Best WordPress Hosting
 

Naszvadi Judith: Rejtélyes vakáció

Gyerekként imádtam a nyári szüneteket. Biztosan tudom, hogy ezzel nagyon sokan voltunk még így és ma is sok gyerek érzi azt, hogy  az iskola legjobb része a vakáció. Ilyenkor több idő van arra, amit évközben a tanulás miatt kicsit háttérbe kellett szorítani és olyan tevékenységekre is, amik évközben szóba sem jöhettek. Ilyen volt nekem az olvasás, amikor megkezdődött a vakáció, heti rendszerességgel jártam a könyvtárba és hoztam-vittem a könyveket. Rengeteget olvastam, de emellett az is belefért a napokba, hogy a falun élő nagymamámnál nyaraljak, ahol az utcabeli gyerekekkel bejártunk ungot-berket, azaz a falunak minden zegét-zugát és érdekes dolgokat fedeztünk fel és még érdekesebb dolgok történtek velünk.

Ezért is imádtam Naszvadi Judith könyvét, mert hősei ugyanúgy töltik a nyári szünetet, mint amit én őrzök az emlékeimben, ez nekem kedves és nosztalgikus,  a mai gyerekeknek pedig érdekes és izgalmas. A  rejtélyes vakáció pedig arra utal, hogy azért itt nem egyszerű napokra lehet számítani, nem egy unalmas nyár elé néznek hőseink.

Botond, Nándi és Kata fantasztikus vakációjáról szól ez a nagyon hangulatos és mozgalmas ifjúsági regény. A három barát mindhármuk otthonában eltölt egy-egy hetet, ezáltal mi is megismerjük lakóhelyüket, három települést, ami számomra az egyik legnagyobb élménye volt a könyvnek. Szerencsére ma már könnyedén rá tudtam keresni a google-ban ezekre a helyekre, és miután Judit leírása alapján elképzeltem, annyira kíváncsi lettem, hogy meg is kerestem őket és alaposan áttanulmányoztam mindent.