A Dr. Strange után most nagyon keveset kell várnunk a következő Marvel filmre, szóval befutott a hosszú előzetese is Thor 4. kalandjának. Ebből már több minden kiderül. Itt már Bale is ropja, aki a film gonosza.
Archívum címkék: trailer
Vengeance-előzetes
B.J. Novak írt és rendezett magának egy sötét komédiát, ami tele van ismert arccal, például a Loganból a gonosz és hasonlók. A lényege, hogy egy csávó elmegy a páréjszakás kalandjának a temetésére, ahol kiderül, hogy a nő sokkal komolyabbnak adta el a kapcsolatukat, mint amit a férfi érzett. Itt keveredik bele a bosszúhadjáratba, mivel a […]
Online is nézhető az Úton – Hét nap a magyar Caminón
Május 16. óta online is elérhető az „Úton – Hét nap a magyar Caminón” című ismeretterjesztő road movie. A 42 perces filmben három főszereplő 7 napos zarándoklatát követhetjük végig Magyarország festői, Balaton-felvidéki tájain a 170 km hosszú Tihany-Lébény közötti, Magas-Bakonyon átvezető Szent Jakab zarándokúton. A rendező Boegi Máté, az operatőr pedig a dokumentumfilmjeivel sokszorosan díjazott Grams Melanie. Az egyik zarándok egy fiatal anyuka, aki kétéves kislányát és férjét hagyta otthon az út kedvéért – reméli, gyermekének is példát tud ezzel mutatni.
A BUDAMOUNT Film ismeretterjesztő filmjének célja, hogy visszaadja a Camino-élményt: a sok gyaloglást, a természet hangjait, a csendet, a találkozásokat, a nehézségeket, és további hazai tájak felfedezésére, zarándoklatra inspiráljon. A Szent Jakab zarándokút 170 km-es magyar szakasza Tihanyból indul, és a Magas-Bakonyon át vezet egészen a román kori lébényi templomig. Az út olyan látnivalókat érint, mint például a tihanyi őslevendulás, a vászolyi Szent Jakab-forrás, a nagyvázsonyi pálos kolostorrom, a bakonybéli bencés monostor, a pannonhalmi bencés főapátság, Győr belvárosa.
[…] Bővebben!
A Thor: Szerelem és mennydörgés új trailerében, már Christian Bale is gonoszkodik
Az űrviking az első MCU-szuperhős, aki négy saját Marvel filmben bukkan fel. A Thor: Szerelem és mennydörgés friss hivatalos előzetesében a címszereplő megtestesítője, Chris Hemsworth oldalán végre felbukkan a visszatérő Natalie Portman, megismerkedhetünk a két Dick Cheney-vel, az antagonista Christian Bale-lel és Russell Crowe Zeuszával. Közeledik a július 7-ei bemutató.
Az Elvis második előzetese
Iszonyat hosszú hangulatbomba az Elvis életéről szóló Baz Luhrmann (Romeo + Juliet, The Great Gatsby) filmszerűségben. A sokakat megosztó managere szemén át mutatják be a sztár felemelkedését. Kinek kötelező mozis program?
Baz Luhrmann Elvis mozija a friss előzetese alapján méltó lesz a Királyhoz
Baz Luhrmann 9 évvel A nagy Gatsby után az Elvis Presley életéről szóló rendezésével tér vissza a mozikba, ez a hatodik egészestés filmje. A trailer alapján az Elvis vizualitása szokás szerint lenyűgöző, Austin Butler remek választásnak tűnik a Király szerepében, Tom Hanks pedig először lesz igazán ellenszenves figura, az Oscar-jelölésük már most borítékolva. Június 23-án kerül nálunk a filmszínházakba.
Mission: Impossible – Dead Reckoning Part One-előzetes
Nyilván nem tököltek a hétvégi jó minőségű szivárgás után, és kiadták rendesen is a következő Mission Impossible előzetesét. Ethan Hunt utolsó két filmje, legalábbis Tom “last action hero” Cruise alakításában. Úgy tűnik kicsit visszatekintenek majd a régi Mission filmekre, legalábbis a vonat tetején levő verekedés egyértelműen az első részt idézi. A történet? Egyrészt teaser trailer, […]
A Mission: Impossible – Leszámolás Első részének trailere piszok látványos, ahogyan azt reméltük
Nem számítottunk rá, de megérkezett a folyamatosan megújuló akciócsoport széria legújabb fejezetének magyar (és eredeti nyelvű) előzetese. A Mission: Impossible – Leszámolás Első rész premierje messze van még. Az idei bemutatót a Top Gun: Maverick halasztása miatt át kellett tenni 2023. július 13-ra, így talán nem lesz elegünk Tom Cruise-ból, aki még mindig fiatalos és persze ismét fut.
Csütörtöktől mozikban a Zanox – Kockázatok és mellékhatások (16)
Május 26-án kerül országosan mozikba Baranyi Benő első nagyjátékfilmje, a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának keretében készült Zanox – Kockázatok és mellékhatások.
A film az alábbi mozikban látható csütörtöktől:
Budapesten:
Idris Elba Dsziniként teljesíti Tilda Swinton 3 kívánságát – Three Thousand Years of Longing előzetes
Kivételesen elborult és bizarr filmnek ígérkezik a Three Thousand Years of Longing, amelyben Idris Elba és Tilda Swinton hívják fel a figyelmet az örök igazságra: vigyázz, hogy mit kívánsz! A rendező pedig nem is akárki! Előzetest kapott a nyár egyik legkülönlegesebbnek ígérkező alkotása, amelyben Idris Elba egy Dzsinit alakít, akit Tilda Swinton hív életre. A […]
The post Idris Elba Dsziniként teljesíti Tilda Swinton 3 kívánságát – Three Thousand Years of Longing előzetes appeared first on Filmtekercs.hu.
George Miller új filmjének trailerében Idris Elba teljesíti Tilda Swinton kívánságait
George Miller 7 évvel a Mad Max: A harag útja után jelentkezik új mozival. A Three Thousand Years of Longing trailere mesés látványvilágot ígér, hol Idris Elba a palackból előbújó dzsinn, ki teljesíti Tilda Swinton kívánságait. Elsőre nehéz pontosan belőni a műfaját. Odaát augusztus 31-én lesz a premierje, de Cannes-ban már debütált.
Three Thousand Years of Longing-előzetes
Idris Elba és Tilda Swinton egy hotelszobában beszélget. Az egyikőjük egy magányos nő, a másik egy dzsinn, aki láthatóan mesél korábbi munkáiról, a három kívánságokról amiket emberek kértek. Legalábbis ezt mondanám a trailer alapján, de lehet mellélőttem. Az biztos, hogy nehezen reklámozhatónak tűnik George Miller új rendezése, viszont kötelező lesz, de addig felkészülésnek ideje újranézni […]
Jerry & Marge Go Large-előzetes
Bryan Cranston karaktere kiszúr egy matematikai hibát valami állami szerencsejátékban, és a feleségét alakító Annette Beninggel közösen elkezdik kihasználni, a kisvárosuk közönségét is bevonva. Aranyos kisfilm a Paramount+-tól. Gondolom semmi vizet nem fog zavarni, de ránézésre simán elleszünk vele.
Bros-előzetes
Billy Eichnernek mostanra bejött az élet, felkérték, hogy írjon egy romantikus komédiát a meleg szerelemről, olyat amire talán heterok is elmennek a barátnőjükkel… az előbbi idézet a filmből. Nyilván a Queen is sokat tesz hozzá, de erős lett az előzetes, és még poén is fért bele.
George Miller és a Three Thousand Years of Longing előzetese!
Avagy pénteken érkezik a Mad Max filmek készítőjének új művéhez, a Three Thousand Years of Longinghoz egy rendes előzetes. Addig is van ez a nem egyszerű teaser! Epic fantasy romance, a dzsinn és a három kívánság.
Az Ahol a folyami rákok énekelnek minőségi filmes adaptációnak tűnik a trailere alapján
Az Ahol a folyami rákok énekelnek Delia Owens óriási sikerű bestsellere, amiből Reese Witherspoon produceri felügyelete alatt Olivia Newman rendezett filmes adaptációt. Könyvhű, minőségi alkotásnak tűnik, nálunk július 14-én érkezik a mozikba. A főszerepet a Normális emberek című sorozatból ismerté vált Daisy Edgar-Jones alakítja.
A Where the Crawdads Sing hosszabb előzetese
Daisy Edgar-Jones egy közösség lenézett magányos tagját alakítja, akit fiatalon elhagyott az anyja és szinte egyedül nőtt fel egy veszélyes mocsárvidéken, meggyanúsítanak azzal, hogy megölte a korábbi szerelmét, és hiába nincs semmi bizonyíték ellene, a közösség mégis meg van róla győződve, hogy ő a tettes. Delia Owens regényének, az Ahol a folyami rákok énekelneknek adaptációja, […]
The Bob’s Burgers movie a tévében és posztereken
Jött egy új TV-spot a nagyobb szabású Bob’s animációs mozifilmhez, van mellé egy jelenet és 3 poszter is.
Spiderhead-előzetes: Hemsworth kísérletezget
Joseph Kosinski (Top Gun: Maverick, Tron: Legacy) új filmje, A pók feje George Saunders regénye alapján készült. Mostanra már hivatalos magyar tartalom is van: Különleges kapcsolat alakul ki két fogvatartott (Miles Teller és Jurnee Smollett) között, miközben a múltjukkal küszködik egy modern büntetés-végrehajtási intézetben, amelyet a zseniális látnok (Chris Hemsworth) vezet, aki tudatmódosító szerekkel kísérletezik […]
A The Boys 3. évadának előzetesét Homelanderék segítenek értelmezni
Az Amazon sikersorozata, az enyhén vérbő The Boys – A fiúk már 3. évadával tér vissza június 3-án. Az előzetes mellé tettünk egy videót, amiben a szereplők Homelanderrel (Antony Starr) az élen + Chace Crawford, Jensen Ackles, Karen Fukuhara és Laz Alonso kockáról kockára elmagyarázzák, mit is látunk pontosan a trailerben.