via kultura.hu => eredeti post link
Budapesten született, apja evangélikus lelkész volt. Két évig az ELTE bölcsészkarán magyar–német szakra járt, majd tanulmányait félbeszakítva a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező-operatőr szakára iratkozott be, és itt is szerzett diplomát 1968-ban. A Mafilm rendező-operatőreként évekig Jancsó Miklós munkatársaként dolgozott és barátság is szövődött köztük. Ő fényképezte később egyebek között a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1999), az Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél (2000), a Kelj fel komám, ne aludjál (2002) és A mohácsi vész (2004) című Jancsó-alkotásokat.
Grunwalsky maga fényképezi filmjeit, melyeknek nemegyszer forgatókönyvírója is. Történetei emberi, történelmi viszonyokat boncolgatnak. A hatvanas évek végén egyik aláírója volt az úgynevezett „szociológiai kiáltványnak”, amely nemcsak a dokumentumfilmezés, de az emberi drámát is érzékeltető, a valóság mélyebb igényű képi megfogalmazása mellett állt ki. Számos rövidfilm után, 1975-ben készítette első nagyjátékfilmjét. A Vörös rekviem az 1931-es biatorbágyi merénylet után kivégzett kommunista Sallai Imréről és Fürst Sándorról szólt.
Rendezőként és forgatókönyvíróként jegyezte 1984-ben az Eszmélést, amely a századfordulón követi egy félárva parasztfiú sorsát, 1989-ben a bűnügyi témájú Kicsi, de nagyon erős című drámát és az 1999-es folytatást, a Visszatérést, kendőzetlenül mutatva be a kegyetlenséget a magyar valóságban. Legszemélyesebb filmje, az 1992-es Goldberg-variációk a trilógia záró darabjaként is felfogható, a megrázó alkotás egy öngyilkosságot elkövetett kamasz szüleinek a temetés utáni napját meséli el. Ladányi Andrea táncművésszel két filmet is forgatott, az Éjféli maratont 2001-ben, a Táncalakot egy évvel később. Utóbbi a Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb látványért járó díjat.