Best WordPress Hosting
 

A válasz a Nem-re: határozott IGEN!

A Jordan Peele által jegyzett Nem-et már vetítik Amerikában, és a sajtómunkások körében is  abszolút bombasiker. A forgatókönyvíró-rendezőt Spielberghez, Hitckcockhoz és Carpenterhez hasonlítják, és az egyik kritikus megemlíti, hogy a címben foglalt állításra adott válasz: határozott IGEN.

Peele azzal harangozta be filmjét, hogy a nagy nyári szuperfilmet akarta megcsinálni, amely egyben a Nagy Amerikai UFO-film is. Minden szerencsés néző azt mondja, hogy ezt a vállalását sikerült maximálisan teljesítenie. A cselekményről már kiderült, hogy a film története Los Angeles közelében, a pusztában, egy lovastelepen játszódik. Az ott élők felfigyelnek egy hatalmas űrhajóra, ami a fejük felett szokott megjelenni, megpróbálják lefilmezni, és ekkor kezdődnek a bonyodalmak.

A Variety gyűjtéséből szemezgetünk a Twitteren posztolt első kritikusi véleményekből.

Lolita

Az európai emigráns Humbert Humbert, aki nemrégiben érkezett a New Hampshire-i Ramsdale-be, úgy érzi, elemészti a vágy. Nem kétséges, tennie kell valamit, és ki is pattan a fejéből az isteni szikra: feleségül veszi Charlotte Haze-t, hogy így kerüljön közel annak koraérett lányához…

Walter White és Jesse Pinkman szobrot kapott Albuquerque-ben

Bronzszobrot állítottak Walter White és Jesse Pinkman karakterének Albuquerque városában, a Breaking Bad és a Better Call Saul sorozatok otthonában. Természetesen Bryan Cranston, Aaron Paul és még jó néhányan az alkotók és szereplők közül is tiszteletüket tették a leleplezésnél. Jó képek születtek.

A Butcher’s Crossing is képen

Nicholas Cage újabb komolyabb filmje John Edward Williams regényének az adaptációja lesz. A könyv hivatalos tartalma: Amerika, 1873. Will Andrews nem a könyvek barátja. Vadságra, szabadságra, reményre, lendületre vágyik. Otthagyja a Harvardot, és nekivág a vadnyugatnak, hogy új életet kezdjen. Butcher’s Crossingban megismerkedik egy vadásszal, aki mesél neki a legendás bölénycsordáról, mely egy eldugott magaslati […]