Szinte szabályos háromszögként álltak az olvasó előtt e személyek: Lin-csi apát, az ő szellemi rokona Pesten, és maga Sári László. Olvass bele!
Archívum címkék: séra andrás
Azahriah füstjétől szédül az erdő
Azahriah hangját hallottam, de nem egyedül volt, többen voltak. Ritmikus énekük valamifajta mágikus szeánszot tükrözött. Olvass bele!
Az orientalista Sári László életre szóló üzenete
Sári László említést tesz a 8. században élt kiváló kínai költőről, Li Taj-po-ról, akinek életében erősen jelen volt a természet szeretete. Olvass bele!
Az Alpokban élő holland remete, Martijn Doolaard különleges élete
Martijn Doolaard nem egy országot épít, csupán két kis épületet és egy nagyobb kertet fent a hegy tetején – Séra András írása. Olvass bele!
Mr. Rogers elképesztő világkörüli útja
Magánbefektetőként napi szinten én is a tőkepiacon tevékenykedem, így Mr. Rogers neve és befektetői karrierje nem volt számomra ismeretlen. Olvass bele!
Azahriah, az éjszakai látogató
Fekete ruhában érkezett gyalog egy különös táskával a kezében az éjszaka közepén. Féltem attól a pillanattól, amikor elér majd a házhoz és benéz az ablakon. Síri csönd volt az éjszakában, és a mozdulatlan tájban lépteinek ütemes ritmusát visszhangozták a környező házak. De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük az előzményeket!
Itt a Librarius portálon pár héttel ezelőtt meséltem már arról, mit éltem át, amikor ablakot nyitottam az Azahriah-Galaxis közeledésének láttán. Testem szétmállott, tudatom leolvadt, csak a csuklóm maradt viszonylag épen az ablakot fogva. Az események itt folytatódnak, mert az Azahriah-Galaxis közepében lévő sűrű kozmikus-tudati-esszencia testet öltött, és a Galaxis kellős közepéből útra indult az ablakom felé az éjszakában.
Különös sapka, fekete ruha, rejtélyes táska, és súlyos csizmák léptei. Ez volt maga Azahriah. Ütemesen haladt, haladt, jött és csak jött megállás nélkül. Most a napokban ért el olyan közelséget a Földhöz, hogy egy youtube nevű számítógépes algoritmus is észlelte, és egy új videoklip formájában kódolta a jelenséget.
A megfejtésre váró Azahriah-Galaxis
Egy szép tavaszi napon szélesre tártam az ablakot, kitekintettem, és valami különös közeledést érzékeltem az égen. Később tudtam csak meg, hogy az Azahriah-Galaxist látom közeledni bolygónk felé. Nemcsak a látvány, de a zengés is különleges volt. Értelmezhetetlen hangok pergő sokaságából mégis összeállt valami kozmikus zenei varázslat, ami egész egyszerűen magával ragadott. Fülem, szemem, érzékszerveim olyan hatás alá kerültek, amit nehéz megmagyarázni, ám mégis kísérletet teszek rá, hogy az olvasó is részesüljön e földöntúli élményben.
Az Azahriah-Galaxis már jóideje látható a földről, ám én a későn észlelők táborába tartozom. Mire megismertem kisbolygóit, úgymint, szosziazi, four moods, és a többiek, addig a műértő nagyközönség már együtt hullámzott e Galaxis sajátos flowjával. A téma alapos ismerői és kutatói azt mondják, hogy az Univerzum egy igen fiatal, ám roppant tehetséges Galaxisáról van szó, akinek rajongói már most megtöltik a Budapest Sportarénát.
Állok tehát a csodás tavaszi napon a nyitott ablaknál, amikor mindent elsöprő erővel áradt be tudatomba Azahriah, e rendkívüli fiatal tehetség. Letaglózva néztem, hogy mi is történik itt, kérem szépen. Olyan hang és látványvilág, amit értelmezni sem tudok, ám mégis elsöprő és magával ragadó az egész. Ki ez? Mi ez? Hogy van ez? Szinte nem is értem, miről énekel, úgy pörög a nyelve, a zenéjének hullámai is valami különös drámát mesélnek el, ám mintha mégis lenne valamifajta rendezettség a káoszban. Nem hiszek a szememnek, nem hiszek a fülemnek, ám valamiért mégis befészkelte magát a tudatomba. Galaxisok Istenei segítsetek, hiszen Azahriah állítólag még csak 21 éves, hát mi lesz még itt a táguló Univerzum kebelében?
Katie Melua szerint az élet csodálatos! Higgyünk neki?
A legendárium úgy tartja, hogy valahol fent északon, Angliában a 80-as évek közepén egy helyes és kedves fiatalember, bizonyos Colin Vearncombe fájó mélabúba esett. Családi drámák történtek körülötte, gyász, válás, csőd, szóval gondok gondok hátán, aztán egy nap, amikor már kenyeret és tejet is alig tudott venni a boltban, akkor a bánat legmélyebb pontján hazament, leült, és megírt egy olyan dalt, ami világhírű lett.
Mi más is lehetne a címe, ami hűen prezentálja nemcsak egy szomorú fiatalember lelki világát, de talán magát az angol humort is: Wonderful life. A csodálatos életről szóló dal, ami aztán világkörüli útra indult és meghódította a szíveket, a reménykedő szemeket, a jövő szépségébe vetett hitet. Slágerlisták élén csendült fel újra és újra Colin Vearncombe búgó mély hangján, és bár ironikusnak szánta az egészet, valahogy más lett a kicsengése.
A dalról a nagy humorista Sándor György fontos szava jutott eszembe: “mégis.” Azaz, keserű iróniának indult a wonderful life, a tömegek ennek ellenére MÉGIS a reményt érzik meg benne. Erre rezonál az emberek szíve. Rengeteg nehézség van körülöttünk, de MÉGIS szép az élet. Sőt, talán pont ezen nehézségek fényében bontakozik ki MÉGIS, és mutatja meg magát a csoda.
Annie Ernaux a mi varázsanyónk
Annie Ernaux: Évek című könyvéről
Ha ősközösségben élnénk távoli barlangban tábortüzek mellett, akkor Annie Ernaux egy olyan varázsanyó lenne, akinek meséjét hosszan hallgatnánk egy jól sikerült vadászat után a csillagok alatt. Korábbi barlangokról mesélne, régi vadászatról, más törzsek tagjairól, és csupa-csupa érdekes dologról. A lobogó tűz fényében láthatnánk arcának kedvességét, huncutságát, örömét és nyugalmát, kínjait és fájdalmát.
Modern korban élünk, így aztán a barlangot lakóparkra, a tábortüzet kandallóra cseréltük. Radiátorok és hűtőszekrények társasága fogadja a “vadászatból” hazatért és megfáradt lényünket, de a mesék továbbra is elbűvölnek. Néha a mozi, vagy a kábeltévé adja meg, néha pedig az internet. Annie Ernaux varázsanyó meséi azonban könyveken keresztül érnek el hozzánk. A háború utáni modern Franciaország nagy krónikásának tartják. Talán nem alaptalanul, hiszen tavaly irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták. Életművéből az Évek című könyvét olvastam a napokban, ami teljesen elbűvölt.
Mit csinálnak az írók, amikor nem írnak?
Amikor nem írok
A népszerű amerikai irodalmi portál, a Lithub elindított egy új sorozatot: When I’m Not Writing. Amikor nem írok. Remek gondolatok íróktól, amiben arról mesélnek, hogy mit csinálnak akkor, amikor nem írnak. Bepillantást ad az életükbe, különös hobbikba és időtöltésbe. Van, aki bokszolni jár, vagy úszni, van, aki viszont különleges ruhadarabokra vadászik szenvedéllyel. Van, aki játékos kreatív kis makettek készít, de olyan is előfordult, aki a bikaviadalok hős torreádori szerepére készülve trenírozza magát, szóval eltérő tevékenységek, de mégis olyanok, amiket érdemes megismerni. Azért is figyelemreméltó, mert ahogy az írók mesélnek róla, azt egyfajta különös érzékenységgel és finomsággal, magával ragadó és inspiráló tudatossággal teszik. Ebből jött tehát az ötlet, hogy én is megosszak egy érdekességet a szabadidős tevékenységemből a Librarius olvasóival.
Jópár éve már, hogy megjelennek írásaim itt a Librarius portálon, eljött azonban az idő, hogy felhúzzam könyvtárszobám ablakán a redőnyt, beengedjem a fényt és a kíváncsi tekinteteket, majd elmeséljem mindazt, mit is csinálok akkor, amikor abbamarad a billentyűzet halk kopogása. Leteszem hát a kedvenc kávésbögrém, az íróasztaltól pedig átülök a kényelmes fotelbe, és belekezdek a történetbe.
A nap, amikor Gabriel Garcia Marquez Magyarországon járt
Különös nap volt, amikor Marquez mester Magyarországra látogatott. Éjfélkor szállt le a gépe a budapesti reptéren szikrázó napsütésben. Burrito formájú felhők köszöntötték a gépet, a reptér munkatársai pedig erős kávékkal, tequilákkal, és mexikói szivarokkal üdvözölték az író társaságában érkezett százhúsz fős kíséretet, a Macondóból származó Buendía családot. No, de ne rohanjunk ennyire előre, nézzük hogyan is kezdődött az egész látogatás, hogyan hívta meg Marquez mestert a dél-amerikai kontinensen is otthonosan mozgó Kepes András.
Dél-Amerika
Egy távoli kis világfalut próbált felkutatni a magyar tévés Dél-Amerikában, amikor egy helyi halász azt mondta neki, hogy harangszókor, ha találkoznak a falu főterén, akkor megmutatja neki Buendía ezredes házát, és ha valamit, akkor azt érdemes megnézni. A mindig úriember Kepes András a megbeszélt időben ott is volt, kezében egy kis ajándék desszerttel, majd a halásszal együtt elsétáltak a házhoz. Az ezredest sajnos nem találták otthon, de a verandán ott ült és cigarettázott Gabriel Garcia Marquez, hóna alatt egy kis könyvvel, amire csak annyi volt írva: Száz év magány.
Az Atyák tanításai, és a Tanítványok útjai
Az Atyák tanításai, és a Tanítványok útjai
A zsidó tradíció egyik fontos műve a Pirké Avot, magyarul Az Atyák tanításai, ami már rögtön az elején hangsúlyt helyez a tudás és a tanítványi lánc fontosságára, hiszen így kezdődik: Mózes a Szinájról kapott Tant, majd átadta Józsuának, Józsua átadta a bölcseknek, a bölcsek átadták a prófétáknak, majd a próféták átadták a Nagy Gyülekezet embereinek. Kellő súlyt ad tehát a könyv a témának már rögtön az elején. Tudás és átadás, bölcsesség és hagyomány, újragondolva generációról generációra.
Nádas Péter a tanítványi láncolatról egyszer így elmélkedett:
Nádas Péter: A fa nem szereti, ha hangosan beszélünk
A gombosszegi remetének, Nádas Péternek szeretettel, tisztelettel!
Egy hosszú és remek beszélgetés zajlott a napokban a Literán a 80 éves Nádas Péter íróval, faluról, városról, életről, halálról, politikáról és körtefákról. Érdeklődéssel és lenyűgözve olvastam. Istenem, a Svéd Akadémia idén sem találta meg a telefonon a gombosszegi körzetszámot? Bár, ha jobban belegondolok, mégiscsak elfogadható, hogy a franciák modern nagy krónikását csörgették meg idén, de hátha egyszer mégiscsak eltalálnak Gombosszegre a remetéhez, és ahhoz a bizonyos körtefához. No, de amíg ide elérünk, jöjjön néhány gondolat.
A brazil őserdők mélyén egy másik remete, bizonyos Lénárd Sándor fontosnak tartotta egyszer ott a távoli völgyben a világ végén leírni a lelki életre vonatkozóan:
Pusztító idők, gyászoló szülők
A nagy háború százéves nyomában címmel született meg egy momumentális könyv Szalay-Berzeviczy Attila tollából, és fényképezőjének éles lencséjű objektívjából. A szerző éveken át gyűrte a kilométereket bakancsával, térképekkel és kamerákkal, hogy végigjárja az első világháborús helyszíneket, és valami olyat nyújtson át az olvasóknak, amit előtte még senki és soha. Ebből a könyvből szeretnék most bemutatni egy egészen apró, de mégis különleges és szívbemarkoló részt. Ám előtte még a háborúskodásról pár gondolat.
Megsűrűsödtek a háborús könyvek az utóbbi időben az íróasztalomon. Egyre több ilyet olvasok. Kezdődött Szun-ce gondolataival, aztán megismertem Hemingway háborús élményeit, majd visszatértem a távol-keleti kínai hadurak történetéhez, a Három királysághoz, hogy aztán megérkezzek a nagy klasszikushoz, Tolsztoj Háború és béke című remekművéhez. Most pedig itt állok, vagyishogy ülök az íróasztalomnál Szalay-Berzeviczy Attila lélegzetelállító munkája mellett.
Ez még méreteiben is hatalmas mű: két és fél kilogrammot nyom a könyv, és több, mint négyszáz vaskos oldalon veszi át a háború első felét. Aztán jön a könyv második része is talán még idén, a háború második fejezetével. A méreteken túl azonban a tartalma az igazán “súlyos”. A háború, a maga kegyetlenségével. Az öldöklésnek ez a felfoghatatlan ipari mérete, amit az első világháborúban produkált az emberiség. Tényleg felfoghatatlan, viszont mégiscsak meg kell birkóznunk a feldolgozásával valahogy, mert a szerző szerint:
Séra András új könyve a mandalák világába vezet
Egy különleges új könyvvel jelentkezett idén nyáron a Librarius portál vendégszerzője Séra András, Séta a mandalák kertjében címmel, ami az Országos Széchényi Könyvtár jóvoltából már ingyenesen letölthető az érdeklődőknek. Azok számára lesz érdekes ez a mű, akiket mélyebben érdekel a svájci pszichológus, Carl Gustav Jung munkássága, azon belül is a személyiség, a lélek, és az ecset találkozása, avagy a mandalák különleges világa. Churchilltől Monet-ig, a keleti miszticizmustól a zürichi reptér építészetéig különböző témák bukkannak elő, és a szerző saját, amatőr festményei is talán kedvet csinálnak majd az olvasónak ahhoz, hogy bátran ecsetet ragadjon ő is, és a saját mandalái mélyére tekintsen.
A könyv Előszava bevezet abba a világba, amivel a könyvben találkozhatsz
Önismereti sétára hívom most az olvasót, tegyünk egy kellemes kört a mandalák különös kertjében. Saját, privát kis ligetembe hívom meg önt azzal a céllal, hogy mélyebb betekintésünk legyen önmagunkba, a személyiségünkbe, a lelkünkbe és az életünkbe. Néhány mandalámat kívánom megmutatni, hogy inspirálólag hasson. És még néhány híres ember festményét is megnézzük. Viszont a könyvnek már most ezen a pontján be kell vallanom önnek, hogy a végére talán több lesz a kérdés, mint a válasz.
Hemingway az embert látta a háborúban
Búcsú a fegyverektől
Mint egy jó katona, fegyelmezetten várakozott a bevetésre Hemingway háborús regénye a polcomon. Évek óta méregettük már egymást. Én és a könyv. Szun-ce megtanított arra, hogy a harcban milyen fontos szerepe van az időzítésnek, így aztán türelmesen vártam. Tudtam, hogy eljön a megfelelő pillanat, amikor leveszem majd a polcról és megtudom, hogy mit mond Hemingway a háborúról. 2022 hozta el ezt a pillanatot, amikor Putyin parancsára vérbe borult Ukrajna.
Különös regény ez a szomorúságról, a szerelemről, és a boldogságról. Elgondolkodtató könyv az egyénről, a sorsról, és a történelemről. Harc és béke, küzdelem és feladás, felelősség és megúszás, beletörődés és elmúlás. A vívódás önmagunkkal és a világgal végigkísér minket, mióta ember az ember. Így volt ez mindig is, kicsiben és nagyban, egyénileg és kollektíven. Ez a regény az első világháborúban játszódik.