Miközben a nagyszínpadon 3 milliós díjat adtak át olyan 40. évét be nem töltött vers- és prózaíróknak, akinek már megjelent legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi kötete, többek között egy olyan szerzőnek is, aki a “rólunk nélkülünk” hullámán egy roma karakterrel és sztorival a középpontban könyvet fog írni, addig a hátsó színpadon a világhírű fekete amerikai költőnő Amanda Gorman verseskötetét fordító roma fiatalok mutatkoztak be – írja Bódis Kriszta a Facebook-oldalán, amit sokan, sokféleképpen értelmeztek, de annyi biztos, méltánytalan, megalázó helyzetnek voltak elszenvedői.
A teremben a hozzátartozóikon és a Van Helyed munkatársain, szimpatizánsain, Závada Péter költőn, Demszky Gábor volt polgármesteren és Anna Demszky kívül talán, ha tíz Margós érdeklődő volt.
A beszélgetés vége felé pedig a szünetről beözönlő, hátul csivitelő közönséget fel kellett szólítanom, hogy csendesedjenek el, hogy meghallgathassuk Noémi Kala növendékünk, az egyik Gorman-fordító saját versét, ami arról szólt, hogy van-e joga élni, mert barnább bőrszínnel született.