Best WordPress Hosting
 

A Chopin-útlevél zongorát fejlesztő magyar tulajdonosa

Zenész családban született Vácon: apja, Bogányi Tibor a váci Harmónia Kórus alapítója és vezetője, feleségével együtt zenetanár volt. Testvérei szintén nemzetközi hírű muzsikusok: Bernadett fuvolaművész, Tibor karmester és csellóművész, Bence fagottművész. A család évekig élt Finnországban, amelyet a testvérek második otthonuknak tekintenek.

Bogányi Gergely négyéves korában kezdett zongorázni a váci zeneiskolában, hatévesen különdíjasa volt a nyíregyházi Országos Zongoraversenynek, amelyet három évvel később meg is nyert. Tízéves korától a Zeneakadémia különleges tehetségeknek fenntartott osztályában tanulhatott. Az itt folytatott tanulmányai mellett a helsinki Sibelius Akadémián Matti Raekallioo, az itt kapott ösztöndíjjal az amerikai Indiana Egyetemen Sebők György növendéke is volt, mesterkurzusokon vett részt többek között Rados Ferenc, Murray Perahia és Schiff András vezetésével. A pianisták közül elsősorban a francia Alfred Cortot, az orosz Szergej Rahmanyinov és Bartók Béla felvételei gyakoroltak rá nagy hatást.

A zenei közéletbe 1996-ban robbant be, amikor megnyerte a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt. Három évvel később különleges vállalkozással hívta fel magára a figyelmet: nem mindennapi technikai tudásról és állóképességről tanúságot téve szünet nélkül játszotta el Liszt Ferenc rendkívül nehéz Transzcendens etűdjeit. Tíz évvel később a Müpa hangversenytermében előadásában ismét egy este alatt hangzottak el Liszt Transzcendens etűdjei, a kritika szerint ekkorra az ifjonti erőpróba túlzásait a művészi érettség váltotta fel. 2001-ben egyéves koncertturné keretében játszotta el Chopin összes zongoraművét, majd erre vállalkozott Mexikóban és az Egyesült Államokban is, a 2010-es nemzetközi Chopin-évben pedig két nap alatt tíz koncerten a lengyel zeneszerző összes szólózongorára írt művét megszólaltatta.

A zene misszionáriusa

A Békés megyei Kunágotán született 1931. március 30-án, műkedvelő muzsikus családban – nagyapja és édesapja is több hangszeren játszott, kórust alapított. Édesanyja érzékeny, mélyen vallásos asszony volt, az ő hatására pap vagy hittérítő szeretett volna lenni, s érdeklődött az irodalom iránt, szüleinek személyes ismerőse volt Szabó Lőrinc.

1947-től járt a legendás, Gulyás György karnagy-pedagógus vezette békéstarhosi zeneiskolába. Az itt töltött évek egész életére meghatározó hatással voltak, itt ismerkedett meg Bartók és Kodály népzenében gyökerező zenei világával. Zenei tanulmányait Szabó Ferencnél és Farkas Ferencnél folytatta a Zeneakadémián, ahol 1957-ben kapott diplomát.

1957-től 1961-ig a Magyar Rádió zenei lektoraként és szerkesztőjeként dolgozott. 1959-től 1994-es nyugdíjba vonulásáig a Zeneakadémia középiskolai énektanár és karvezető, valamint zeneszerzéstanára volt, a hetvenes évek második felében a Magyar Televízió zenei lektoraként is működött. Több mint húsz társadalmi szervezet – köztük a Magyar Kodály Társaság, a Magyar Zenei Kamara, a budapesti Operabarátok – munkáját segítette és elnökölte. 1992-től haláláig a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. 1994-ben – elsősorban egészségügyi okokból, és hogy csak az alkotásnak élhessen – Sopronba költözött. „A művészek gyakran nem a vágyaiknak próbálnak megfelelni, hanem az elvárásoknak, ami nagyon sajnálatos. Szeretnék elbújni a dolgozószobámban, a csendes zugomban, hogy csak azzal foglalkozhassam, ami számomra fontos” – mondta egy interjúban.

Többször volt rendőri felügyelet alatt a Kossuth-díjas író

Orosházán született 1912. február 10-én Dumitrás József néven. Szegényparaszti családból származott, apja béres, anyja cseléd volt. Kiskunfélegyházán végezte el az Állami Tanítóképzőt, nevét ekkor változtatta Darvas Józsefre. Állást azonban nem kapott, ezért Budapestre költözött, ahol volt könyvügynök, lapkihordó, kovácssegéd. Az illegális Kommunista Párt tagjaként több ízben is összeütközésbe került a hatóságokkal, hosszabb ideig rendőri felügyelet alatt állt.

Írói pályáját versekkel kezdte, 1934-ben két regénye is megjelent (Fekete kenyér, Vízkereszttől Szilveszterig), a Nyugat mindkettőről elismerő kritikát közölt. Munkásságára, szemléletére Ady, Móricz, Szabó Dezső és a marxizmus elmélete hatott, kritikusai szerint prózájában a móriczi hagyományok folytatója volt. A harmincas években került kapcsolatba a népi írók mozgalmával, amelynek balszárnyához tartozott. Írt a Kelet Népe és a Válasz című folyóiratba, tagja volt a Márciusi Frontnak.

Országjáró körútjairól riportokban, szociográfiai írásokban számolt be. Megírta szülőföldje történetét A legnagyobb magyar falu címmel, paraszti gyökereiről a lírai hangú Egy parasztcsalád történetében számolt be. Történelmi regényeiben (A törökverő, Harangos kút) is elsősorban népi hősöket szerepeltet. Önéletrajzi ihletésű regénye, az Elindult szeptemberben írói ars poeticája a mélyszegénységből kiemelkedő értelmiségi útját példázza.

Király László: Nem vagyok csillagjós, de a reményről nem mondok le

Az erdélyi Maros megyében található Sóvárad községben született. Apja tanító volt, akit az akkori szokások szerint éveken át egyik faluból a másikba helyeztek, így Király László Nyárádgálfalván és Csikfalván töltötte gyermekéveit, itt is kezdte iskoláit, a könyvek, az írás, a tanulás szeretete itt vált alapélményévé. Tízéves kora óta ír, Arany, Petőfi, Ady voltak első „mesterei”.

Egyetemi tanulmányait Kolozsváron folytatta orosz–magyar szakon, 1966-ban diplomázott. Egyetemi évei alatt is folyamatosan írt, tagja volt a Gaál Gábor Irodalmi Körnek. 1963-ban jelent meg első verse nyomtatásban az Utunk című lapban. A diploma megszerzése után egy rövid ideig Felsőbányán tanított orosz nyelvet, közben a Korunkhoz járt szerkesztést tanulni. A katonai szolgálat letelte után 1968-ban Szilágyi István, az Utunk akkori főszerkesztő-helyettese hívta a laphoz dolgozni, a Korunknak 1989-es megszűntéig szerkesztője is volt. A lap utódja a Helikon folyóirat lett, ahol Király 1990 januárjától szerkesztőségi titkár, majd főszerkesztő-helyettes volt.

Első verseskötete 1967-ben jelent meg Vadásztánc címmel, több költeménye is szerepelt az ugyanebben az évben megjelenő Vitorla-ének című antológiában, amelyben huszonnyolc akkor induló fiatal költő műve kapott helyet. Az irodalomtörténészek ettől a kötettől számítják a második Forrás-nemzedék jelentkezését.

Parti Nagy Lajos, „a rontott köznyelv professzionális használója”

Parti Nagy Szekszárdon született 1953-ban. Mivel katonatiszt édesapját az ország különböző pontjaira helyezték, gyermekéveit Tolnán, Kaposváron és Székesfehérváron töltötte – utóbbi városban érettségizett. A főiskolát Pécsett végezte, ahol 1977-ben kapott magyar–történelem szakos tanári diplomát. Ezt követően a Baranya megyei könyvtár munkatársa, majd 1979-től 1986-ig a pécsi Jelenkor folyóirat szerkesztője volt, első versei is itt jelentek meg.

Több interjúban említette, hogy Pécs és a Jelenkor, illetve annak tágan értett szellemi köre meghatározó volt számára. 1986 óta szabadfoglalkozású író, 1991 és 1993 között a Magyar Napló versrovatát is szerkesztette, 2001-ben Berlinben a német akadémiai csereszolgálat, a DAAD ösztöndíjasa volt.

Első verseskötete, az Angyalstop 1982-ben jelent meg. Itt és az ezt követő kötetekben (Csuklógyakorlat, Szódalovaglás, Esti kréta) már tetten érhető fogékonysága a groteszk, a paródia, a nyelvi játékosság és a nyelvi humor iránt. 2003-ban megjelent, válogatott és új verseket tartalmazó kötete, a Grafitnesz kritikusai szerint „a kortárs magyar líra egyik legkarakteresebb és legnagyobb elismerés övezte teljesítménye”. 2017-ben, tizennégy év után ismét verseskötettel jelentkezett, az „őszológiai gyakorlatok” alcímet viselő Létbüfé „a költészet igazi mesterfoka”.

A zsoltárhangú költőnő – Gergely Ágnes Kossuth-díjas író, költő, műfordító 90 éves

Eredeti neve Guttmann Ágnes, egyetemistaként vette fel a Gergely nevet. A Békés megyei Endrődön (ma: Gyomaendrőd) született, édesapja újságíró, anyja tisztviselő volt. Kisiskolás volt, amikor a család Budapestre költözött, de a nyarakat többnyire szülőfalujában töltötte. A második világháború idején apját munkaszolgálatra hurcolták, ahonnan nem tért vissza.

Gergely Ágnes iskoláit Budapesten és Szegeden végezte, latintanár, újságíró vagy színész szeretett volna lenni. Tizenhét évesen eredményes felvételi vizsgát tett a Színművészeti Főiskolán, de értelmiségi-polgári származása miatt az úgynevezett politikai rostavizsgán kiesett. Egy merész váltással jelentkezett a Mozdonygyárba, és 1952-ben vasesztergályos szakmai bizonyítványt szerzett, ezt követően elvégzett egy agrártanfolyamot is, majd bejutott a szakérettségi angol osztályába, itt 1953-ban levizsgázott. Még ebben az évben felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, ahol 1957-ben vette át magyar-angol szakos középiskolai tanári diplomáját, választható tárgyként felvette a műfordítói gyakorlatot is Kardos Lászlónál.

Pályáját általános, majd középiskolai tanárként kezdte, tanított Újpesten, közben fordított (James Joyce és Dylan Thomas műveit) és verseket írt. Első verseskötetét Ajtófélfámon jel vagy címmel 1963-ban adta ki a Magvető Kiadó, prózai munkássága 1966-ban a Glogovácz és a holdkórosok című szatírával indult. 1963-ban a tanári pályát elhagyva újságíró lett a Magyar Rádió külföldi adásainak szerkesztőségében, majd az Élet és Irodalom rovatvezetőjeként dolgozott. 1973-ban ösztöndíjjal egy évet töltött az Egyesült Államokban, az Iowai Egyetem nemzetközi íróprogramjának résztvevőjeként ismerte meg mélyebben az afrikai irodalom különleges világát.

75 éves lenne Oszter Sándor, a betyárhős Rózsa Sándor megformálója

Gazdag molnárcsaládba született Győrben, apja malmait 1949-ben államosították. Gimnáziumi évei alatt kosárlabdázott, birkózott, a humán tárgyak is érdekelték, végzősként egy országos történelmi pályázaton első díjat nyert, amellyel egyenes út vezetett a bölcsészkarra. Érettségi után az Eötvös Loránd Tudományegyetemre és a Színművészeti Főiskolára is jelentkezett – mindkét helyre felvették, végül az utóbbit választotta.

Másodéves volt, amikor Magyar Dezső felkérte Agitátorok című filmje egyik szerepére, amelyet a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóján kiírt pályázatra készített. A többek közt Bódy Gábor, Földes László (Hobó), Szentjóby Tamás és Révai Gábor szereplésével készült alkotás nemcsak az 1968-as diáklázadásokra, hanem a Kádár-rendszerre is élesen reflektált, ezért elkészülte után rögtön betiltották, és egészen 1986-ig nem vetíthették a mozik.

Oszter Sándor 22 éves volt, amikor tanára, Szinetár Miklós rá osztotta a Móricz Zsigmond Rózsa Sándor a lovát ugratja című regényéből készült tizenkét részes filmsorozat címszerepét. Az 1971-ben bemutatott sorozat, amelyben olyan színészekkel játszott együtt, mint Bessenyei Ferenc, Cserhalmi György, Raksányi Gellért, Muszte Anna és Szirtes Ádám, egycsapásra sztárt csinált belőle, a szerep kedvéért kiválóan megtanult lovagolni. A sorozattal párhuzamosan forgatta Bacsó Péterrel a Kitörést, a csepeli lázadó munkásfiú megformálásáért 1972-ben elnyerte a San Remó-i filmfesztiválon a legjobb férfi alakítás díját.

A magyar jazz ikonikus muzsikusa – Szakcsi Lakatos Bélára emlékezünk

Budapesten született, zongorázni kilencévesen kezdett – családjának ugyanis csak ekkor lett annyi pénze, hogy hangszert vegyenek neki. A klasszikus zenétől indult, de miután a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola tanulójaként megismerkedett a jazzel, érdeklődése a kötetlenebb műfaj, az improvizáció felé fordult.

1957-től Kovács Andor gitáros együttesének volt tagja, tíz évvel később már saját zenekarával szerepelt egy válogatáslemezen. A hatvanas évek közepén egy lemezjátszóval tért haza Nyugatról, amelyen felváltva hallgatta a Beatlest, a Rolling Stonest, elektronikus zenét, Stravinskyt és a legmodernebb jazzt. 1968-ban Duka Norberttel és Lakatos Gézával megalakította az LDL triót, amely a Magyar Rádió versenyén megosztott első díjat kapott.

1970-ben tagja volt Pege Aladár nagybőgős kvartettjének, amely a Montreux-i Jazzfesztiválon második díjat nyert. Fél évig New Yorkban dolgozott egy magyar vendéglőben, szabadidejében jazzklubokba járt, haza egy olcsón beszerzett Fender zongorával tért, a hangszert ő használta először Magyarországon. 1972–1976 között a Rákfogó, 1980-tól a Babos Gyulával létrehozott Saturnus együttessel dolgozott, majd a Hungarian Jazz Quartet tagjaként elévülhetetlen érdemeket szerzett a fúziós jazz hazai térnyerésében.

Sem a zeneszerzőnek, sem a szövegköltőnek nem maradt adósa – 100 éve született Melis György

A Szarvas melletti Csipkár-tanyán született egy hétgyermekes szlovák parasztcsalád legifjabb tagjaként. Magyarul csak ötévesen, iskolái megkezdése előtt tanult meg, nem is akárhogyan: ő lett az egyetlen Kazinczy-díjas magyar operaénekes, valamennyi kitüntetése közül erre volt a legbüszkébb. Énekelni a helyi evangélikus gyülekezet lelkészének biztatására kezdett, aki anyagi támogatást is szerzett tanulmányaihoz. A Műszaki Egyetem építészmérnöki szakára is jelentkezett, de végül a zene mellett döntött, 1945-1951 között tanult a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Már 1949-ben az Operaház magánénekese lett Tóth Aladár igazgató hívására, az intézményben Bizet Carmen című operájában Moralesként mutatkozott be. Első főszerepét a következő évben Donizetti Don Pasquale című operájának Malatesta doktoraként alakította.

Repertoárja több mint hetven szerepre terjedt ki, de egyiket sem vallotta kedvencének, ahogy mondta: mindig az aktuális volt a legkedvesebb. 

A Wagner-operákat kivéve valamennyi nagy baritonszerepet elénekelte, volt Figaro, Falstaff, Papageno és Don Giovanni is. Utóbbi, a nemzetközi elismertséget is meghozó szerepét magyarul, olaszul és németül is tudta. 1978-ban Marton Évával ők ketten énekelték először magyarul a milánói Scala színpadán Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáját, a magyar születésű Giorgio Pressburger rendezte előadás hatalmas sikert aratott; Melis a Kékszakállúként a tragikus férfihős megközelíthetetlen magányát hangsúlyozta. Nagy sikere volt Kacsóh Pongrác János vitézében, Kodály Székely fonójában, több kortárs zeneszerző (Ránki György, Szokolay Sándor, Petrovics Emil) darabjának bemutatóján. Erkel Ferenc Bánk bánjában volt Biberach, Petúr bán és Tiborc, Kodály Háry Jánosában a címszerep mellett később Napóleon is, bár hatalmas termete nem éppen erre predesztinálta. Szívesen átkalandozott „könnyedebb” műfajokba, énekelt operettet, népdalt, magyarnótát is. Versmondását rádiófelvételek őrzik, jellegzetes alakja filmekben is feltűnt (Hány az óra Vekker úr?, Banánhéjkeringő, Balekok és banditák).

Keleti Márton, akinek a legnézettebb magyar filmet köszönhetjük

Keleti Márton 1905. április 26-án született Budapesten. Pályafutását 19 évesen színházi segédrendezőként kezdte a Városi Színházban (a mai Erkel Színházban) Sebestyén Géza mellett; drámai művek, zenés darabok és operák színre állításában és a látványtervezésben is részt vett. Az 1930-as évek elején, a hangosfilm megjelenése után Fejős Pál és Vajda László asszisztenseként tanulta ki a filmkészítés mesterséget. Néhány év múlva önállósította magát, és már első filmje, az 1937-ben forgatott Torockói menyasszony című vígjáték elnyerte a közönség tetszését.

Keleti rövid idő alatt a legkedveltebb rendezők közé emelkedett, vidám filmjeire tódultak a nézők. Ilyen volt a Csathó Kálmán kisregényéből filmre vitt Te csak pipálj, Ladányi és a Borcsa Amerikában, ennek külső felvételei New Yorkban készültek. Ezután több év kényszerű szünet következett, származása miatt 1939-től nem dolgozhatott, csak a második világháború után jutott újra lehetőséghez.

1945-ben ő rendezte a világháború utáni első magyar játékfilmet Bródy Sándor A tanítónő című drámájából. A filmgyártás államosítása után ő lett az egyik legtermékenyebb rendező, aki minden műfajban magabiztosan és otthonosan mozgott. A könnyedség mellett nagy szakmai biztonság jellemezte, csalhatatlan érzékkel válogatta és irányította a színészeket. Komolyabb tárgyú és felhőtlenül szórakoztató alkotásaival is a legszélesebb közönséget célozta meg, de soha nem az olcsó siker érdekelte. Olyan, máig népszerű filmeket készített, mint a Janika, a Dalolva szép az élet, a Civil a pályán, a Fel a fejjel, A csodacsatár (ebben Puskás Ferenc is szerepelt) és a Mágnás Miska – utóbbi 1948-as elkészülte óta tízmillió nézőjével a legnézettebb magyar film. A vígjátékok mellett komolyabb tárgyú filmeket is készített, Mikszáth Kálmán regényeiből a Beszterce ostromát és a Különös házasságot, Erkel címmel életrajzi filmet a magyar nemzeti opera megteremtőjéről, a Himnusz megzenésítőjéről.

Cseres Tibor, történelmünk sorsfordító időszakainak krónikása

Márkus Béla irodalomtörténész, Cseres monográfusa szerint az író Budapesten született 1915. április 1-jén Portik Tibor néven, és Gyergyóremetén töltötte kisgyerekkorát, amely legtöbb életrajzában szülőfalujaként szerepel. Cseres apja moldvai favágó, majd a katonai szolgálat után császári testőr volt a bécsi udvarban, aki az első világháború idején beállt a székely hadosztályba. A fronton román fogságba esett, és Brassóba vitték, ahonnan átszökött Magyarországra. Felesége és két fia 1922-ben követte, de az édesanya korán meghalt.

Cseres Tibor iskolai tanulmányait még Erdélyben kezdte, majd 1933-ban Budapesten érettségizett. Ezt követően a jogi, az állatorvosi és a bölcsészkaron hallgatott előadásokat, végül 1937-ben Kolozsváron szerzett közgazdasági diplomát, majd a Békésmegyei Közlöny szerkesztője lett. Békéscsabán jelent meg Pálos Tibor néven első verseskötete Tájkép, elöl guggolva én címmel. 1938 végétől gyakran teljesített katonai szolgálatot. A második világháború végéig összesen 56 hónapot szolgált és a hadnagyi rangig vitte. 1944 őszén megszökött a frontról.

A háború után Békéscsabán a Viharsarok című munkás- és parasztújság egyik alapítója és felelős szerkesztője volt. 1947-ben Budapestre került, miniszteri tanácsosi rangban egy ideig a honvédelmi miniszteri posztot betöltő Veres Péter mellett dolgozott, majd szabadfoglalkozású író lett. 1951 és 1956 között az Irodalmi Újság, 1963-tól 1970-ig pedig az Élet és Irodalom szerződéses munkatársa volt. Az 1980-as években aktívan rész vett a közéletben, 1983-ban mintegy ötven magyar íróval együtt nyílt levélben tiltakozott az Új Symposium jugoszláviai magyar irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának menesztése ellen. 1984-ben Csurka Istvánnal és Mészöly Miklóssal együtt tiltakozó nyilatkozatot tett közzé Duray Miklós szlovákiai magyar író letartóztatása ellen, akinek bírósági tárgyalásán személyesen is megjelentek. 1986 decemberétől 1989 novemberéig az Írószövetség elnökeként dolgozott.

Ternovszky Béla: „A közösségben létezés életformája volt számomra otthonos mindig is”

A Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett festő szakon 1961-ben, akkor még képzőművészi ambíciókat is dédelgetett. Csaknem harminc évig, 1995-ig dolgozott a Pannónia Filmstúdió, majd Filmvállalat munkatársaként. Néhány év fázisrajzolói munka után a hatvanas évek végétől a Gusztáv-filmekben, illetve az első Mézga-sorozatban lett animátor, 1972-ben nevezték ki rendezőnek.

Erről így mesélt a Kultúra.hu-nak adott interjújában: „A képzőre bekerülni akkoriban elsőre szinte senkinek nem sikerült, sokat számítottak a felmenők, az pedig nem annyira vonzott, hogy mondjuk ipari segédmunkásként jó pontokat szerezzek a felvételihez, és évekig próbálkozzak. Aztán a Pannónia igazgatója, Matolcsy György mondta, hogy véglegesítenének, de itt évekig tartó produkciókra kell számítani, az nem megy, hogy csak beletanulok és továbbállok, ígérjem meg, hogy maradok, és rászánom az életemet erre a hivatásra. Én pedig elég könnyen rá is mondtam erre az igent.”

Első önálló rajzfilmje, az 1970-ben készült hétperces Modern edzésmódszerek számos hazai és nemzetközi fesztiválon nyert díjat. Ezt követte a Tartsunk kutyát!, valamint a Mindennek van határa című rövidfilm. Társszerzője volt a nagysikerű Mézga család televíziós rajzfilmsorozatnak és 1975 nagy sikerének, a Romhányi József és Nepp József társaságában létrehozott 26 részes Kérem a következőt! – közismertebb nevén dr. Bubó – című rajzfilmsorozatnak is. Vezető munkatársa volt az első magyar egész estés rajzjátékfilmnek, a Jankovics Marcell által rendezett János vitéznek.

„A zene az, amitől a csend telített lesz” – Sipos Mihály matematikus, zenész

Zeneszerető családban született, több felmenője is tanult és játszott hangszeren. Tanárként végzett édesanyja a Zeneakadémia zongora szakára is járt két évig, újságíró és költő édesapja a Györffy Kollégium egyik alapítója, később igazgatója volt. A közös otthoni éneklés örömét már gyermekkorában megtapasztalta, így természetes volt, hogy szülei a Kodály Zoltán által elindított budapesti Lorántffy utcai ének-zenei általános iskolába íratták be. A kiváló zenepedagógusok mellett az intézményben megfordult a Kodály-módszer iránt érdeklődő Yehudi Menuhin, Pablo Casals, Dmitrij Sosztakovics és Benjamin Britten is.

Bár a zene a kezdetektől érdekelte, s az ének és a szolfézs mellett hétévesen hegedülni kezdett (első hangszerét nagyapjától kapta), előbb mégis a matematikát választotta. A szegedi tudományegyetemre iratkozott be, de hangszerét sem tette le. A beat generáció több tagjához hasonlóan őt sem hagyta érintetlenül a kor szelleme. Megismerkedett a Beatles, a Shadows zenéjével, zenekarok közelébe sodródott, lemezklubot szervezett. Szakdolgozatát A faktoranalízis és zenei alkalmazása címmel írta, arra keresve a választ, miként lehetne matematikailag megragadni a népdalok közötti rokonságot. Már ennek készítése közben, amikor kutatásai alkalmával eredeti énekes felvételeket hallott az MTA Népzenekutató Csoportjában, megfogta a népdal varázsa. Szakmájával a későbbiekben sem szakított, az MTA Pszichológiai Intézetének matematikus munkatársaként ment nyugdíjba.

1972 nyarán utazott először Erdélybe egyik építész barátjával. Ott megismerkedett Kallós Zoltán néprajzkutatóval, közelebbi találkozása a népzenével döntő hatással volt egész további életére. A következő évben baráti szívességként kísérte el későbbi zenésztársait, Hamar Dánielt és Csoóri Sándort a Népművészet Ifjú Mestere címért zajló megmérettetésre, s az ottani siker nyomán határozott úgy, hogy nyilvánosság előtt is hegedül, és életét a család, a munkahely és a zenélés „szentháromságában” tölti. Még ugyanabban az évben elindították a Muzsikus klubot a később törzshelyükké váló Fővárosi Művelődési Házban, ami idővel a hagyományos táncházak mintájául szolgált, és ahol az ének- és tánctanítás mellett egyéb programok is zajlottak.

Ma lenne 80 éves Kóbor János, az Omega énekese

Apja elismert pénzügyi szakember volt, anyja is pénzügyi vonalon dolgozott. Ő maga sportolónak készült, de egy sérülés miatt tervei füstbe mentek. Ekkor kezdett komolyabban zenélni. A József Attila Gimnáziumban társaival alapított együttesben a felállást sorshúzással döntötték el, így lett Kóbor a gitáros, a dobok mögé pedig Laux József ült. A hangszer csak öt évig lógott nyakában, aztán – a Ciklon, majd a Próféta együttesben – végleg az éneklés mellett kötött ki, rekedtes, kemény tónusú hangját soha nem képezte tanárnál.

A Budapesti Műszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett, miközben egyre jobban elmerült a zenében. A műegyetemisták zenekara 1962. szeptember 23-án lépett fel először Omega néven a BME várbeli kollégiumában, őt ekkor már Meckynek becézték. Az Omega 1967-ig tartó első korszaka nem volt diadalmenet, a gomba módra szaporodó együttesek második vonalához tartozott, műsora angolszász számok előadásából állt. Kezdetben a zenekarvezető, billentyűs hangszereken játszó Benkő László is énekelt, de aztán Mecky frontemberré lépett elő.

Az Omega második korszaka 1967-ben a billentyűs Presser Gábor belépésével kezdődött. Ekkor már Mihály Tamás volt a basszusgitáros, a gitáron Molnár György játszott. Presser invenciózus zeneszerzőnek bizonyult, dalaik szövegét Adamis Anna írta. Még 1967-ben elkészültek első rádiófelvételeik és első kislemezük, a Táncdalfesztiválon pedig Zalatnay Sarolta első díjas dalát (Nem várok holnapig) kísérték. 1968-ban első magyar együttesként nekik jelent meg nagylemezük, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek. A lemezgyár azért engedélyezte a korong kiadását, mert az Omega az év nyarán angliai turnéja alatt már felvett egy angol nyelvű lemezt, igaz, ezen az itthon maradt Kóbor helyett a többiek énekeltek.

A hazai filmszakma egyik legkreatívabb egyénisége: Grunwalsky Ferenc

Budapesten született, apja evangélikus lelkész volt. Két évig az ELTE bölcsészkarán magyar–német szakra járt, majd tanulmányait félbeszakítva a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező-operatőr szakára iratkozott be, és itt is szerzett diplomát 1968-ban. A Mafilm rendező-operatőreként évekig Jancsó Miklós munkatársaként dolgozott és barátság is szövődött köztük. Ő fényképezte később egyebek között a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1999), az Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél (2000), a Kelj fel komám, ne aludjál (2002) és A mohácsi vész (2004) című Jancsó-alkotásokat.

Grunwalsky maga fényképezi filmjeit, melyeknek nemegyszer forgatókönyvírója is. Történetei emberi, történelmi viszonyokat boncolgatnak. A hatvanas évek végén egyik aláírója volt az úgynevezett „szociológiai kiáltványnak”, amely nemcsak a dokumentumfilmezés, de az emberi drámát is érzékeltető, a valóság mélyebb igényű képi megfogalmazása mellett állt ki. Számos rövidfilm után, 1975-ben készítette első nagyjátékfilmjét. A Vörös rekviem az 1931-es biatorbágyi merénylet után kivégzett kommunista Sallai Imréről és Fürst Sándorról szólt.

Rendezőként és forgatókönyvíróként jegyezte 1984-ben az Eszmélést, amely a századfordulón követi egy félárva parasztfiú sorsát, 1989-ben a bűnügyi témájú Kicsi, de nagyon erős című drámát és az 1999-es folytatást, a Visszatérést, kendőzetlenül mutatva be a kegyetlenséget a magyar valóságban. Legszemélyesebb filmje, az 1992-es Goldberg-variációk a trilógia záró darabjaként is felfogható, a megrázó alkotás egy öngyilkosságot elkövetett kamasz szüleinek a temetés utáni napját meséli el. Ladányi Andrea táncművésszel két filmet is forgatott, az Éjféli maratont 2001-ben, a Táncalakot egy évvel később. Utóbbi a Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb látványért járó díjat.

Fikciók nélkül – Konrád György kilencven éve született

Jómódú zsidó család második gyermekeként Debrecenben született. Élete első tizenegy évét Berettyóújfalun töltötte. A vészkorszak idején, 1944 júniusában ő és nővére egy nappal azelőtt tudott pesti rokonaikhoz utazni, hogy a település zsidó lakóit deportálták. Egy pesti védett házban vészelték át Budapest ostromát, csodával határos módon 1945 nyarán szüleik is hazatértek, Berettyóújfalun egyedül az ő családjuk élte túl egészében az üldöztetést. A háború után a debreceni református főgimnáziumban, majd a fővárosi Madách Gimnáziumban tanult, szülei vaskereskedésük államosítása után, 1950-ben szintén Budapestre költöztek.

Polgári származása miatt nem jelentkezhetett egyetemre, de fölvették az Orosz (később: Lenin) Intézetbe, innen iratkozott át 1953-ban az ELTE magyar szakára, első írásai egyetemi évei alatt jelentek meg. Az 1956-os forradalom alatt nemzetőr volt, ezért diplomájának megszerzése után sokáig nem kapott állást, alkalmi munkákból volt kénytelen élni. 1959-től 1966-ig gyermekvédelmi felügyelőként dolgozott a VII. kerületi tanácsnál, mindennap szembesült azzal a nyomorral és kilátástalansággal, amely a mélyszegénységben élők életét jellemezte.

Élményeiből, tapasztalataiból született A látogató című, 1969-ben megjelent regénye. 

Elhunyt Haumann Péter Kossuth-díjas színész

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze. Haumann Péter Budapesten született 1941. május 17-én. Orvosnak készült, a Toldy Ferenc Gimnázium színjátszó körében azonban egyik tanára felismerte tehetségét és a színi pálya felé irányította. 1963-ban friss diplomásként Debrecenbe szerződött, onnan Pécsre vezetett az […]

The post Elhunyt Haumann Péter Kossuth-díjas színész appeared first on Filmtekercs.hu.