A még forgatás alatt lévő Hunyadi – angolul Rise of the Raven címen bevezetett alkotás – első hivatalos trailerét a Beta Film európai filmforgalmazó először szűk körben, majd a szakmai ebéden vetítette le a 400 fős, szakemberekből, filmkereskedőkből és televíziós programszerkesztőkből álló közönségnek.
„Nem angol nyelvű kategóriában ilyen kaliberű történelmi produkció nem készült még sehol a világon” – mondta el Robert Lantos, a sorozat producere. A castinggal kapcsolatban elmondta: a megfelelő szereplőgárda megtalálása jelentette a legnagyobb kihívást.
Mint kiemelte, a Hunyadi János életét feldolgozó sorozat koncepciója megkívánja, hogy a különböző nemzetiségű történelmi figurák saját anyanyelvükön szólaljanak meg. Így a magyar főszereplők, a Hunyadit és nejét, Szilágyi Erzsébetet alakító Kádár L. Gellért és Rujder Vivien mellett nemzetközi sztárcsapat állt fel, Fekete Ernő, Hermányi Mariann, Medveczky Balázs és Törőcsik Franciska mellett Cornelius Obonya, Francesco Acquaroli, Giancarlo Giannini, Karel Roden, Laurence Rupp, Murathan Muslu, Rade Serbedzija és Thomas Trabacchi részvételével.