Best WordPress Hosting
 

„Az első ünnep egyedül” – Fekete Richárd Módosítás című kötetéről

via kultura.hu => eredeti post link

Ugyan melyikünk nem ismeri az érzést, milyen elhagyatva lenni, egyedül maradni? Ahány szerelem, annyiféle szakítás, s ezt ki így, ki úgy éli meg. Az elválást gyakran a társas magány érzése előzi meg, a teljes egyedüllét ideje viszont több-kevesebb fájdalommal jár.

A Módosítás című kecses kötet nem véletlenül kapott éjfekete borítót.

A három ciklusból felépített versgyűjtemény ennek a traumának a finom, míves megjelenítésével indul. Az első részt egy páros rímben íródott, Ünnep című, hosszabb lélegzetű poéma vezeti fel. Közismert pszichológiai jelenség, hogy a magunkra maradást a nagyobb ünnepek idején viseljük a legnehezebben, a gyász érzetét a család széthullása idézi elő. Tárgyvesztésnek is nevezi ezt az emóciót a tudomány, és ilyen szenvedéssel leginkább karácsony alkalmával találják szemben magukat a szinglivé vált felek. A lelki erő próbatétele arról szól, hogyan lehetséges, lehetséges-e egyáltalán túlélni.