Középiskolás, nyurga kamasz voltam, amikor Tocqueville nevét először hallottam, és a mai napig fel tudom idézni bizonyos mondatait, amelyeket a történelemtanárunk magvacskákként plántált a fejünkbe – hogy ha aznap a sovány talajon még nem is csíráznak ki, később bizonyára szárba szökkennek majd. Például hogy „[h]a egy nemzet nem kíván többet a kormányzatától, mint hogy fenntartsa a rendet, a szíve mélyén már rabszolga: tulajdon jólétének rabja, s csak a személy hiányzik, aki láncra veri”, vagy hogy „[a]hol az állam erős, ott a társadalom gyenge, és ahol a társadalom gyenge, a demokrácia még nem eresztett mélyen gyökeret”. Úgy kellett kántálnunk ezeket a mondatokat, mint az aradi vértanúk nevét vagy Deák Ferenc egy-egy bölcsességét: akkor is hibátlanul, ha épp álmunkból vertek fel.
Tocqueville aztán felbukkant a főiskolai tanulmányaimban, újságok hasábjain és televíziós beszélgetésekben is. Megkerülhetetlen klasszikus a társadalomtudományokkal foglalkozók számára. Ő volt az, aki Franciaországból Amerikába hajózott, hogy részletesen beszámoljon a demokráciáról, a demokratikus intézmények működéséről, és ezt úgy tette, hogy miközben a demokráciát üdvözölte, a lehetséges buktatókra is felhívta a figyelmet. Érvelése kristálytiszta, gondolatai egyedülállók, és az idő őt igazolta.
Az amerikai demokráciát bemutató műve 1835-ben jelent meg, és villámgyorsan terjedt; olyannyira, hogy a reformkori olvasók az 1840-es évek elején már magyarul is kézbe vehették. Kevesen tudják – az én időmben egyáltalán nem esett róla szó az iskolában –, hogy nem a francia Tocqueville volt az egyetlen, aki a tudást szomjazva vágott neki Észak-Amerikának, és még csak nem is ő volt az első. Hiszen az erdélyi születésű Bölöni Farkas Sándor – akinek nevéhez a Kolozsvári Gondoskodó Társaság, a Kolozsvári Casino, a Vasárnapi Újság, az Asszonyi Olvasó Egylet megalapítása és jó pár kéziratban maradt Goethe- és Schiller-fordítás fűződik – szintén útnak indult, hogy Nyugat-Európát és Észak-Amerikát felfedezze, és tapasztalatait a honfitársaival megossza. 1831 őszén érkezett meg, és bár ott-tartózkodása idejét a magyarországi kolerajárvány miatt lerövidítette, 1834-ben megjelent az Utazás Észak-Amerikában. Azonnal szétkapkodták, második kiadás követte, és az 1836-ig tartó pozsonyi országgyűlés tagjai kézről kézre adták. Széchenyi így írt róla: „Kezembe véve a drága könyvet, többé nem tehettem félre. Hála a mindenhatónak, hogy ezen könyv napvilágra jött; haszna honosinkra felszámíthatatlan.” Bölöni Farkas Sándort tagjául választotta a Tudós Társaság (a későbbi Magyar Tudományos Akadémia).