Best WordPress Hosting
 

Néhány ecsetvonás és kedvenc filmjeink már a papíron is – galéria

Az Instagramon Jjal néven alkotó művész munkái bár pár ecsetvonásból állnak, ám annál kifejezőbbek. Híres filmek karaktereit emelte ki környezetükből, ám hiába az egyszerű akvarell papír adta háttér, így is rögtön rá lehet jönni, melyik moziból tűnnek fel szeretett vagy utált szereplőink.

A magyar jazz ikonikus muzsikusa – Szakcsi Lakatos Bélára emlékezünk

Budapesten született, zongorázni kilencévesen kezdett – családjának ugyanis csak ekkor lett annyi pénze, hogy hangszert vegyenek neki. A klasszikus zenétől indult, de miután a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola tanulójaként megismerkedett a jazzel, érdeklődése a kötetlenebb műfaj, az improvizáció felé fordult.

1957-től Kovács Andor gitáros együttesének volt tagja, tíz évvel később már saját zenekarával szerepelt egy válogatáslemezen. A hatvanas évek közepén egy lemezjátszóval tért haza Nyugatról, amelyen felváltva hallgatta a Beatlest, a Rolling Stonest, elektronikus zenét, Stravinskyt és a legmodernebb jazzt. 1968-ban Duka Norberttel és Lakatos Gézával megalakította az LDL triót, amely a Magyar Rádió versenyén megosztott első díjat kapott.

1970-ben tagja volt Pege Aladár nagybőgős kvartettjének, amely a Montreux-i Jazzfesztiválon második díjat nyert. Fél évig New Yorkban dolgozott egy magyar vendéglőben, szabadidejében jazzklubokba járt, haza egy olcsón beszerzett Fender zongorával tért, a hangszert ő használta először Magyarországon. 1972–1976 között a Rákfogó, 1980-tól a Babos Gyulával létrehozott Saturnus együttessel dolgozott, majd a Hungarian Jazz Quartet tagjaként elévülhetetlen érdemeket szerzett a fúziós jazz hazai térnyerésében.