették telt házas közönség előtt Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak című filmjét. Az alkotás február 22-től a Mozinet forgalmazásában végre a hazai mozikban is látható lesz. Most megérkezett a dramedy mozielőzetese.

Breier Ádám rendező (balra) és Szabó Kimmel Tamás főszereplő (jobbra) a New York-i Zsidó Filmfesztiválon

A frissen hazatért Breier Ádám rendező úgy emlékszik vissza, a nézők ezúttal is nagyon jól szórakoztak mindkét vetítésen, és mint az egyik közönségtalálkozón kiderült, volt egy Lefkovics vezetéknevű résztvevő is. Az egyik néző Miamiban lelkesen elmesélte Ádámnak, hogy a Lefkovicsék gyászolnak tulajdonképpen az ő története, mivel a filmben megjelenő sporttal és minden részlettel együtt a saját családjában hasonlót kellett átélnie. A vetítésekre a rendezővel tartott Ausztrics Andrea producer, Csaba Bálint társforgatókönyvíró és Szabó Kimmel Tamás főszereplő is.

Megérkezett a Lefkovicsék gyászolnak (12) teaser előzetese

Breier Ádám rendezése, a Lefkovicsék gyászolnak a napokban mutatkozott be először közönség előtt a kaliforniai Palm Springs Nemzetközi Filmfesztivál telt házas vetítésein, ahol a nézők nagy lelkesedéssel fogadták a filmet. Az alkotás február 22-től a hazai mozikban is látható lesz a Mozinet forgalmazásában. Most megérkezett a Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán főszereplésével készült dramedy teaser előzetese.

Breier Ádám rendező nem sokkal a Palm Springs-i premier után lelkesen beszélt a Lefkovicsék gyászolnak amerikai fogadtatásáról: „A vetítés után odajött hozzám egy hölgy, azzal, hogy ‘Thank you very much, I have cried my eyes out.’ (‘Nagyon köszönöm. Kisírtam a szemeimet.’) Ez nagyon jól esett, hiszen izgultam, hogyan reagál majd a közönség a filmre. Nevetnek-e? Sírnak-e? Egyáltalán érdekli-e őket? Aztán hálistennek az első vetítések alapján úgy tűnik, nagyon is. Végig nevettek, majd a film után rengetegen odajöttek gratulálni, és hogy elmondják, mennyire meghatotta őket.”

Még két amerikai premier vár a stábra: rövidesen a New York-i Zsidó Filmfesztiválon vetítik a filmet a Lincoln Center patinás mozijában, a Walter Reade Theatre-ben, ezzel közel párhuzamosan pedig a Miami Zsidó Filmfesztivál is műsorra tűzi. Előbbi eseményre a rendezőt Ausztrics Andrea producer, Csaba Bálint társforgatókönyvíró és Szabó Kimmel Tamás főszereplő is elkíséri.

Megérkezett a Lefkovicsék gyászolnak előzetese

Breier Ádám első mozifilmje a napokban mutatkozott be Palm Springs Nemzetközi Filmfesztivál vetítésein. A dramedy előzetesét már megnézhetjük mielőtt a hazai mozik műsorukra tűzik az alkotást. Breier Ádám első mozifilmjében, melynek korábban a forgatására is ellátogattunk, Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző (Bezerédi Zoltán) viszonya annyira megromlott a fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), hogy […]

The post Megérkezett a Lefkovicsék gyászolnak előzetese appeared first on Filmtekercs.hu.

New Yorkba és Miamibe is meghívást kapott a Lefkovicsék gyászolnak (12)

A Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán főszereplésével készült Lefkovicsék gyászolnak a Palm Springs-i világpremier után két másik amerikai filmfesztiválon szerepel januárban: Breier Ádám bemutatkozó rendezését New York és Miami közönsége is láthatja, mielőtt február 22-én a magyar mozikba kerül.

„Ezek szerint igaz, hogy New York sosem alszik, mert pár nappal Palm Springs után ott is bemutatják a Lefkovicsékat! Ráadásul nem is akárhol, hanem a Lincoln Center mozijában, a Walter Reade Theatre-ben. Nekem ez különösen megható hír, hiszen húszéves zöldfülűként laktam New Yorkban, itt készült az egyik első kisfilmem, és azóta is vártam a megfelelő alkalmat, hogy visszatérjek” – meséli lelkesen Breier Ádám rendező, akinek filmjét a New York-i Zsidó Filmfesztiválon vetítik január 15-én és 16-án. A vetítésre a rendező mellett Ausztrics Andrea producer, Csaba Bálint társforgatókönyvíró és Szabó Kimmel Tamás főszereplő kíséri el a filmet.

A Lefkovicsék gyászolnak c. film végleges moziplakátja

Nagy presztízsű amerikai fesztiválra kapott meghívást a Lefkovicsék gyászolnak

„Nagyon lelkesek vagyunk, hogy Amerikában, azon belül is az egyik legnívósabb nemzetközi szemlén, Palm Springsben lesz a világpremier” – mondta Breier Ádám rendező, aki személyesen mutatja be filmjét a januári fesztiválon. A filmrendezővel készített interjúnk itt olvasható.

A Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztivált 1990 óta rendezik meg a kaliforniai városban, az amerikai alkotások mellett évről évre egyre jelentősebb nemzetközi filmes felhozatallal. „Az első perctől kezdve azt éreztük, hogy a filmünk az amerikai fesztiválokon találja majd meg igazán a nemzetközi közönségét. A Lefkovicsék gyászolnak se nem egy klasszikus művészfilm, se nem egy kommersz vígjáték, hanem valami a kettő között, így egy amerikai indie film lehetne a legközelebbi rokona. Ráadásul Palm Springs hatalmas közönséget megmozgató fesztivál, évente körülbelül 135 ezren nézik a filmeket” – nyilatkozta Breier Ádám. Az eseményre rendszeresen a legnagyobb sztárok is ellátogatnak: a 2024-es fesztivál nyitógáláján például Emma Stone, Greta Gerwig és Cillian Murphy munkásságát ismerik el, de díjazzák Martin Scorsese, Leonardo DiCaprio és Lily Gladstone teljesítményét is a Megtört virágok című filmért, akik természetesen ugyancsak személyesen veszik át az elismeréseket.

Breier Ádám első mozifilmjében Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző (Bezerédi Zoltán) viszonya annyira megromlott a fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), hogy évek óta nem beszélnek egymással. Iván Izraelbe menekült az apjával való konfliktus elől, ortodox zsidóként ott él és alapított családot, Budapestről csak az édesanyjával (Máhr Ágnes) tartja a kapcsolatot. Az anyuka váratlan halálakor Iván a hatéves kisfiával (Leo Gagel) hazatér, hogy a zsidó hagyományoknak megfelelően egyhetes gyászt, shivát üljenek a szülői házban. A két férfin keresztül két világ feszül egymásnak, aminek a tétje a család egyesülése. 

Véget ért a Lefkovicsék gyászolnak forgatása

A cselekmény szerint Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző (Bezerédi Zoltán) viszonya annyira megromlott a fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), hogy évek óta nem beszélnek egymással. Tamás feleségének váratlan halálakor az időközben Izraelben vallásossá vált Iván úgy dönt, hogy egy hétre beköltözve Tamás lakásába a zsidó hagyományoknak megfelelően egy hetes gyászt, shivát ül. A két férfi esélyt kap, hogy az együtt töltött, kalandokkal és konfliktusokkal teli hét során, szembenézve saját és egymás hibáival talán kibéküljenek.

„Nagyon izgalmas volt számomra látni a színészek átalakulását a karaktereikké, és azt, ahogy Breier Ádám rendező az univerzális történet köré felépítette a zsidó vallási rituálék és a magyar hétköznapok keresztmetszetének egyedi világát. (A rendezővel a „keserédes, pesti zsidó dramedy”-ről készült interjú itt olvasható.) Szabó Kimmel Tamás elsőre szinte felismerhetetlen az ortodox zsidó „tékozló fiú” szerepében, Bezerédi Zoltán pedig hitelesen hozza a mindenben kételkedő, házsártos, egyszerre kiábrándult és mégis ambíciókkal fűtött idősödő bokszedzőt” – mesélte Felszeghy Ádám producer, akinek korábbi munkái többek között a Szarajevóban és Tallinnban is bemutatott Affrikáta, és jelenleg a hazai mozikban látható Első kettő.

A Lefkovicsék gyászolnak nagyobb részét már augusztusban leforgatták, nemrégiben pedig pótforgatás keretében sor került a korábban még hiányzó jelenetek felvételére is. Iván feleségét Tamar Amit Joseph izraeli színésznő játssza, akit a hazai nézők A másik út (Unortodox) Netflix-sorozatból ismerhetnek – a vele forgatott részeket autentikus környezetben, Izraelben vették fel az alkotók. Idehaza is készültek még felvételek, komoly kihívást jelentett a stábnak, hogy a színészek pont úgy fessenek, mint a korábban rögzített képeken. Különösen nehéz volt ez egy fejlődésben lévő gyerek esetében, a film harmadik főszerepe ugyanis az utazásra édesapjával tartó kisfiú.

Ima és boksz – A Lefkovicsék gyászolnak forgatásán jártunk

Két órára betekinthettünk Breier Ádám első nagyjátékfilmje, a Lefkovicsék gyászolnak családias hangulatú forgatásába. Beszámolónk. A kertes házak karéjában messziről feltűnik a nagy sürgés-forgás az egyik erdődűlői háznál. A nagy épület körül felállított óriási spot lámpák jelzik: itt forgatják a Lefkovicsék gyászolnak című filmet. Amíg a producerre várok, a tűző nap elől bekísérnek az alagsorban berendezett […]

The post Ima és boksz – A Lefkovicsék gyászolnak forgatásán jártunk appeared first on Filmtekercs.hu.

Megkezdődött a Lefkovicsék gyászolnak forgatása

Breier Ádám első egész estés filmjének, a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készülő Lefkovicsék gyászolnak forgatása a napokban megkezdődött. A keserédes dramedy főszerepeiben Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán lesz látható. Megérkeztek az első fotók a forgatásról. Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző (Bezerédi Zoltán) viszonya annyira megromlott a fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), hogy […]

The post Megkezdődött a Lefkovicsék gyászolnak forgatása appeared first on Filmtekercs.hu.