Best WordPress Hosting
 

Egy baseballmeccsen jött rá, hogy tud regényt írni, most a Nobel-díjra vár

Kiotóban született, gyerekkorát Kobe városában töltötte. Apja egy buddhista szerzetes fia, anyja egy oszakai kereskedőcsalád sarja volt, mindketten japán irodalmat tanítottak. Miután a kiskamasz Murakami megtanult angolul, falta a nyugati írók könyveit, az amerikai kultúra teljesen elvarázsolta, különösen Kurt Vonnegut, Richard Brautigan, Raymond Chandler, a Beatles, Nat King Cole, Elvis Presley és a Beach Boys voltak rá hatással.

A középiskola elvégzése után drámarendezést tanult a tokiói Vaszeda Egyetemen. 1971-ben feleségül vette Takahasi Joko színésznőt, akivel 1974-ben megnyitották a Peter Cat nevű jazzbárt, amely a japán diákok és a közelben állomásozó amerikai katonák törzshelye lett. A házaspárnak nem született gyermeke, ami mindkettejük tudatos döntése volt.

Murakami a hetvenes évek végén kezdett el írni. Állítólag egy baseballmérkőzés közben ébredt rá, hogy tulajdonképpen tud regényt írni – ezt bizonyítandó még aznap éjjel nekikezdett első regényének, amelyet tíz hónap után fejezett be: 1979-ben megjelent műve, a Hallgasd a szél dalát! rögtön el is nyert egy irodalmi díjat. 1981-ben bezárta a jazzbárt, és eldöntötte, hogy hivatásos író lesz.

Murakami Haruki nyerte a spanyol irodalmi Nobel-díjat

Murakami Haruki japán író nyerte ebben az évben irodalom kategóriában a spanyol Nobelnek is nevezett Asztúria hercegnője-díjat – jelentett be döntését a zsűri Oviedóban szerdán.

A közzétett méltatásban a 74 éves japán szerzőt a döntőbizottság a kortárs irodalom hosszútávfutójának nevezte, akinek hangja nagyon különböző generációkhoz jutott el.

A bizottság kiemelte Murakami művészetének egyediségét és egyetemességét, képességét arra, hogy ambiciózus és innovatív narratívában ötvözze a japán hagyományokat a nyugati kultúrával, miközben korunk olyan fontos jelenségeivel és konfliktusaival foglalkozik, mint például a magány vagy az egzisztenciális válság.

Bergman Japánba hajt

A legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjat bezsebelő Vezess helyettem témája és hangvétele alapján akár Ingmar Bergman filmje is lehetne, bár…

A Bergman Japánba hajt bejegyzés először KULTer.hu-én jelent meg.