via kultura.hu => eredeti post link
Tokióban született 1910. március 23-án egy szamuráj klán sarjaként. Harcos neveltetést kapott, felnőve azonban nem volt hajlandó katonai kiképzésben részt venni. Nyugati festészetet tanult, de foglalkozott filmmel, színházzal és irodalommal is. Kezdetben illusztrátorként dolgozott népszerű magazinok számára, majd tagja lett a proletár művészek szövetségének, több díja és kiállítása volt. 1943-tól rendezett, filmjeinek forgatókönyvírója, díszlettervezője és vágója is ő maga volt, főleg az orosz Eizenstein és az amerikai John Ford westernjei voltak rá hatással. Első személyes és formailag kiforrott alkotása az 1948-as A részeg angyal volt, amelyben egy öregedő alkoholista orvos próbálja megmenteni a tüdőbeteg fiatal gengsztert önmagától.
A hírnevet és a velencei filmfesztivál fődíját, majd a legjobb külföldi filmnek járó tiszteletbeli Oscar-díjat (a kategória „hivatalosan” csak 1956-tól létezik) az 1950-ben készült, mára klasszikussá vált, Akutagava Rjónoszuke novellái alapján készült A vihar kapujában hozta meg számára (korábban japán filmet még soha nem jutalmaztak ilyen magas kitüntetésekkel). A film egy szamuráj megölését és felesége megerőszakolását beszéli el négy különböző szemszögből, de az igazság így is rejtve marad.
Ezután a költségekkel már nem kellett törődnie – filmjeit több kamerával, sokszor tízszeres túlforgatással vette föl, hogy a számára legmegfelelőbb változatot hagyja meg a vágásnál. A vágást, amelyet film szempontjából a legfontosabbnak tartott, 1952 óta maga irányította. Az ’50-es években klasszikus irodalmi műveket adaptált: elkészítette Dosztojevszkij A félkegyelmű, Gorkij az Éjjeli menedékhely, és Véres trón címmel a Macbeth adaptációját. Utóbbit – jóllehet a japán nó-darabok stílusában készült, és az eredeti műből semmi sem hangzik el – az egyik legjobb Shakespeare-feldolgozásnak tartják. A morális üzenetekkel teli Élni egy család széthullását és a második világháború utáni japán hivatalnokok életét dokumentálja.