Nagyon tetszenek a címek, amiket a műveidnek adsz. A Komolyan röhejes vagyok például öniróniára és humorra utal. Ez a rendhagyó előadás az első színházi munkád volt, amit te írtál, rendeztél, és színpadra is léptél benne.
Ez tulajdonképpen filmtervnek induló novellákból lett darab. Két-három éve komolyan elkezdtem érdeklődni a színház iránt. Megtetszett, ahogy Hajdu Szabolcs vagy Mundruczó Kornél dolgozik, akik olyan előadásokat hoznak létre, amelyek szerves részei egy leendő filmnek, néha pedig előtanulmányok vagy a későbbi forgatókönyv színházi verziói. Ez jó módszer arra, hogy az ember mélyebbre ásson egy témában. Amikor Büki Dóri a Proton Színházzal producerként mellém állt, olyan kaland kezdődött, amiről senki sem tudta, hogy pontosan mi lesz a vége. Végül három novellára csökkentettük a történetek számát, és adott volt a Trafó kávézója mint tér, később pedig a Tranzitba kerültünk át. Nem égbekiáltó újdonság az, amiről szól: hogyan vagyunk magányosak akkor is, ha a látszat csal. A melankólia mellett sok humor jelenik meg benne, aminek jelentős része a próbafolyamat alatt került a darabba.
Megszeretted a színházcsinálást?