Best WordPress Hosting
 

Budapest 150 – Filmekkel ünnepel a főváros

2023. november 17-én ünnepli Budapest Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóját, ennek alkalmából készítette el az Animatiqua stúdió a Budapest születése című filmét. A főváros történelmét 1873-tól napjainkig elmesélő rövidfilm több száz régi fényképből készült, melyet különleges technikával mozgóképpé alakítottak. A Filmio is ünnepel: csütörtöktől vasárnapig ingyenesen nézhetők a Budapest retro első része, a […]

The post Budapest 150 – Filmekkel ünnepel a főváros appeared first on Filmtekercs.hu.

„Amikor a Kárpát-medencét elöntötte a hagymás-paprikás szaft” – Nyáry Krisztiánnal új könyvéről beszélgettünk

A szerelem, bátorság magasztos témái után új könyvében irodalmi alakok gasztronómiai érdeklődését veszi górcső alá. Miért választotta ezt a területet?

Amióta létezik irodalom, a gasztronómia mindig is fontos részét képezte: már a Gilgames-eposzban is lakomajelenetekkel találkozunk. Ennek ellenére bizonyos korokban lenézően kezelték, máskor viszont nagyon divatos téma volt. Ma az éhezésről, az asztali szűkölködésről szóló írásokat hajlamosabbak vagyunk a magas irodalom részének tekinteni, mint a bőségesen terített asztalról szóló műveket. Ami valószínűleg azzal függ össze, hogy a romantika óta azt gondoljuk: egy író lehetőleg legyen szegény és minimum koplaljon. Kíváncsi voltam, hogy a magyar alkotók miként viszonyultak a témához.

Milyen szempontok alapján válogatott a szerzők között?

„A kávéház azért jó, mert az ember nincs otthon, és még sincs a szabad levegőn” – Irodalmi kávéházak egykor és ma

Nyáry Krisztián adott rövid történeti betekintést a kávéházi kultúra kialakulásába. Pest-Buda rendkívül gyorsan fejlődött a 19. században, talán csak Chicago körözte le. A gyors egymásutánban felépülő bérházak abban különböztek bécsi rokonaiktól, hogy kifelé palotáknak tűntek, befelé viszont már egyáltalán nem voltak azok. A nem túl jó minőségű, sötét, kicsit penészes, poloskás lakásokból a frissen beköltöző értelmiség – amelynek egy része nem is magyar anyanyelvű volt – a kávéházak kényelmébe és multikulturális közegébe menekült. Egyfajta kiterjesztett nappaliént működtek ezek, ahol nemcsak kávét inni, vagy enni, de dolgozni is lehetett. A megnövekedett igényre nagyon hamar ráépült a vendéglátós iparág: a 20. század elejére a Nagykörúton belül szinte nem volt olyan épület, amelynek az aljában ne működött volna kávéház. Ugyanúgy megvoltak a maguk kedvenc helyei a tisztviselőknek, az iparosoknak, a rendőröknek, mint az íróknak. Az irodalmi kávéházak persze nem a szegény írókból, költőkből éltek, hanem azokból, akiket odavonzottak. Például a fiatal hölgyekből, és az őket követő módosabb urakból. Az éhes irodalmárok így egy fajta mágnesként működtek: még Petőfi, a puszták romlatlan vadvirága is ezeken a helyeken írta halhatatlan műveit.

Nyáry Krisztián a Líra kreatív igazgatója. Fotó: Bach Máté/Kulrúra.hu

Mára azonban megváltoztak a kultúrafogyasztási szokások. Bár a könyvcsinálás még ma is szinte ugyanúgy működik, mint ahogy Gutenberg több száz éve kitalálta, de a közvetítő közeg, a kulturális sajtó – könyves műsorok, újságmellékletek, folyóiratok – hatóköre igen lecsökkent. A személyes találkozások iránti igény viszont megnövekedett mind az olvasók, mind az írók részéről. Ez segítette az irodalmi kávéházak feléledését, amelyek helyet tudnak biztosítani bemutatóknak, könyves esteknek, fellépéseknek. 

1844. augusztus 10-én a Hajógyári-szigeten hangzott fel először a Himnusz

Ahogyan Nyáry Krisztiánnak az Általad nyert szép hazát – A Himnusz és a himnuszok kalandos története című könyvéről Nádasdy Ádámmal folytatott pódiumbeszélgetése alapján beszámoltunk róla, a Himnuszt Kölcsey Ferenc egyáltalán nem himnusznak írta. Ilyen szándéka 1822-ben Kisfaludy Sándornak, a korszak ünnepelt költőjének volt, aki Magyar nemzeti ének címmel írt, és még zenét is szereztetett hozzá, ám a kezdeményezése teljesen visszhangtalan maradt.

A Kölcseyt megelőző száz évben voltak himnusz funkcióját betöltő, erős egyházi hátterű dalaink, ám azok nem hasonlítottak igazán a nemzeti himnuszokhoz: a katolikusok a Boldogasszony anyánk, a reformátusok a Tebenned bíztunk eleitől fogva, az evangélikusok az Erős vár a mi Istenünk című vallási éneket tartották a himnuszuknak. Az első Himnusz-előképek, amelyeknek már politikai közösségteremtő erejük volt, a kuruc korban születtek. A Rákóczi-nóta többször közel járt hozzá, hogy a himnuszunk legyen belőle, a szabadságharc után azonban betiltották. A 19. század második felében Liszt Ferencet kérték fel arra, hogy komponáljon királyhimnuszt, ám mivel beleszőtte a Rákóczi-induló dallamait, művét végül nem mutatták be.

Horthy a második bécsi döntés után a Rákóczi-induló hangjaira vonult be Nagyváradra, Kassára, Kolozsvárra. Egy darabig elterjedt volt Magyarországon a Gott erhalte, Joseph Haydn műve is, amelyet az osztrák birodalomnak írt. A szabadságharc leverése után azonban elterjedt, hogy ezt játszották az aradi kivégzések közben (ami nem volt igaz), és emiatt „hóhérhimnusznak” nevezték.