Best WordPress Hosting
 

Nyílt napot tart az OSZK, érdemes benézni

Az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) március 15-én tartandó nyílt napon megtekinthető többek között az Esszencia című állandó kiállítás is, amelynek egyik hangsúlyos része a Vershaza-terem, ahol a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal autográf kézirataival, a nemzeti könyvtár gyűjteményének kivételesen értékes darabjaival találkozhatnak a látogatók.

Az OSZK közleményében kiemeli, hogy a kiállítás a magyar nemzeti azonosságtudat három ikonikus alkotásának nemesmásolata mellett a versek eredeti kéziratát, legfontosabb kiadásait, illetve azok történetét, utóéletét is bemutatja, a tárlathoz kapcsolódva pedig az OSZK Digitális Bölcsészeti Központja (DBK) elkészítette a művek digitális szövegkiadásait is.

A DBK honlapján, a dHUpla – Digitális Bölcsészeti Platformon láthatók és meghallgathatók a három vers legkorábbi fogalmazványai, kéziratok, első nyomtatásban megjelent kiadások, valamint a Himnusz megzenésítésére készült pályaművek eredeti kottái és hanganyagai is. A DBK a nemzeti könyvtár egyik legfiatalabb szervezeti egysége, amelynek egyik legfontosabb feladata, hogy egységes irodalomtudományi és nyelvtechnológiai kutatói felületet fejlesszen.