Best WordPress Hosting
 

Visky András Kitelepítés című regénye kapta az idei Margó díjat

Idén 34 pályázat közül választotta ki a legjobb tízet a Könyves Magazin szerkesztősége, a győztesről pedig a Fiatal Írók Szövetsége, a Szépírók Társasága és a Margó Irodalmi Fesztivál képviselőiből álló szakmai zsűri döntött. A Margó díjra minden olyan magyar nyelvű szerző által jegyzett első prózakötetet lehetett nevezni, amely 2022. július 1-e és 2023. június 30-a között jelent meg, illetve került kereskedelmi forgalomba.

A Margó díjat 2023-ban Visky András Kitelepítés című kötete nyerte el. Kertész Imre Sorstalansága erős párhuzamként kínálja magát a gyermek András nézőpontjából megírt Kitelepítés ügyében, egyrészt a rettenetes viszontagságok miatt – amelyeket ott mindkét szülőtől, itt az apától elszakadva kell átélnie az elbeszélőnek –, másrészt pedig erősen dokumentatív volta és annak határozott sugallata révén, hogy mindaz, amit olvasunk, pontosan így történt, és a főhős pontosan így élte meg-át a leírtakat. Ami nyilvánvalóan lehetetlen, és a művet mint kivételes – valamint kivételesen bonyolult és rafinált– írói teljesítményt állítja elénk.

Fontos és szintén a Sorstalansággal összevethető pont a Kitelepítés ügyében az is, hogy noha a kívülálló számára a borzalmas kiszolgáltatottság, ínség, félelmek, bizonytalanság időszaka-élménye a láger, András természetesnek, sőt anyja biztonságot nyújtó jelenléte miatt alapjában véve otthonosnak érzi. Hat fogékony éve telik el ott, gyermekkorának meghatározó szakasza, testvéreivel és anyjával együtt, egymásba kapaszkodva. Teljesen extrém körülmények között, mégsem állandó rettegésben.

Minden eddiginél több külföldi szerzővel és a Túl a Maszat-hegyen folytatásával jön az őszi Margó

A Millenárison, a Nemzeti Táncszínházban megvalósuló eseményen életművéből készült versgyűjteménnyel ünnepli 70. születésnapját Parti Nagy Lajos, a jelenről fest tragikomikus képet új könyve bemutatóján Bödőcs Tibor és a 20 éve megjelent Túl a Maszat-hegyen folytatásával érkezik Varró Dániel. Itt mutatja be harmadik verseskötetét Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar énekese, a Férfiidők lányregénye folytatásával érkezik F. Várkonyi Zsuzsa, új könyvét hozza el a Margóra Benedek Ágota és Pető Péter is. Babarczy Eszter néhány szabályt írt a boldogsághoz, Nagy Gabriella a cinkotai bádoghordós sorozatgyilkosságot beszéli el. Tisza Kata könyvbemutatóján a társ- és kapcsolati függőségekről, a szabadulásról és a pszichológia lehetőségéről is szól lesz.

Új könyvvel jelentkezik az őszi Margón mások mellett Áfra János, András László, Babiczky Tibor, Baráth Katalin, Bíró Szabolcs, Bódis Kriszta, Bognár Péter, Csalár Bence, Harag Anita, Hartay Csaba, Hatos Pál, Huszti Gergely, Iványi Orsolya, Jánossy Lajos, Jordán Ferenc, Kiss Ottó, Kordos Szabolcs, Mészöly Ágnes, Száraz Miklós György, Tóth Kinga, Szilasi László, Ughy Szabina és Vágvölgyi B. András. 

Íme a Margó-díj döntősei

Idén először az Erste támogatásának köszönhetően a Margó x Erste #higgymagadban különdíjjal jutalmazzák majd az egyik döntős szerzőt.

Idén 34 pályázat közül választotta ki a legjobb tízet a Könyves Magazin szerkesztősége, a győztesről pedig a Fiatal Írók Szövetsége, a Szépírók Társasága és a Margó Irodalmi Fesztivál képviselőiből álló szakmai zsűri dönt a következő hetekben.

Margó-díj 2023 döntősök

Melyik lesz 2023 legjobb első könyve?

A Margó Irodalmi Fesztivál idén is keresi a legjobb első prózakötetes szerzőket. A 2015-ben indított Margó-díj célja megmutatni a tehetséges pályakezdő írókat és műveiket, hogy minél több olvasó ismerhesse meg őket. Az elmúlt nyolc évben Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna, Fehér Boldizsár, Harag Anita, Halász Rita, tavaly pedig Vonnák Diána kapta meg az elismerést. 

A díjra minden olyan magyar nyelvű prózakötet nevezhető, amely 2022. július 1. és 2023. június 30. között jelent meg, és került kereskedelmi forgalomba. Feltétel még, hogy az adott mű a szerző első prózakötete legyen, tehát ha korábban más műnemben publikált, az nem kizáró ok. 

A nevezéseket június 30. éjfélig várják, a legjobb tíz kötetet szeptemberig választja ki a Könyves Magazin szerkesztősége, a döntősök közül pedig a Fiatal Írók Szövetsége, a Szépírók Társasága és a Margó Irodalmi Fesztivál képviselőiből álló szakmai zsűri dönt a győztesről. 

Vonnák Diána kapta a 2022-es Margó-díjat

Az elismerést ma délután adták át a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megrendezésre kerülő Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron, a Nemzeti Táncszínházban. A díjra minden eddiginél több pályázat érkezett, a győztes pénzdíjat, próbafordítást kap, valamint egy több mint 10 millió forint értékű népszerűsítő kampány segíti könyvének pályáját. Vonnák Diána könyve mellett Bognár Péter Hajózni kell, élni nem kell és Borda Réka Égig érő csalán című regénye került az élmezőnybe.

Nyolcadik alkalommal adták át a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat.

A Bookline támogatásával 2015-ben indított kezdeményezés célja megmutatni, kik a legerősebb pályakezdő prózaírók, ezzel is népszerűsítve a kortárs irodalmat. Az elmúlt hét évben Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna, Fehér Boldizsár, Harag Anita, illetve tavaly Halász Rita kapta meg az elismerést. 2022-ben a Magvető, a Scolar, a 21. Század Kiadó, a Pesti Kalligram, a Noran Libro és a Jelenkor kiadó könyvei jutottak be a legjobbak közé.