Best WordPress Hosting
 

Az ember nem azért csinál filmet, hogy sikere legyen, hanem mert valamit el akar mondani

1921. szeptember 27-én született Vácott, ahová családja az I. világháború viharai elől Erdélyből menekült. Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári cisztercita gimnáziumban végezte, majd Pécsett és Kolozsváron folytatott jogi tanulmányokat, 1944-ben szerzett diplomát. 1945 tavaszán szovjet hadifogságba került, ahonnan rövid idő múlva betegsége miatt hazaengedték. 1946 őszén már Budapesten volt, s felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára.

Diplomáját 1950-ben szerezte meg, ezután a Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyárba került, ahol nyolc évig híradó- és dokumentumfilmeket rendezett. Első önálló játékfilmjét (A harangok Rómába mentek) 1958-ban készítette el, ekkoriban ismerkedett meg Hernádi Gyula íróval, akivel barátok és alkotótársak lettek.

Első igazán jelentős játékfilmje az Oldás és kötés volt, az Így jöttem pedig már az összes jancsói stílusjegyet magán viselte: a szokatlanul hosszú beállításokat, a nagy tért befogó, horizontális kameramozgást, a képek erős vizuális hatással bíró megkomponáltságát. Az 1965-ös Szegénylegények kirobbanó nemzetközi sikert is aratott, ettől kezdve emlegették a legnagyobb rendezőkkel egy sorban. E filmjével indította az egész életművén végigvonuló gondolatiságot: az egyén és a hatalom, a hatalom és a közösség viszonya, a szabadság és a zsarnokság között feszülő ellentét filmes ábrázolását. Idősebb fia, Jancsó Miklós Nyika így emlékezik vissza erre az időszakra: „Ez a generáció nagyon komolyan vette a kultúrát. Mindenkit ismertek a saját generációjukból, de az idősebből is. Állandó jövés-menés volt nálunk, vacsorák, bulik. Az egy jó élet volt.”

„Mindig egy hosszú kutatási és terápiás folyamat, amikor az ember ír és próbálja felismerni magát” – interjú Reisz Gáborral

Reisz Gábor legújabb alkotása, a Magyarázat mindenre (Reisz Gábor, 2023) a Velencei Filmfesztiválon elnyerte a fődíjat. A filmet óriási sikerrel játsszák a mozik hétről-hétre. A szegedi Belvárosi Mozi közönségtalálkozója után kérdeztük a rendezőt, többek között a filmkészítés kezdeti éveiről és a történeteiben lévő személyességről is. Mátó Gábor: Olyan 16-17 éves voltál, amikor eldöntötted, hogy filmkészítéssel […]

Pénteki kultúrrandi Szövényi-Lux Balázs rendező-forgatókönyvíróval

Már egészen pici gyerekként mágnesként vonzott a történetmesélés. Milyen meghatározó emléket őrzöl ezzel kapcsolatban?

Talán épp hatéves voltam, és a szüleim válla mögül lestem a Muzsika hangját a tévében. Azt, amikor a katonák jöttek, nem nézhettem, az éneklős részeket ellenben még le is fordították, mert angol volt a szöveg. És rengeteget olvastak is nekem kicsi koromtól, én meg elképzeltem a meséket, és kis rajzokká alakítottam őket.

11 évesen kétórás bábfilmet kezdtél forgatni, amit három évvel később be is fejeztél, tehát nemcsak gyermeki fellángolásról volt szó…

Taps és megvetés – Elia Kazan Oscar-díjas filmrendező 20 éve hunyt el

Elia Kazanjoglous néven 1903. szeptember 9-én született Isztambulban egy szőnyegkereskedő fiaként, görög szülei nem sokkal később New Yorkba vándoroltak ki. Kazan a Yale Egyetemen tanult drámaművészetet, majd az 1930-as évek közepén színész lett a Broadwayn, 1940-ben Molnár Ferenc Liliomjának Ficsúrját is játszotta. Hamarosan rendezni is kezdett, Thornton Wilder Hosszú út című darabjával országos hírnevet szerzett. Zajos színházi sikereket aratott Arthur Miller Édes fiaim és Az ügynök halála, valamint Tennessee Williams A vágy villamosa, Az ifjúság édes madara és a Macska a forró bádogtetőn című darabjainak színpadra állításával. Pályafutása során háromszor nyerte el a színházi Oscarnak nevezett Tony-díjat. 1948-ban Lee Strasberggel és Cheryl Crawforddal megalapította a híres Actor’s Studiót, az intézményt 1962-ig személyesen vezette. Tanítványai között volt Marlon Brando és James Dean is, akik később több filmjében főszerepet kaptak.

Kazan 1937-ben állt először a kamera mögé, első rövidfilmjét Cumberland népe, első játékfilmjét Egy fa nő Brooklynban címmel forgatta.

1947-ben kapta első rendezői Oscar-díját Úri becsületszó című filmjéért, főszerepben Gregory Peckkel. A mozi az antiszemitizmusról szedte le a keresztvizet, és a legjobb filmért járó szobrocskát is elnyerte. 1951-ben készítette a Marlon Brando karrierjét elindító A vágy villamosát, amely a 12 Oscar-jelölésből négyet kapott meg. Szintén Brando volt a főszereplője a mexikói forradalmat bemutató, 1952-es Viva Zapatának. Kazan második rendezői Oscarját az 1954-ben készült, a 12 jelölésből összesen nyolc aranyszobrocskával díjazott A rakparton című filmjéért vehette át. Az irányzatot teremtő, dokumentarista hűségű alkotás a New York-i kikötő dokkjait kézben tartó maffia üzelmeit leplezte le, a főszerepet játszó Brando erkölcsi vívódásait sokan a rendező önmentegetéseként fogták fel.

„Távol akartam tartani magam a témától” – Interjú Tudor Giurgiu filmrendezővel

Tizennyolc éves volt, amikor kitört a romániai forradalom. Ősélmény, melyről mindig is filmet akart készíteni, vagy ez később került a céljai közé?

Távol akartam tartani magam ettől a témától az ellentmondásossága miatt. De mikor lehetőség adódott, és megismertem a Nagyszebenben történteket, sokként értek. Miután beleástam magam az eseményekbe, úgy gondoltam, a generációmnak beszélnie kell erről, mert megtapasztaltuk ezt az időszakot. Tükröt kell tartanunk a fiatalabbaknak, mivel ők már nem élték át. Az életemet teljesen megváltoztatta a forradalom. Orvosnak készültem, aztán a kommunizmus bukása után inkább afelé sodródtam, ami mindig is érdekelt, így kerültem a filmes világba. A nyolcvanas–kilencvenes évek fordulója mély nyomot hagyott a magánéletemben és a karrieremben is. Ma a múlt felé kell fordulnunk, mert még nem igazán tudtunk kapcsolódni hozzá filmes értelemben, nem mondtunk el róla még eleget. Többet értenénk meg a társadalmunkból, a viselkedésünkből, ha visszanéznénk, hogy megtaláljuk a problémáink gyökerét.

Három év kutatómunka van a film mögött. Hogyan reagáltak az emberek, akikkel megosztotta a terveit? Inkább eltávolodtak, vagy támogatták?

A vihar kapuőre – Kuroszava Akira 25 éve halt meg

Tokióban született 1910. március 23-án egy szamuráj klán sarjaként. Harcos neveltetést kapott, felnőve azonban nem volt hajlandó katonai kiképzésben részt venni. Nyugati festészetet tanult, de foglalkozott filmmel, színházzal és irodalommal is. Kezdetben illusztrátorként dolgozott népszerű magazinok számára, majd tagja lett a proletár művészek szövetségének, több díja és kiállítása volt. 1943-tól rendezett, filmjeinek forgatókönyvírója, díszlettervezője és vágója is ő maga volt, főleg az orosz Eizenstein és az amerikai John Ford westernjei voltak rá hatással. Első személyes és formailag kiforrott alkotása az 1948-as A részeg angyal volt, amelyben egy öregedő alkoholista orvos próbálja megmenteni a tüdőbeteg fiatal gengsztert önmagától.

A hírnevet és a velencei filmfesztivál fődíját, majd a legjobb külföldi filmnek járó tiszteletbeli Oscar-díjat (a kategória „hivatalosan” csak 1956-tól létezik) az 1950-ben készült, mára klasszikussá vált, Akutagava Rjónoszuke novellái alapján készült A vihar kapujában hozta meg számára (korábban japán filmet még soha nem jutalmaztak ilyen magas kitüntetésekkel). A film egy szamuráj megölését és felesége megerőszakolását beszéli el négy különböző szemszögből, de az igazság így is rejtve marad.

Ezután a költségekkel már nem kellett törődnie – filmjeit több kamerával, sokszor tízszeres túlforgatással vette föl, hogy a számára legmegfelelőbb változatot hagyja meg a vágásnál. A vágást, amelyet film szempontjából a legfontosabbnak tartott, 1952 óta maga irányította. Az ’50-es években klasszikus irodalmi műveket adaptált: elkészítette Dosztojevszkij A félkegyelmű, Gorkij az Éjjeli menedékhely, és Véres trón címmel a Macbeth adaptációját. Utóbbit – jóllehet a japán nó-darabok stílusában készült, és az eredeti műből semmi sem hangzik el – az egyik legjobb Shakespeare-feldolgozásnak tartják. A morális üzenetekkel teli Élni egy család széthullását és a második világháború utáni japán hivatalnokok életét dokumentálja.

A kötéltánctól a toronymászásig – Öt kedvenc filmünk Jiří Menzeltől

Jiří Menzel 1938 februárjában született. Már kiskorában nyilvánvalóvá vált, mennyire vonzódik a színházhoz – ebben valószínűleg közrejátszott, hogy édesapja dramaturgként dolgozott, így első kézből szerezhetett tapasztalatokat. Az érettségi után azonban sem a színházrendező, sem a dramaturg szakra nem vették fel. Így televíziónál kezdett dolgozni; ennek hatására legközelebb már a prágai filmakadémia, a FAMU televíziórendező képzésére jelentkezett, ezúttal sikerrel. A fiatal Menzel itt termékeny szellemi közegre talált: tanította Otakar Vávra rendező, illetve Milan Kundera, akik mindketten nagy hatással voltak rá. 

Már tanulmányai során a játékfilmek felé fordult: az egyetemi évek alatt készült a Panelotthonok és – diplomamunkaként – az Eltemettük Foerster urat. Nem sokkal később pedig leforgott az első igazán jelentős darab, amely több szempontból meghatározta az alkotó egész pályáját. 

Gyöngyök a mélyben (1965)

Az Oscar-rekorder westernkirály – John Ford

John Martin Feeney néven született 1894. február 1-jén ír bevándorlók gyermekeként a Maine állambeli Cape Elizabeth városkában. Középiskolás évei alatt tehetséges futballjátékosnak bizonyult, de a profi sportolói karriernél jobban vonzotta a szárnyait bontogató filmipar, és a showbizniszben egyre fontosabb szerepet kivívó Francis bátyjának hívására Hollywoodba költözött. Francis ekkor már Ford néven dolgozott, így ő is ezt a művésznevet választotta.

Testvére filmjeiben volt kellékes, asszisztens, forgatókönyvíró, operatőr és színész, szerepelt W. D. Griffith Egy nemzet születése című filmeposzában is, igaz, nevét nem tüntették fel a stáblistán. Francis idővel filmjei kisebb jeleneteinek forgatásával is megbízta öccsét, aki első saját filmjét 1917-ben készítette. A következő három év alatt 36 filmet forgatott, de ezek nagy része nem maradt fent teljes egészében. E filmek többségében a főszerepet Harry Carey játszotta, akivel a rendező jó barátságban állt, és később is többször feltűnt produkcióiban.

Ford 1920-ban szerződött le William Fox stúdiójához, négy évvel később itt forgatta első nagyszabású filmjét. A Tűzparipa című kétórás western óriási stábbal, óriási költségvetéssel készült – és óriási kasszasiker lett, Fordot pedig egy csapásra az egyik leghíresebb rendezővé tette. 1928-ban, a hangosfilm megjelenésekor szinte azonnal átnyergelt az új típusú filmekre, bár ez kezdetben csak hangeffektusokat és zenei aláfestést jelentett.

Aki a kamera mindkét oldalán jelentőset alkotott – Lord Richard Attenborough 100 éve született

Cambridge-i értelmiségi család legidősebb fiaként született, David öccse, aki természettudósként és nagysikerű természetfilmek alkotójaként vált híressé, a lovagi rangig és a vele járó Sir megszólításig vitte. Richard kora gyerekkorától a színjátszás szerelmese volt, és 1941-ben felvételt nyert a világ egyik leghíresebb színiiskolájába, a londoni Királyi Drámai Művészeti Akadémiára (RADA). Bár tanárai szerint túl zömök és alacsony volt ahhoz, hogy romantikus szerepeket játsszon, még abban az évben Eugene O’Neill egyik darabjában szerelmes tinédzsert alakítva debütált a színpadon.

Filmes karrierje 1942-ben a Rendületlenül című háborús filmmel indult, a második világháború alatt a Királyi Légierő Filmgyártó Egységének több propagandafilmjében szerepelt. Igazi sztárrá Graham Greene A brightoni szikla című regényének filmváltozata tette, ezután egy időre beskatulyázták a nehezen beilleszkedő, munkásszármazású karakterek szerepkörébe. Az 1950-es évektől aztán már olyan, sikerrel futó vígjátékokban is szerepet vállalt, mint a Private’s Progress vagy az I’m All Right Jack.

1959-ben Bryan Forbes rendező-producerrel Allied Film Makers néven produkciós vállalatot alapítottak, együttműködésük eredménye volt többek között a Forbes rendezte Seance on a Wet Afternoon, amelynek főszerepéért Attenborough megkapta a legrangosabb brit filmes kitüntetést, a BAFTA-díjat. A hatvanas években főként háborús filmekben vállalt szerepeket: 1963-ban A nagy szökésben Steve McQueen oldalán remekelt, majd 1966-ban egy forrófejű hajómérnököt játszott a Homokkavicsokban, ezért Golden Globe-díj lett a jutalma a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Egy évvel később ugyanebben a kategóriában a Doktor Dolittle című filmben nyújtott színészi alakításáért ismét átvehette a kitüntetést.

A kísérletező kedvű amigo – Alejandro González Iñárritu mexikói filmrendező 60 éves

Mexikóvárosban látta meg a napvilágot egy baszk származású bankár hét gyermeke közül a legfiatalabbként. Ötéves volt, amikor apja tönkrement, és ezután gyümölcskereskedéssel biztosította családja szerény megélhetését. A középiskolából 16 évesen rossz jegyei és magatartása miatt kicsapták, ekkor egy teherhajón dolgozva bejárta a Mississippit, Európát és Afrikát.

18 évesen az apjától kapott ezer dollárból egy évet Európában töltött. Az így szerzett szellemi és fizikai tapasztalatok, az egzisztencialista írók munkáinak megismerése hatottak későbbi filmjeire.

Hazatérve kommunikáció szakot végzett az egyetemen, közben egy népszerű rádióban DJ-ként dolgozott, 25 évesen már az adó igazgatója volt, és filmzenéket is írt. Ő lett a legnagyobb mexikói tévétársaság legfiatalabb producere, majd saját céget alapított Z Films néven, ahol reklámokat írt és rendezett, emellett Los Angelesben filmművészeti tanulmányokat folytatott. Az egyetemen ismerte meg Guillermo Arriaga írót, aki alkotótársa, forgatókönyvírója lett.

Pénteki kultúrrandi Pusztai Lőrinc filmessel, videós tartalomgyártóval

Budapesthez és Debrecenhez köthető munkáid is vannak. Az utóbbi a szülővárosod?

Igen, Debrecenben születtem és éltem húszéves koromig. Ezután az egyetem és valamennyire a munka is Budapestre szólított.

Hét éve foglalkozol videókészítéssel, de gondolom, már előtte is érdekelt a filmek világa. Hogy kezdődött ez a szerelem?

A szürrealista film pápája, Luis Buñuel spanyol filmrendező

Az Aragónia tartományban fekvő Calandában született 1900. február 22-én. Üzletember apjától, aki 1898-ban a spanyol-amerikai háborúban is harcolt, kalandos természetet örökölt. Zaragozában tanult a jezsuitáknál kiváló eredménnyel, emellett jól sportolt és szépen hegedült. Tizenhét évesen beiratkozott a madridi egyetemre, ahol mérnöknek tanult, később filozófiával és irodalommal foglalkozott, barátságot kötött Salvador Dalí festővel és Federico García Lorca költővel.

1920-ban megalakította az első spanyol filmklubot, kritikákat írt az ott bemutatott filmekről. Ebben az időszakban ismerkedett meg a freudi pszichoanalízissel és szakított a vallással. Egy későbbi interjújában nem kevés iróniával jelentette ki: „Ateista vagyok, hála istennek.” 1924-ben Párizsban a Filmművészeti Akadémiát látogatta, filmkritikusként, majd rendezőasszisztensként dolgozott a francia avantgárd film egyik kiváló rendezője, Jean Epstein mellett. Megismerkedett a szürrealista mozgalommal, barátságot kötött Louis Aragon költővel és Man Ray dadaista képzőművésszel.

1928-ban Dalíval együtt elkészítette első filmjét, a 16 perces Az andalúziai kutyát, amely a filmművészet egyik első és legjelentősebb szürrealista alkotása.

A valóság drámai pillanatainak megörökítője – 75 éves Almási Tamás filmrendező

Székesfehérvárott született 1948-ban. Érdeklődése kamaszkorában fordult a filmek felé, a Filmkultúra című folyóirat képei, írásai hatására komoly filmtörténeti és filmelméleti jártasságra tett szert. Társvezetője volt egy fehérvári filmklubnak, ahova több ismert filmrendezőt hívtak meg, többek között Herskó Jánost és Szinetár Miklóst. Egy itt elhangzott mondatot hallva – „a mozivásznon az jelenik meg, amit nem lehet leírni, csak megmutatni” – döntötte el, hogy filmkészítéssel akar foglalkozni.

Felvették a filmgyárba, ahol elvégzett egy kétéves filmszakmai utánképző iskolát. Végigjárta a szamárlétrát: volt filmtechnikus, kellékes, felvételvezető, 1971 és 1975 között Jancsó Miklós, Fábri Zoltán, Szabó István, Mészáros Márta és Zolnay Pál asszisztense, 1978–1979-ben Radványi Géza társrendezője. A Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televízió rendező szakát 1979-ben Fábri Zoltán, Gábor Pál és Illés György osztályában végezte el. A diploma megszerzését követően a Mafilm filmrendezője lett 1992-ig, 1997 óta a Filmdimenzió Kft. ügyvezetője. A Színház- és Filmművészeti Egyetem professor emeritusa, 2006-ban doktorált, 2007-ben a Doktori Tanács egyik alapító tagja volt. Habilitált egyetemi tanár, 2012-től 2018-ig a DocNomads nemzetközi dokumentumfilmes mesterképzési program vezetője volt.

Pályafutását játékfilmesként kezdte.

Keleti Márton, akinek a legnézettebb magyar filmet köszönhetjük

Keleti Márton 1905. április 26-án született Budapesten. Pályafutását 19 évesen színházi segédrendezőként kezdte a Városi Színházban (a mai Erkel Színházban) Sebestyén Géza mellett; drámai művek, zenés darabok és operák színre állításában és a látványtervezésben is részt vett. Az 1930-as évek elején, a hangosfilm megjelenése után Fejős Pál és Vajda László asszisztenseként tanulta ki a filmkészítés mesterséget. Néhány év múlva önállósította magát, és már első filmje, az 1937-ben forgatott Torockói menyasszony című vígjáték elnyerte a közönség tetszését.

Keleti rövid idő alatt a legkedveltebb rendezők közé emelkedett, vidám filmjeire tódultak a nézők. Ilyen volt a Csathó Kálmán kisregényéből filmre vitt Te csak pipálj, Ladányi és a Borcsa Amerikában, ennek külső felvételei New Yorkban készültek. Ezután több év kényszerű szünet következett, származása miatt 1939-től nem dolgozhatott, csak a második világháború után jutott újra lehetőséghez.

1945-ben ő rendezte a világháború utáni első magyar játékfilmet Bródy Sándor A tanítónő című drámájából. A filmgyártás államosítása után ő lett az egyik legtermékenyebb rendező, aki minden műfajban magabiztosan és otthonosan mozgott. A könnyedség mellett nagy szakmai biztonság jellemezte, csalhatatlan érzékkel válogatta és irányította a színészeket. Komolyabb tárgyú és felhőtlenül szórakoztató alkotásaival is a legszélesebb közönséget célozta meg, de soha nem az olcsó siker érdekelte. Olyan, máig népszerű filmeket készített, mint a Janika, a Dalolva szép az élet, a Civil a pályán, a Fel a fejjel, A csodacsatár (ebben Puskás Ferenc is szerepelt) és a Mágnás Miska – utóbbi 1948-as elkészülte óta tízmillió nézőjével a legnézettebb magyar film. A vígjátékok mellett komolyabb tárgyú filmeket is készített, Mikszáth Kálmán regényeiből a Beszterce ostromát és a Különös házasságot, Erkel címmel életrajzi filmet a magyar nemzeti opera megteremtőjéről, a Himnusz megzenésítőjéről.

Pénteki kultúrrandi Beleznai Márk forgatókönyvíróval, rendezővel

Mégsem érezhető rajta a fellengzés legkisebb szikrája sem. Energiáit és figyelmét inkább következő projektjére és tanulmányaira fordítja, emellett mozigépészként dolgozik, és olykor filmklubokat is szervez. Ezen a héten vele randiztunk.

Gyerekként is faltad a filmeket? Mely filmélményeid a legmeghatározóbbak?

Szerintem a korosztályom 99, sőt inkább 100%-ához tartozom, akiknek a gyerekkori filmélményeit a hollywoodi kulturális hegemónia határozta meg. Gyerekkoromban az 1998-as Godzilla és Robin Williams Jumanjija volt az a két film, amit hetente egyszer biztosan behelyeztem a DVD-lejátszóba. Szorosan követte ezeket a Vissza a jövőbe-sorozat. De igazából a szombat esti film az RTL Klubon az esetek többségében lekötött, csak legyen benne lövöldözés, verekedés, ufók, szörnyek, Jackie Chan, vagy valamiféle misztikum. Ha ezek közül kettő vagy több elem is megjelenik, annál jobb!

„Messze nem egy lejátszott parti”– Gárdos Péter író, filmrendező

Szülei mindketten a holokauszt túlélői, akiknek háború utáni, svédországi találkozását 2014-ben a Hajnali láz című filmjében mesélte el. Már a gimnáziumi évek alatt a filmrendezésről álmodozott, de a színművészeti főiskolára nem vették fel, így az ELTE magyar–orosz szakát végezte el 1971-ben, közben amatőrfilmes volt. Diplomájának megszerzése után a MAFILM Híradó- és Dokumentumfilm Stúdiójában rendezőasszisztensként, majd rendezőként dolgozott, rövid anyagokat készített a híradók számára, amelyeket akkoriban a játékfilmek előtt vetítettek. Itt tanulta ki szakmát, de saját értékelése szerint még sokáig meghatározta pályáját, hogy nem volt filmrendezői diplomája. A televízióban is készített dokumentumfilmeket, részt vett az Éretlenek című tévésorozat, a Nagy Könyv és a Show-bálvány sorozatok rendezésében. Számos színházban dolgozott, a Pinceszínház művészeti vezetője volt, a Budapesti Metropolitan Egyetemen filmrendezést, forgatókönyv-írást tanít.

Első játékfilmjét 1984-ben a Hunnia Filmstúdióban forgatta saját forgatókönyvébőly. Az Uramisten egy kiöregedett illuzionista (Feleki Kamill) és egy fiatal, sikertelen artista (Eperjes Károly) története, akinek egyetlen lehetősége, ha megszerzi az öreg szabadulóművész titkát. A két évvel később készült Szamárköhögés, amely az 1956-os forradalom három hetét idézi fel gyerekek nézőpontjából, számos nemzetközi elismerés mellett 1987-ben a montreali filmfesztiválon elnyerte a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díját.

A rendező 1989-ben forgatta A hecc című játékfilmjét, amelynek hősével ismeretlenek űznek kegyetlen tréfát. Az 1992-es A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire egy házasság felbomlásának története, A brooklyni testvér (1994) egy testvérpárról szól, melynek Amerikába disszidált tagja furcsa kéréssel érkezik itthon maradt öccséhez. A Kairóban díjazott, 2001-ben készített Az utolsó blues egyetlen nap játszódik, amikor kettős életet élő fiatal főhősének élete fordulóponthoz érkezik. A három évvel későbbi A porcelánbaba egymásba fonódó jelenetek sora az emberségről és embertelenségről, az alkotásért megkapta a 36. Magyar Filmszemlén a legjobb rendezésért járó díját. A 2005-ös Az igazi Mikulás egy reklám Télapó és egy szökött intézeti kislány megkapó találkozását meséli el december 6-án. A Kosztolányi-novella alapján 2009-ben készült Tréfa az első világháború előestéjén játszódik egy kisvárosi egyházi iskolában, a film hangulata Ottlik Iskola a határon című művét idézi. A többségében amatőr szereplőkkel forgatott filmért a Magyar Filmszemle legjobb rendezésért járó díja mellett számos külföldi fesztiváldíjat is átvehetett. 2010-ben jelent meg a szülei egymásra találását feldolgozó Hajnali láz című „poszt-holokuaszt szerelmi regénye”.

A hazai filmszakma egyik legkreatívabb egyénisége: Grunwalsky Ferenc

Budapesten született, apja evangélikus lelkész volt. Két évig az ELTE bölcsészkarán magyar–német szakra járt, majd tanulmányait félbeszakítva a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező-operatőr szakára iratkozott be, és itt is szerzett diplomát 1968-ban. A Mafilm rendező-operatőreként évekig Jancsó Miklós munkatársaként dolgozott és barátság is szövődött köztük. Ő fényképezte később egyebek között a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1999), az Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél (2000), a Kelj fel komám, ne aludjál (2002) és A mohácsi vész (2004) című Jancsó-alkotásokat.

Grunwalsky maga fényképezi filmjeit, melyeknek nemegyszer forgatókönyvírója is. Történetei emberi, történelmi viszonyokat boncolgatnak. A hatvanas évek végén egyik aláírója volt az úgynevezett „szociológiai kiáltványnak”, amely nemcsak a dokumentumfilmezés, de az emberi drámát is érzékeltető, a valóság mélyebb igényű képi megfogalmazása mellett állt ki. Számos rövidfilm után, 1975-ben készítette első nagyjátékfilmjét. A Vörös rekviem az 1931-es biatorbágyi merénylet után kivégzett kommunista Sallai Imréről és Fürst Sándorról szólt.

Rendezőként és forgatókönyvíróként jegyezte 1984-ben az Eszmélést, amely a századfordulón követi egy félárva parasztfiú sorsát, 1989-ben a bűnügyi témájú Kicsi, de nagyon erős című drámát és az 1999-es folytatást, a Visszatérést, kendőzetlenül mutatva be a kegyetlenséget a magyar valóságban. Legszemélyesebb filmje, az 1992-es Goldberg-variációk a trilógia záró darabjaként is felfogható, a megrázó alkotás egy öngyilkosságot elkövetett kamasz szüleinek a temetés utáni napját meséli el. Ladányi Andrea táncművésszel két filmet is forgatott, az Éjféli maratont 2001-ben, a Táncalakot egy évvel később. Utóbbi a Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb látványért járó díjat.

Branka után jött Török Zoli – Interjú K. Kovács Ákos operatőrrel

Ákos, te írtál rám, hogy na, most itthon vagy, elkészíthetjük az interjút, amit kértem tőled. Mindig ilyen összeszedett voltál?

Soha nem voltam összeszedett. Most sem, de felnőtt lettem, s ilyenkor egyszerűen válaszolni kell embereknek, megmondani, mikor érek rá, és hasonlók. S ez ad valamiféle rendszert is az életnek. 

Ki vagy te? Az erre a kérdésre adott válasz az évek során picit módosul, úgyhogy hogyan definiálnád magad most?

Ruben Östlund lesz a 2023-as cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke

Östlund éppen ötven évvel néhai honfitársa, Ingrid Bergman színésznő után tölti majd be a zsűrielnök szerepét Cannes-ban – emlékeztetett a deadline.com hollywoodi hírportál kedden.

„Őszintén úgy vélem, hogy a filmkultúra most éli történetének legfontosabb időszakát. A mozi egyedülálló abból a szempontból, hogy ott együtt nézzük a filmeket, többet követel annál, mint amit megmutat, és ez növeli az élmény intenzitását. Másfajta gondolkodásra késztet bennünket, mint amikor a saját képernyőnket görgetve gyűjtjük a dopamint” – fogalmazott a megtisztelő felkérést megköszönve a rendező.

Östlund hat játékfilmje közül ötnek Cannes-ban volt a világpremierje. 2017-ben A négyzet című, művészvilágba helyezett társadalmi szatírájáért, majd 2022-ben A szomorúság háromszöge című, a szupergazdag elitet kritizáló szatírájáért el is nyerte a fesztivál Arany Pálma-díját. Utóbbi filmje az idei Oscar-díjra is esélyes a legjobb eredeti forgatókönyv és rendezés kategóriában. Östlund, aki Göteborgban tanult filmművészetet, 2004-ben rendezte első nagyjátékfilmjét, a Gitarrmongot című drámát. 2010-ben a legjobb rövidfilmnek járó berlini Arany Medvét is elnyerte a Händelse vid bank című, bankrablásról szóló filmjéért.

Vincente Minnelli, a modern musical atyja

1903. február 28-án, Lester Anthony Minnelli néven Chicagóban a jött világra olasz apa és francia anya ötödik gyermekeként. Szüleinek vándorszínházuk volt, így nem csoda, hogy már néhány évesen a színpadon tipegett. A középiskola után, immár Vincente Minelli néven kirakatrendező, fényképész és jelmeztervező volt, s alig múlt harminc, amikor a Broadway színházaiban olyan show-műsorok rendezését bízták rá, mint az Otthon külföldön vagy A show megy tovább.

A Metro-Goldwyn-Mayer stúdió 1940-ben hívta Hollywoodba, ahol végigjárta a szamárlétrát, és negyvenévesen végre beülhetett a direktori székbe. Színházi tapasztalataira építve újította meg a zenés filmeket. Már első rendezése, a fekete-fehér Kunyhó az égben elismerést aratott, hírnevét az immár színes Találkozunk St. Louisban alapozta meg.

Sammy Davies Jr., Liza Minnelli és Vincente Minnelli