Best WordPress Hosting
 

Elhunyt Medvigy Gábor operatőr

A Magyar Filmoperatőrök Egyesületének egyik alapítójaként is ismert Medvigy Gábor vasárnap hunyt el – olvasható a szervezet bejegyzésében.

Medvigy Gábor 1979-ben tett fényképészvizsgát, majd a Mafilm munkatársa lett. 1986-ban, a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőri szakán, Koltai Lajos osztályában végzett. Tarr Béla három világhírű alkotását (Kárhozat, Sátántangó, Werckmeister harmóniák) is fényképezte, de az ő nevéhez fűződik a Töredék vagy a Dolina című filmek képi világának megalkotása is. Dolgozott Kamondi Zoltánnal (Halálutak és angyalok), Makk Károllyal (Magyar pizza) és Janisch Attilával (Hosszú alkony) is.

A Magyar Filmoperatőrök Egyesületének egyik alapítójaként is ismert operatőr munkásságát 1992-ben Balázs Béla-díjjal, négy alkalommal pedig a Filmkritikusok Díjával (1989, 1995, 2000, 2008) ismerték el. 2009-ben érdemes művész díjat kapott.  

Nagyvásznon a Tóth János munkásságát bemutató A kinematográfus

Március 31-én a Tóth János munkásságát kedvelők vagy azzal most még csak ismerkedők egy különleges vetítés keretében nézhetik meg Medvigy Gábor és Bollók Csaba A kinematográfus című egész estés dokumentumfilmjét Molnár Piroska narrációjával, a JUNO11 jóvoltából. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott előadást követően a két alkotót Buglya Zsófia faggatja majd. A kinematográfus formabontó, hiánypótló emlékfilm […]

The post Nagyvásznon a Tóth János munkásságát bemutató A kinematográfus appeared first on Filmtekercs.hu.