Best WordPress Hosting
 

Thuróczy Szabolcs megint koreaiul ad el autót, ráadásul kigyúrva és gyerekfejjel is

Thuróczy Szabolcs mivel az egyik legjobb színészünk, már tavaly simán elhittük neki, hogy folyékonyan beszél koreaiul. Idén megint szépen hadar, ráadásul gyerekfejjel és kigyúrva is rátesz egy lapáttal, csakhogy eladja nekünk ezeket a verdákat. Hacsak rajta múlna vennénk, amúgy meg vicces kampány.

Kötelező filmek: Éjszaka a Földön

A fenti idézet Jim Jarmusch egész életművét áthatja, tökéletesen jellemzi filmjei kettősségét, kontrasztos hangulatát, melyekkel sohasem a közönségsikert, vagy az eladhatóságot célozta meg. Mivel a rendező korai, minimalista alkotásai szívemnek kedvesebbek, ezért is választottam az Éjszaka a Földön című, ízig-vérig Jarmusch filmet. Régi cucc a ’90-es évekből, cinephileknek kötelező, de ajánlott mindenkinek, aki szereti még a tiszta filmeket, ahol a történet a nézők képzelőerejére hagyatkozva épül fel.

A Jurassic World (“F You”) nem a nyár slágere, de a modern filmiparról szól

A Jurassic World: Világuralom gyönge volt, de azért lassan eléri az 1 milliárdos bevételt világszinten, és nagyjából a stúdióknak ez a lényeg. Friss hírek: készül az Óz, a csodák csodájából a remake, jövőre érkezik a Fűrész 10. része… ugyanaz pepitában, sokadik folytatás, csak csörögjön a kassza. A modern filmiparról írt szomorú, ha nem is slágergyanús dalt a Screen Junkies, klipjében a dínók már vadászgépeket is vezetnek. 

25 éve tűnt el Damon Hill, Palik László pedig azóta is filmeket kommentál

Egy tavaly őszi paródia kapcsán fogant meg bennem az ötlet, hogy összeszedjem a legjobb (általában) üldözős jeleneteket Palik László kommentálásában. Az idei F1-es autóbemutatók közepette pedig még az időzítés is jó: az osztrák tölgy a német fiatalember, Rourke mechanikai csapásmérője, a 007-es és az anarchia, Magdi anyus eltört felnije és TRULLI, TRULLI, TRULLI!!!

Mark Hamill kapott egy új esélyt régi munkahelyén, de a bohóckodásának most örültek

Mark Hamillt kamaszkorában azért bocsátották el a Jack in the Box gyorsétteremből, mert bohóc hangon vette fel az autósok rendelését. Később aztán számtalan produkcióban kamatoztatta orgánumát (többször kölcsönözte Joker hangját). Hamill kapott egy második esélyt, és visszahívták pár évtizeddel később egykori munkahelyére. Aranyos látni az őszinte áhítatot az arcokon, mikor rájönnek, ki is szolgálta ki őket.

Viccesen őszintén A szürke emberről, mielőtt elkészül a folytatás

A Netflix sokadik méregdrága, sztárokkal teletűzdelt produkciója A szürke ember, ami igencsak megosztotta a nézőket, mégis jön a folytatás (sőt egy spin-off is). A Screen Junkies szokás szerint humorosan kiszúrta a gyenge pontokat, ahova szúrhatnak (és tényleg, Ryan Gosling ebben is szűkszavú:).  Aki még látta, óvatosan, mert spoileres!

Brad Pitt ikonikus frizurái karrierje során egy mesterfodrász szemével

Hiánypótló videó! :) Matty Conrad mesterfodrász végigveszi Brad Pitt frizuráit az elmúlt bő 30 évben, mikor ki (Justin Bieber???) és mi (Mad Men) volt rá éppen hatással, mennyire befolyásolta fizimiskáját aktuális szerepe (vagy barátnője:), melyikkel teremtett divatot. Tényleg nagy kaméleon, ha megnézzük a Folyó szeli ketté poszterhercegétől a Volt egyszer egy… Hollywood menő kaszkadőréig. Az azért mindenhol átüt, hogy Pitt az Pitt, hiába vágatjuk olyanra a hajunkat, az még kevés.

Ryan Goslingék zsarusorozatát azért nem láthattuk soha, mert túl keményre sikeredett

Ryan Gosling A szürke ember Netflix mozija kapcsán Jimmy Fallonnál vendégeskedett. Beszélgettek a filmről, a családról, a közelgő Barbie mozi elhíresült promóképéről, és előkerült több részlet a “régi, közös sorozatukból”, ahol nagyon-nagyon kemény zsarukat alakítottak.

Taika Waititi Old Spice reklámjai majdnem Thorral és a legtehetségesebb kecske méltatása

Sokszor jobbak egy film vicces melléktermékei, mint maga a produkció. A Thor: Szerelem és mennydörgés esetében is sajna így lett, mert Taika Waititi Old Spice reklámjai és ahogyan Chris Hemsworth, Natalie Portman és Tessa Thompson kecske színésztársukat dicsérik egy másik videóban, na az tényleg humorosabb.

Viccesen, de őszintén a Stranger Things 4. évadáról

A Stranger Things kettévágott 4. évadával kicsit megint javította a Netflix megítélését, az utolsó 2 rész is többnyire elégedettséget generált a rajongóknál. A Screen Junkies szokás szerint humorosan kiszúrta a gyenge pontokat, ahova szúrhatnak. Aki még nem darálta le, annak csak óvatosan, mert spoileres!

Pörgesd a Mjölnirt! Natalie Portman, Chris Hemsworth zöldségeket püfölnek, tequiláznak

Mindjárt a mozikban a Thor: Szerelem és mennydörgés, ezért most Jimmy Kimmel hű kobzosa, Guillermo hívta a film sztárjait egy mókás játékra. A Mjölnirt megpörgetve kapták meg a rájuk eső feladatokat. Natalie Portman, Chris Hemsworth, Tessa Thompson és Taika Waititi ennek jegyében odacsaptak zöldségeknek, gyümölcsöknek, sört vagy tequilát ittak, rajzoltak és csókolóztak… Kellően komolytalan 5 perc ebben a kánikulában.

Austin Butler kutyusokkal játszik, de közben az Elvis moziról és a karrierjéről is mesél

Az Elvis után pláne nem fog szerephiánnyal küszködni Austin Butler. Amúgy is szimpatikus fickó, még kutyakölykök sem kellenek, hogy  megszeressük. A cukiskodás közben elárulja, milyen volt először látni magát Elvis kosztümben, tiszteleg híres kollégái előtt a Volt egyszer egy… Hollywood stábból és örülne, ha újra először láthatná a Dühöngő bikát.

Austin Butler Elvis mozdulatait tanítja és az életrajzi mozikból is egész jó

az Luhrmann  Elvis  moziját június 23-tól végre láthatjuk. A visszajelzések alapján remek, és az is biztosra vehető, hogy a Királyt alakító Austin Butlerből igazi sztárt csinál. Tegnap Jimmy Fallonnál vendégeskedett, amellett, hogy élmény hallgatni, mert a hangja karcosan dögös, nagyon szerény. Ráadásul elég jól felismeri krikszkrakszokból az életrajzi filmeket, de ő is jól lerajzolta a Dühöngő bikát vagy A Gucci-házat.

Maisie Williams válaszolgat a netezők kérdéseire, elárulja, hogy megtarthatta-e fegyverét a Trónok harcából

Maisie Williams válaszol a netezők által feltett fontos kérdésekre. Az Arya Stark szerepét maga mögött hagyó színésznő mesél az indulásáról, a neve eredetéről, az álomszerepéről, miken dolgozik mostanság (Danny Boyle Pistol sorozata után a következő munkája egy Christian Dior és Coco Chanel életéről szóló széria lesz). Szóba kerül Sophie Turnerrel való barátsága, a podcastje, a Frank Film Club és hogy megtarthatta-e a Trónok harcában használt fegyverét, Tűt. Komoly és komolytalan kérdések egy ígéretes színésznőhöz.

A Palóc Videotéka humoros történelemórája a kommentelés történetéről

Az általunk igencsak kedvelt Palóc Videotéka csapata mostani kisfilmjében a mindenhol mindig kommentelőkre húzza rá a vizes lepedőt. Manapság mindenki jártasabb és okosabb minden témában, de kiderül, hogy a “kommentelésre való hajlam egyidős az emberiséggel”. Lenyűgöző történelmi utazás, ahol még Petőfinek is beszólnak. Óvatosan, mert humoros!

A 20 dollárból készült Doctor Strange az őrület multiverzumában sokkal szórakoztatóbb

A Cracked csapata a Doctor Strange az őrület multiverzumában moziról is bebizonyította, hogy elég lett volna rá egy 20 dolláros költségvetés. Kikapunk érte, de ezen összességében jobban szórakoztunk.