Best WordPress Hosting
 

Tove Alsterdal: Gyökerestül kitépve

Ritkán olvasok skandináv krimiket, sőt egyáltalán krimiket is, de időnként azért a kezembe kerül egy-egy és legtöbbször jó élmény. Ez a krimi éppen ilyen volt, az a fajta, amit szeretek, nem csupán a bűntény és a nyomozás van a középpontban, hanem viszonylag alaposan megismerjük a történetben szereplő embereket is. Azért írtam, hogy viszonylag, mert volt néhány szereplő, akit szívesebben megismertem volna még jobban, de a történethez és az események megértéséhez, nyomon követéséhez végül is elég volt, amit olvasóként kaptam. 

A kisváros egyik házában holtan találják az idős Sven Hagströmöt. Méghozzá saját fia találja holtan, aki hosszú évek óta, két évtizede nem látta az apját, nem is járt szülővárosában, ugyanis fiatalkorában elkövetett, azaz bevallott egy gyilkosságot.

A fiatal, eltűnt lány, Lina Stavred meggyilkolásában vallotta magát bűnösnek, az ugyancsak fiatalkorú Olof, akinek ezután el kellett hagynia otthonát, senki nem tudta, hová tűnt, mi lett vele. Legelsőként természetesen őt gyanúsítják a gyilkossággal, főként, hogy úgy tűnt, a gyilkosság felfedezése után el akarta hagyni a helyszínt, az apja házát.

Linn Skåber: A szívem egy bezárt bódé

Kamaszmonológok

Nemrég olvastam ennek a könyvnek a “párját”, melynek hasonlóan eredeti és különös címe van, a Ma négykézláb akarok járni. Korban ahhoz a könyvhöz állok közelebb, de mivel én magam is voltam kamasz és kamaszgyermekeim is voltak és még jelenidőben is van, ez a könyv sem hagyott hidegen. 

Hasonlóképpen gyönyörűen illusztrált, mint a felnőttmonológok, a képek nagyon megteremtették azt a hangulatot, azt a bizonytalanságot, kíváncsiságot és várakozást, amit a kamaszok éreznek magukban. Az érzések bizonytalanságát és a felnőttlét bizonytalanságát, merre tartanak, mit szeretnének, mi lesz belőlük, ha egyszer felnőnek. 

Az Északi – A kulisszák mögött

Az erőteljes vízióiról ismert rendező, Robert Eggers új filmje egy akciókban bővelkedő eposz. Egy fiatal viking herceg sorsát követi nyomon, aki bosszút akar állni az apja haláláért. A szereposztás igazi sztárparádé, hiszen az izgalmas, látványos történetet olyan színészek keltik életre,… Olvass tovább →

The post Az Északi – A kulisszák mögött appeared first on FilmDROID.