Best WordPress Hosting
 

„Az elővigyázatosság nem tesz jót a művészetnek” – Interjú Totth Benedekkel

Emlékszel, milyen állapotban voltál első, Holtverseny című regényed írása alatt? Kísértettek-e démonok?

Az igazság az, hogy amikor a Holtversenyt írtam, sokáig fogalmam sem volt, hogy mit csinálok vagy hogy milyen hatással van rám ez az egész. Aztán egy idő után azért összeállt a kép, és megértettem, hogy a rendszeres időközönként jelentkező mélyrepülések valamiféle összefüggésben vannak a regénnyel. És itt nem csak arra gondolok, hogy milyen nyomasztó tud lenni, amikor nem megy az írás. A szöveg harsány felszíne súlyos témákat rejtett el, és nehéz évek hordalékát keverte fel bennem. De bármilyen megterhelő is volt számomra – és a környezetemnek –, mégsem bánom, hogy így alakult, bár nyilván könnyen beszélek, mert túléltem. Mindenesetre sok igazság van abban, hogy pokolra kell menni.

Van benned

Szorokin szerint az irodalom a legjobb kábítószer

Akik úgy gondolták, hogy az idén szeptember 28 és október 1. között megrendezésre kerülő PesText Fesztiválra még sokat kell várni, már most ízelítőt kaphattak az eseményből. Ráadásul nem is akármilyen témában, ugyanis a program kiemelt vendége a kortárs orosz irodalom egyik legizgalmasabb képviselője, Vlagyimir Szorokin lesz, aki többek között A jég, A fehér négyzet és a Garin doktor című kötetek szerzője. Az ő munkásságáról, illetve a vele párhuzamba állított Totth Benedek írásairól szervezett kedvcsináló beszélgetést a PesText stábja csütörtökön este.

A Három Hollóban összegyűlt közönség Szekeres Niki moderálásával hallgathatták M. Nagy Miklóst, József Attila-díjas műfordítót, esszéistát, írót, a Helikon Kiadó irodalmi vezetőjét és főszerkesztőjét, akinek megállapításait, észrevételeit időnként Totth Benedek egészítette ki.

Az est kezdetén Vajdai Vilmos színművész a Fehér négyzet című kötetben megjelent, Lila hattyúk című novellából olvasott fel részletet. Nem tudom, volt-e más is a hallgatóság soraiban, aki hozzám hasonlóan teljesen friss füllel hallgatta Szorokin írását, de az már itt kiderült, hogy szövegeit a jelenlegi háborús helyzet rendkívül aktuálissá teszi.