Best WordPress Hosting
 

Kórházhorror az anyák megmentőjével

Semmelweis Ignácot csak az anyák megmentőjeként emlegeti az utókor, most pedig munkásságát egy drámai és feszült filmben ismerhetik meg a…

A Kórházhorror az anyák megmentőjével bejegyzés először KULTer.hu-én jelent meg.

Semmelweis, a magyar szuperhős?

Semmelweis Ignác felfedezése olyan, mint Platón barlanghasonlata. Rájött egy mai szemmel bámulatosan egyszerű dologra: alaposan kezet kell mosni, mielőtt az ember a boncteremből siet a szülőszobába. Ez az egyszerű igazság hirtelen világossá tett mindent, de nem fogadták el, egész életében bolondnak nézték miatta, végül kényszerességbe menekült, és őrültekházában végezte 47 éves korában. Halála után nyert csak igazolást elmélete, és ma már mindenki tudja, „hogy ő az anyák megmentője”.

Művészekkel gyakran kapcsoljuk össze a meg nem értett zseni fogalmát. Életében nem állt készen rá az utókor, holtában már vagyont érnek az alkotásai – gyakori művészsors. Orvosok esetében viszont egészen más a helyzet: nem mindegy, hogy olyan intézményben hozok-e világra gyermeket, amelyet halálkórházként emlegetnek, vagy pedig biztonságban érzem magunkat. 

Semmelweis Ignác egyáltalán nem idilli életének egyik fő kérdése, hogy meddig mehet el az ember azért, hogy az igazát bizonyítsa. A filmben azonban a tépelődést felváltja a boldogság. Láthatunk teátrális megbocsátást, nyilvános megkövetést, mind a tudományos, mind a magánéletben, hangos ujjongást frissen szült anyák tömegétől, és még a bécsi orvoskar vezetői pozícióját is felajánlják hősünknek. A nézőben viszont ott motoszkál, hogy a valóság egészen más volt, finoman szólva sem effajta happy end. Felmerül a kérdés: mi a film valódi célja? Bemutatni egy világhírű magyar orvos életét? Szépíteni a valóságot? Ha szépen végződő valóságot akar, miért nem választott egy másik, kevésbé gyötört élettörténetet?

Tompa szike – Semmelweis

Semmelweis Ignác, az anyák megmentője. Ha eddig nem hallottunk volna erről, Koltai Lajos filmjében egy kisgyermekes anya könnyes szónoklatban közli ezt. A magyar film az utolsókat rúgja. Legalábbis az a formája, amit az elmúlt hat-nyolc évben megismertünk. A pályakezdőket támogató Inkubátor Program kiszámíthatatlanná vált, a középgenerációs és idősebb rendezők nem kapnak állami támogatást, inkább csak […]

The post Tompa szike – Semmelweis appeared first on Filmtekercs.hu.

Széchenyi Pisti, Deák Ferkó és a többiek – A reformkori nagyok is kicsik voltak egykor

A reformkori hősöket gyermekkori alakjukban ábrázoló honlap, mobiltelefonos alkalmazás, és animációs kisfilmek igyekeznek történelmünk meghatározó alakjait a legkisebbeknek is emészthető formában láttatni.

Milyen visszajelzések érkeztek eddig a gyerekek és szülők részéről?

Sok dicséretet kapunk hál’Istennek. Hallottunk olyat, hogy ezek a videók lettek az esténként engedélyezett mesék. Vannak, akik azt mondták, hogy még kisebb gyerekeik is ámulattal nézik a videókat. Az egyik történész apuka, miután megnézte a videókat azt mondta: nagyon jó megközelítés a reformkori hőseink emberi oldalát bemutatni a gyerekeknek, így azonnal megszeretik, azonosulni tudnak velük,  akéár példaképet is választanak maguknak közülük. Nem is reméltük, hogy ez ilyen hamar megtörténik… Ez volt a célunk.

Megérkezett a Semmelweis első előzetese

A Semmelweis című film 1847-ben játszódik, Bécsben. A szülészeti klinikán titokzatos járvány tombol és tizedeli a gyermekágyas nőket. Egy magyar orvos a hagyományos teóriákkal szembeszállva próbálja meg legyőzni a kórt. Semmelweis egy fiatal osztrák bába személyében talál társra, kapcsolatuk egyre romantikusabbá válik. A küzdelem azonban nemcsak a kór ellen zajlik: a vaskalapos vezetés mindent megtesz, hogy megvédje tekintélyét a megszállott magyar orvos felfedezésének következményeitől. A kórházban a harcot Semmelweis nyeri, az utcán pedig a progresszív erők. Hamarosan Bécsben és Pesten is kitör a forradalom, Semmelweis pedig elindul, hogy felfedezését hazájában is a szülő nők javára fordítsa.

Koltai Lajos rendező hangsúlyozta: „A főszereplők kiválasztásánál nem a külső hasonlóságokat kerestem, hanem a varázslatos személyiségeket, akikben én hiszek, akikkel ezt a gyönyörű és nagyon erős történetet el tudjuk juttatni a nézőkhöz – Vecsei H. Miklós és Nagy Katica pont ilyenek.

Semmelweis élete mindannyiunk számára példa: egy ember, aki mindig, minden körülmények között, halált megvető bátorsággal járta a saját maga útját, amiről gyűlölettel és erőszakkal sem lehetett letéríteni.

Itt a Koltai Lajos rendezte Semmelweis Ignácról szóló film első előzetese

Ősszel kerül a mozikba a Semmelweis Ignácról szóló nagyszabású film, amit Koltai Lajos rendezett. A címszereplőt Vecsei H. Miklós, míg az osztrák ápolónőt Nagy Katica alakítja, de a szereplők között: Gálffi László, Kovács Tamás, Elek Ferenc, Lengyel Ferenc, Hajduk Károly, Simon Kornél, Györgyi Anna, Znamenák István, Kovács Lajos… Az első előzetes alapján az biztos, hogy az alkotók megnézték A sebész sorozatot, mert kivitelezésében hasonló stílusban lesz tálalva a történet, de Semmelweis karaktere is Clive Owen figuráját idézi. Ettől persze még bizakodjunk.

Október elejéig forog a nagyszabású Semmelweis-film

A Semmelweis című film története 1847–48-as eseményekre koncentrál, Semmelweis ekkor fedezi fel a gyermekágyi láz okát és ellenszerét. A történelem egyik legnagyobb jelentőségű orvostudományi felfedezéséről szóló film története Bécsben és Budapesten elevenedik meg, az október elejéig tartó forgatás fő helyszínei a BÁV-székház mellett a SOTE Anatómiai Intézete, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Bródy Sándor utca, a Szentkirályi utca és a csepeli Duna-part, de a keszthelyi kikötőben is rögzítenek jeleneteket.

„Koltai Lajos rendezésében a héten elkezdték A láthatatlan gyilkos című romantikus történelmi dráma forgatását. A Semmelweis Ignácról szóló nagyszabású magyar film ötvenöt napig forog, nagyrészt budapesti helyszíneken” – adtuk hírül július végén.

„Semmelweis életútja megmutatja nekünk, hogy ha a szembejövő akadályok ellenére is kitartunk, és járjuk a saját utunkat, akkor sikerrel járunk” – hangsúlyozta Koltai Lajos a forgatás szünetében az MTI-nek. Mint megjegyezte, nem könnyű az embernek megtalálni a saját útját, az apró örömökkel együtt ez rengeteg szenvedéssel is jár, de „jót csinálni” kizárólag gyötrelem árán lehet.

Elkezdődött a Semmelweis-film forgatása

A korabeli Bécs Budapesten elevenedik meg, a forgatás fő helyszínei a SOTE Anatómiai Intézete, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Bródy Sándor utca, a Szentkirályi utca, a BÁV-székház, a csepeli Duna-part és a keszthelyi kikötő, ahol Bécs hajóállomását veszi majd fel a százhúsz tagú stáb. A láthatatlan gyilkos 1847-ben játszódik Bécsben. A szülészeti klinikán titokzatos járvány tombol, tizedeli a gyermekágyas nőket. Egy magyar orvos a hagyományos teóriákkal szembeszállva próbálja meg legyőzni a kórt. Semmelweis egy fiatal osztrák bába személyében talál társra, kapcsolatuk egyre romantikusabbá válik. A küzdelem azonban nemcsak a kór ellen zajlik: a vaskalapos vezetés mindent megtesz, hogy megvédje tekintélyét a megszállott magyar orvos felfedezésének következményeitől. A kórházban a harcot Semmelweis nyeri, az utcán pedig a progresszív erők. Hamarosan Bécsben és Pesten is kitör a forradalom, Semmelweis pedig elindul, hogy felfedezését hazájában is a szülő nők javára fordítsa.

Az anyák megmentőjét az egész világon ismerik, élete már többször is vászonra került. Semmelweis Ignác történetéből amerikai film is készült, Bristolban pedig színdarabot mutattak be róla az Oscar-díjas Mark Rylance főszereplésével. Magyarországon az első Semmelweis-film Tóth Endre, azaz André De Toth rendezésében, 1939-ben készült, majd 1952-ben Bán Frigyes szintén Semmelweis címmel készített róla nagyjátékfilmet. Legutóbb 2019-ben Cibulya Nikol a Láz című kisfilmjében mesélte el a világhírű magyar orvos küzdelmét. Semmelweis Ignác szabadságharcának történetét a Koltai-féle megközelítésben még senki sem dolgozta fel.

A produkció által kiadott közlemény Koltai Lajost idézi: „A láthatatlan gyilkos forgatókönyve zseniális, különösen a dialógusok kiválóak.