via kultura.hu => eredeti post link
„Ha Isten úgy akarja, az idén csakugyan eljutok Hozzád. Ugyanis augusztus 3-án megyek Kolozsvárra, onnan 8-ikán Torockóra. Az unitárius atyafiakról kell mértéket vennem, mert egy regényt akarok rájuk szabni” – írta Jókai Mór 1876. július 26-án Balatonfüreden. Levelét Teleki Sándornak, az 1848–49-es honvéd ezredesnek címezte, aki megszökött az aradi fogságból, hogy Konstantinápolytól Londonig bejárja a fél világot – egy időben még Garibaldi tábornoka is volt –, aztán közel két évtizedes száműzetés után hazatérjen Magyarországra.
Jókai valóra váltotta levelében megírt tervét: az Egy az Isten című regény megszületett, és valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki az unitáriusokkal először ennek a könyvnek a lapjain találkozott. Hatodikos koromban szívbéli rajongással olvastam. Csakhogy Jókai 19. századi cselekményéből értelemszerűen nem tudható meg, hogy mi a helyzet a Magyarországon élő unitáriusokkal ma. Böngésztem utánuk egy kicsit a neten, ellátogattam az egyik budapesti székhelyükre, és örömmel láttam, hogy ma is eleven közösségeik működnek; komolyan ápolják nemcsak vallási, hanem kulturális hagyományaikat is. Az egyház fennállásának 450. évfordulója alkalmából például könyvsorozatot jelentettek meg. Ennek a sorozatnak választottam ki három darabját: gyönyörű kiállítású, kemény borítós, fényes lapos, kézbe simuló kis köteteket. A könyvterv és a tipográfia Fodor Tamást dicséri, a borítókat Jánosi Andrea tervezte, és ő készítette az illusztrációkat is. Azonnal szembeötlik, hogy a képei rendkívül szigorúan kapcsolódnak a szövegekhez, a szabad asszociációknak kevéssé engedett teret.
De lepleződjék le végre a szerző: mindhárom kötetecskét Balázs Ferenc jegyzi. Az Örökmécs lángja füstöt nem ereszt a válogatott verseit tartalmazza, a másik kettő (Mesék, Mesefolyam) a meséit gyűjti össze.