Best WordPress Hosting
 

Nagy játék kis táblán

Tóth Barnabás legújabb filmjét eredetileg tévéképernyőre szánták, ehhez képest – címéhez méltóan – az elmúlt évek egyik legerősebb rendezői munkája…

A Nagy játék kis táblán bejegyzés először KULTer.hu-én jelent meg.

Tóth Barnabás: A sakk szexi is lehet

Nem idegenek számodra az adaptációk, rendezői pályádon már találkoztál feldolgozásokkal. Az Akik maradtak F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült. A Mesterjátszma viszont szabad feldolgozás, és valóban: sokban különbözik a kiindulóponttól, Stefan Zweig Sakknovellájától. Melyek voltak azok az elemek, amelyeket az eredeti írásból mindenképp meg szerettetek volna tartani?

Erre a legjobban Tibor (Fonyódi Tibor, a Mesterjátszma forgatókönyvírója – a szerk.) tudna válaszolni, mert időrendben nála kezdett a történet torzulni. Zweig Sakknovelláját átfordította térben és időben, magyarosította: ’41-ből és az eredeti helyszínről, egy hajóról átmentünk ’56-ba, egy menekültvonatra. Ami sajnos nem változott, az az elnyomás pszichológiája és dinamikája. Szomorú, de minden korban ugyanúgy működik – nálunk a kommunistákkal, a szövegben pedig a nácikkal kapcsolatban.

Zweig novellája elsősorban filozófiai mű, amely a mindenkori elnyomásról, tartásról és kiszolgáltatottságról mesél. Nos, Tibor nem egyet csavart a történeten. Egyiket sem árulhatom el, de két ponton úgy belenyúlt, hogy az egésznek lett egy zsáneresebb, krimisebb, pszichothrilleresebb rétege. A film végkimeneteléig vezető út nagyrészt az ő érdeme.

Mesterjátszma – kritika

Mesterjátszma, rendező: Tóth Barnabás, szereplők: Varga-Járó Sára, Váradi Gergely, Hajduk Károly, Mácsai Pál, Péterfy Bori, Szirtes Ági, magyar pszichothriller, 90 perc, 2023 (16) Leülsz a sakktábla elé. Színt választotok, a fehérrel vagy. Partnered kezet nyújt, elhelyezkedtek, megléped a nyitólépést, kezed az órára csap. Tested minden izma megfeszül, várod a válaszlépést. Miután letudtátok a nyitást, indul …

„Hiába hagyjuk el Magyarországot, az jön utánunk” – Mesterjátszma

1956 novemberében az utolsó nyugatra tartó vonat robog a sötét éjszakában, rajta különösebbnél különösebb figurákkal. Az ötvenes évek jellegzetes alakjait látjuk, majd egyszer csak előkerül egy sakk-készlet, s kezdődhet a Mesterjátszma. De mire megy ki a játék? Úgy tűnik, Tóth Barnabást a történelmi kataklizmákat átélők túlélési módszerei, illetve az újrakezdés érdekli igazán. Már az Akik […]

The post „Hiába hagyjuk el Magyarországot, az jön utánunk” – Mesterjátszma appeared first on Filmtekercs.hu.

Csavaros pszichothrillerrel tér vissza a mozikba Tóth Barnabás – Elkészült a Cinefesten közönségdíjat nyert Mesterjátszma előzetese

Egy sokak által vágyott kincs, egy sorsfordító sakkjátszma, egy, a szabadság felé robogó vonat: Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációja, a Mesterjátszma november 9-től érkezik országszerte a mozikba. Az Akik maradtak rendezője, Tóth Barnabás váratlan fordulatokkal teli új pszichothrillerében Váradi Gergely, Hajduk Károly, Mácsai Pál és Péterfy Bori mellett Varga-Járó Sára mutatkozik be. Elkészült az előzetes. […]

The post Csavaros pszichothrillerrel tér vissza a mozikba Tóth Barnabás – Elkészült a Cinefesten közönségdíjat nyert Mesterjátszma előzetese appeared first on Filmtekercs.hu.