via kultura.hu => eredeti post link
Ahogyan Nyáry Krisztiánnak az Általad nyert szép hazát – A Himnusz és a himnuszok kalandos története című könyvéről Nádasdy Ádámmal folytatott pódiumbeszélgetése alapján beszámoltunk róla, a Himnuszt Kölcsey Ferenc egyáltalán nem himnusznak írta. Ilyen szándéka 1822-ben Kisfaludy Sándornak, a korszak ünnepelt költőjének volt, aki Magyar nemzeti ének címmel írt, és még zenét is szereztetett hozzá, ám a kezdeményezése teljesen visszhangtalan maradt.
A Kölcseyt megelőző száz évben voltak himnusz funkcióját betöltő, erős egyházi hátterű dalaink, ám azok nem hasonlítottak igazán a nemzeti himnuszokhoz: a katolikusok a Boldogasszony anyánk, a reformátusok a Tebenned bíztunk eleitől fogva, az evangélikusok az Erős vár a mi Istenünk című vallási éneket tartották a himnuszuknak. Az első Himnusz-előképek, amelyeknek már politikai közösségteremtő erejük volt, a kuruc korban születtek. A Rákóczi-nóta többször közel járt hozzá, hogy a himnuszunk legyen belőle, a szabadságharc után azonban betiltották. A 19. század második felében Liszt Ferencet kérték fel arra, hogy komponáljon királyhimnuszt, ám mivel beleszőtte a Rákóczi-induló dallamait, művét végül nem mutatták be.
Horthy a második bécsi döntés után a Rákóczi-induló hangjaira vonult be Nagyváradra, Kassára, Kolozsvárra. Egy darabig elterjedt volt Magyarországon a Gott erhalte, Joseph Haydn műve is, amelyet az osztrák birodalomnak írt. A szabadságharc leverése után azonban elterjedt, hogy ezt játszották az aradi kivégzések közben (ami nem volt igaz), és emiatt „hóhérhimnusznak” nevezték.