via kultura.hu => eredeti post link
Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy Lőrincze Lajosnak a nyelvművelő rádiós ötpercesei legalább annyira ismertek, mint Örkény egyperces novellái. Gyermekkoromban sokszor a nagyszüleimnél nyaraltam, és jól emlékszem, hogy a rádióban a déli harangszó után mindig felhangzott: „Édes anyanyelvünk. Lőrincze Lajos műsora”. Több anekdota is fennmaradt vele kapcsolatosan, egy nyíregyházit hadd idézzek fel! Egy alkalommal a magyar nyelv hetén Lőrincze Lajos a Húsipari Vállalatnál tartott előadást. Néhány diák azonban elkésett, és lihegve kérdezte a portástól: – Itt van már Lőrincze Lajos? Mire a kapuőr így kérdezett vissza: – A csontozóban vagy a füstölőben dolgozik? Bár csak egyszer találkoztam a közismert és közkedvelt nyelvművelővel, mégis naponta magam előtt látom. Egyrészt oly módon, hogy mint tudományos ismeretterjesztő, nyelvész továbbviszem az örökségét, másrészt pedig úgy, hogy nap mint nap az íróasztalom fölé pillantva a róla készült réz dombormű eszembe juttatja személyiségét, ugyanis a 2003-ban elnyert Lőrincze-díjam őt ábrázolja.
A nyolcvanas évek végén Sándor György humorista a nyíregyházi tanárképző főiskolán járt, és azt kérdezte a hallgatóktól: Maguk is itt bachátkoztak a nyelvészettel? Ezzel humorosan utalt Bachát László szigorára. Tudnivaló volt az, hogy a „sokat adok, de sokat is követelek” elvet követte, és az is, hogy világos, érthető magyarázata mindezt megalapozta. A Bachát-szigorlat Nyíregyházán fogalom volt.
Grétsy László az ismertségét, népszerűségét tekintve a nyelvművelés Puskás Öcsije. Ezt elsősorban a Magyarán szólva rádiós sorozatának, főként pedig a televízióban a Vágó Istvánnal vezetett, Álljunk meg egy szóra! című műsorának köszönheti. Azonban korántsem emiatt a példaképem, hiszen a népszerűség számára is csupán azt jelenti, hogy lehet népszerűsíteni az anyanyelvi ismeretet, megszerettetni a magyar nyelvtant. Azért tisztelem és becsülöm, mert a szakmai alázat, a biztos és mély tudás a szerénységgel párosul egyéniségében. Kutatói pályáját itt nyilván nem mutatom be, azonban arra, hogy az anyanyelvi játékok a szívügye, egy példát hozok. Az egyik interjúban a következő kérdést tették fel neki: „Mi a kedvenc szava?” Íme, a válasz: „Ha egy fémiparral, szereléssel is foglalkozó cégnek saját ovija is van, az nem más, mint: vasszervízóvoda. Ebben a szóban négy nyelven is benne van a ’víz’ szó: magyarul a közepén, az elejét fonetikusan kiejtve németül (vasszer), a végén lengyelül (voda), a középtáji hosszú »ó« pedig franciául jelent ’víz’-et, ha helyesen ejtjük ki, mert ők úgy írják le, hogy »eau«. Hát nem nagyszerű?”