A nagy háború százéves nyomában címmel született meg egy momumentális könyv Szalay-Berzeviczy Attila tollából, és fényképezőjének éles lencséjű objektívjából. A szerző éveken át gyűrte a kilométereket bakancsával, térképekkel és kamerákkal, hogy végigjárja az első világháborús helyszíneket, és valami olyat nyújtson át az olvasóknak, amit előtte még senki és soha. Ebből a könyvből szeretnék most bemutatni egy egészen apró, de mégis különleges és szívbemarkoló részt. Ám előtte még a háborúskodásról pár gondolat.
Megsűrűsödtek a háborús könyvek az utóbbi időben az íróasztalomon. Egyre több ilyet olvasok. Kezdődött Szun-ce gondolataival, aztán megismertem Hemingway háborús élményeit, majd visszatértem a távol-keleti kínai hadurak történetéhez, a Három királysághoz, hogy aztán megérkezzek a nagy klasszikushoz, Tolsztoj Háború és béke című remekművéhez. Most pedig itt állok, vagyishogy ülök az íróasztalomnál Szalay-Berzeviczy Attila lélegzetelállító munkája mellett.
Ez még méreteiben is hatalmas mű: két és fél kilogrammot nyom a könyv, és több, mint négyszáz vaskos oldalon veszi át a háború első felét. Aztán jön a könyv második része is talán még idén, a háború második fejezetével. A méreteken túl azonban a tartalma az igazán “súlyos”. A háború, a maga kegyetlenségével. Az öldöklésnek ez a felfoghatatlan ipari mérete, amit az első világháborúban produkált az emberiség. Tényleg felfoghatatlan, viszont mégiscsak meg kell birkóznunk a feldolgozásával valahogy, mert a szerző szerint: