Beszélgetés Gerőcs Péter íróval, a Kalligram kiadónál megjelent Werkfilm című regényéről
Bánfalvi Réka: Bevezetésképpen hadd kérdezzem meg, nálad hogy jön létre egy karakter? Az utcán lesed össze a járókelők vonásait, vagy teljesen saját kútfőből?
Gerőcs Péter: Nincs teljesen saját kútfő. Vagyis hát az utca embere, és még számtalan másik ember keveredik össze a papíron. Azt figyeltem meg magamon, később a diákjaimon, hogy amíg az ember kevesebb írásrutinnal rendelkezik, kevesebb energiája vagy figyelme van több különböző vonást vegyítenie. Kezdőként az ember sokszor egy-az-egyben emel át karaktereket a környezetéből a szöveg terébe. Ráadásul a karakteralkotást ilyenkor inkább külsődleges jegyek inspirálják, nem ritkán egy érdektelen, de túlzó gesztus vagy tikkelés. Mondjuk, megtetszik neki az a lehetőség, hogy egy szövegben nem csak gyönyörű nők és sármos férfiak kaphatnak szerepet, hanem például egy sánta férfi is. Ne adj isten egy sánta nő! Ez aztán annyira leköti a figyelmét, hogy ha nem akarja, akkor is ez a sántasággal ellátott illető lesz a szöveg főszereplője. Persze ezek óriási tapasztalatok. Írás során felfedezni az írás valódi lehetőségeit. Visszatérve: ahogy gyarapodnak az író tapasztalatai, úgy fogja egyre inkább a szöveg megkövetelni a maga figuráit. A sántaság egyáltalán nem lesz érdekes. Az lesz érdekes, hogy ezt a nagypofájú nőt ellenpontozza egy könnyen kizsákmányolható férfi. Mint ahogy a festő áll párbeszédben az épp születő képével. Ezt a formát és ezt a színt valaminek tovább kell vinnie. Valaminek ellenpontoznia, vagy épp hangsúlyoznia kell; elmozdítani, kibillenteni, árnyalni, vagy megsemmisíteni. Ha sok szereplőt mozgatunk, ez egy kicsit nehezebb ügy lesz. Csak nem éppen ezért kérdezed?