Az 1927 óta működő belvárosi filmszínház új logót kapott.
Nap: 2023. január 26.
Megvannak a WGA-jelölések
Az amerikai forgatókönyvírók céhe (Writers Guild Awards) is közzétette saját díjesélyeseinek listáját, amely nagyrészt, de nem teljes mértékben egybeesik az Oscar-jelölt filmekével.
Elek Judit-retrospektív Rotterdamban
A Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál átfogó, 18 filmből álló retrospektív sorozattal tiszteleg a 85 éves Elek Judit munkássága előtt.
A Shazam! Fury of the Gods új előzetese
Végső előzetese, hiszen a Shazam folytatása, amiben öreglányok akarják elvenni a fiatalok erejét. Azok pedig nem adják. Nehéz lesz az első szórakoztató faktorához felnőni, kicsit fáradtabbnak tűnik ez az előzetes.
A 65 új előzetese: Adam Driver és a dinoszauruszok
Már csak ez kellett, lezuhan az űrhajójával, erre kiderül, hogy a mostani Föld előtt 65 millió évvel teszi ezt. És még egy kislányt is meg kell védenie. Továbbra is jó kis szörnyfilmnek tűnik, olyan B szórakozásnak korrekt látvánnyal.
Megérkezett az Utódlás 4. évadának előzetese, már most néznénk
Az egyik legjobb jelenleg is futó sorozat az Utódlás, ezen kár is vitatkozni. Ami a legfontosabb, hogy március 27-én érkezik a 4. évad. Az előzetes láttán nehéz lesz még ezt a két hónapot kivárni.
A Shazam! Az istenek haragja teljes trailerére csak a néző neheztelhet
A Shazam! Az istenek haragja megint egy olyan képregényfilm folytatás lesz, amiben a trailer alapján kevés a köszönet.
Igazi farkasok
Vagyis az Apple TV+ filmjének, a Wolves-nek a szereplői ezek az csávók, akik valahonnan ismerősnek tűnnek. Jon Watts írja és rendezi, két magányos “megoldó ember”-ről szól, akik ugyanazt a munkát kapják.
3 film a 75 éves Kern András tiszteletére
Ingyenes filmekkel tiszteleg a FILMIO a január 28-án született, Kossuth- és Jászai Mari-díjas Kern András előtt. A 75. születésnapját ünneplő színészlegenda alakításait számtalan alkotás őrzi a Nemzeti Filmintézet streamingplatformján, amelyek közül A miniszter félrelép, a Ripacsok, valamint a Szabadíts meg a gonosztól mától vasárnapig ingyenesen megtekinthető.
A Szabadíts meg a gonosztól a második világháború idején játszódó dráma, amelyben a Kern András által játszott Adorján András ellop egy kabátot az édesanyja által felügyelt ruhatárból, hogy annak árából befizesse magát egy kuplerájba. A ruhatárosnő útra kel, hogy a kabátot előkerítse a romokban heverő Budapesten. Sándor Pál felejthetetlen alkotásában Kern András partnerei Garas Dezső és Psota Irén voltak.
[…] Bővebben!
We Have a Ghost-előzetes
David Harbour a szellem, akit kinevetnek a fiatalok, de végül segítenek neki kideríteni miképp halt meg. Mostanra már hivatalos leírás is van: Miután egy család rábukkan egy sötét múltú szellemre, aki a házukban kísért, internetes szenzációvá – és egy rejtélyes kormányügynökség célpontjává – válnak. Családi tinifilm február 24-én a Netflixen.
Majdnem felemelkedik – A gép
Ígéretes, letisztult, kivételesen életszerű akcióval kecsegtet, de nem meri egészen felvállalni: Gerard Butler főszereplésével készült A gép így nem tud feljebb emelkedni a (gyöngébb) középszernél. Gerard Butler főszereplésével, Jean-François Richet (Az utolsó emberig) rendezésében A gép egy hollywoodi mércével mérve minimalista akciófilm, és csakis ezért érdekes. Koreográfia helyett (aránylag) realista összecsapások, tökéletes főhős helyett nehéz […]
The post Majdnem felemelkedik – A gép appeared first on Filmtekercs.hu.
A mesterséges intelligencia feleslegessé teszi az írókat?
Az elmúlt években a mesterséges intelligencia (MI) hatalmas előrelépést tett az emberéhez hasonló szövegek létrehozásában. Ennek eredményeként az MI egyre általánosabbá válik, a vállalkozások a marketingszövegektől a pénzügyi jelentésekig már számos területen használják. Ugyan az MI által írt szövegek még messze vannak a tökéletestől és sok szerkesztést igényelnek, valóban fenyegetést jelenthetnek a hivatásos írókra. Végtére is, ha egy gép képes olyan szövegeket előállítani, amelyeket lehetetlen megkülönböztetni egy emberétől, kinek lenne érdeke írókat alkalmazni?
A japán Hoshi Shinichi irodalmi díjra az embereken kívül és gépek is pályázhatnak írásaikkal. 2016-ban először egy MI által generált novella, A nap, amikor egy számítógép novellát ír című alkotása kis híján megnyerte a versenyt. Pedig akkoriban az OpenAI által fejlesztett GPT-3 (mesterségesintelligencia-alkalmazás, amely tetszőleges témában képes értelmes szövegeket alkotni) és a mögöttes technológia sem létezett még. A GPT-3 mélytanulási technológiára épít és az interneten található szövegek, a Wikipédia, valamint digitális könyvek által tanul.
Képes esszéket, verseket, dalokat, vicceket, filozófiai értekezéseket írni, de segít a hirdetések megtervezésében is. Sőt, akár a legjobb írók stílusát is le tudja másolni.
Petőfi példátlanul jó érzékkel kezelte a korabeli médiát
Ha megállítanánk valakit az utcán és arra kérnénk mondjon egy magyar költőt, nagy valószínűséggel Petőfi jutna az eszébe. Mindenki ismeri az Anyám tyúkját és a Nemzeti dalt, de az is biztos, hogy bármerre járunk az országban, előbb-utóbb egy Petőfi utcába tévedünk. Nem véletlen, hogy a magyar költészet szinte eggyé vált a nevével: akár tudatosan, akár nem, Petőfi gondoskodott róla, hogy emlékezzünk rá. A Petőfi Irodalmi Múzeum új, állandó kiállítása a közismert klisék helyett a jelen kérdései felől közelíti meg Petőfi kultuszát. A kurátorok célja, hogy a költő tankönyvekből ismert, fekete-fehér portréja életre keljen a látogatók előtt, és az eddig ismeretlen arca rajzolódjon ki előttük.
Fotók: Birtalan Zsolt/PIM
Szűcs-koncert, vetítések a holokauszt emléknapja alkalmából és új kiállítások a Mai Manó Házban [PRORAMAJÁNLÓ]
A Magyar Kultúra Napja és a Himnusz 200 éves évfordulója után sem áll meg a kulturális élet: koncertek, vetítések, beszélgetések és kiállítások sora vár ezen a héten is.
Gaston egy kis unikornis, aki megtanítja kezelni az érzelmeket
Gaston egy kis unikornis, aki megtanítja kezelni az érzelmeket
AVATAR: A VÍZ ÚTJA (16): Kétmilliárd forintos bevétel felett!
Nem sokkal azután, hogy a magyarországi filmforgalmazás legnagyobb bevételt elérő filmje lett, a frissen 4 Oscar-díjra jelölt AVATAR: A VÍZ ÚTJA (16) egy újabb, eddig nem tapasztalt mérföldkövet tudott le: jegybevétele szerdán átlépte a kétmilliárd forintot. Ehhez a példátlan tetthez 895 ezer nézőre volt szüksége James Cameron filmjének. Érdekesség, hogy első ízben az egymilliárd forintos határt éppen az Avatar lépte át 2010-ben.
A AVATAR: A VÍZ ÚTJA (16): Kétmilliárd forintos bevétel felett!…. Mozi, Film Online Magazin – MoziNéző jelent meg.
A sziget szellemei – kritika
A múlt század húszas éveiben nem messze az ír szárazföldtől egy néhány száz lelkes kis szigeten valaki egyszer csak úgy dönt, nem kér többet a legjobb barátjából. Az okokat vizsgálva az itt élők furcsa világa köszön ránk a vásznon az Erőszakik összeszokott, remek gárdája által elmesélve. Lassú sodródás, fájóan őszinte humor, csendes erőszak, nagyszerű színészi alakítások, ezt tudja A sziget szellemei.
A Space for the Unbound – játékteszt
Varázslatos történet egy indie kalandban, egyenesen a 90-es évek Indonéziájából, terítéken az A Space for the Unbound.
Elek Judit 18 filmjével tiszteleg a rotterdami fesztivál
A nagy presztízsű rotterdami fesztivál évről évre radikális, tabudöntő filmkészítők és vizuális művészek inspiráló munkásságát állítja reflektorfénybe. Az idén 53. alkalommal megrendezett, február 5-ig tartó fesztivál egyik kiemelt témája a közelmúltban a 85. születésnapját ünneplő, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar játék- és dokumentumfilm rendező, Elek Judit fél évszázadon átívelő munkássága.
„A Focus program remek alkalmat nyújt számunkra, hogy olyan filmkészítők munkáját ünnepelhessük, akik nem mindig kapták meg azt a figyelmet, amelyet érdemelnének. Mint mindig, elkötelezettek vagyunk a rendhagyó témák figyelemmel kísérése mellett, legyen szó a hetvenes évek vidéki Magyarországát ábrázoló dokumentumfilmről, kiterjesztett moziról, vagy vad, szabadszellemű japán animéről. A váratlan mindig fényesen tündököl a rotterdami fesztiválon” – mondta a válogatásról Vanja Kaludjercic, a fesztivál igazgatója.
Elek Judit pályája megérdemli, hogy újra reflektorfénybe kerüljön – olvashatjuk a fesztivál honlapján. Alkotásai gyakran érintenek olyan érzékeny témákat, mint a politikai elnyomás vagy a zsidóság sorsa. Filmjei váltakozva együttérzéssel, gyengéden vagy dühösen közelítik meg a témát. A programban szerepel az 1980-as Majd holnap, amely élesen és kíméletlenül ábrázolja a haldokló kapcsolatokat, a Vizsgálat Martinovics Ignác szászvári apát és társai ügyében című 1981-es szarkasztikus történelmi allegória, valamint a holokauszt emlékezetének egyik alapműve, a Mondani a mondhatatlant: Elie Wiesel üzenete című dokumentumfilm 1996-ból.
Ezért fontos Ant-Man
Feige elmondja az Ant-Man 3 ígykészültjében, hogy miért vele kezdik a Phase 4-t.