via kultura.hu => eredeti post link
Egy férjes asszony és egy nős férfi házasságon kívüli gyermekeként látta meg a világot Firenzében, apja családja újabb kutatások szerint rokonságban állt Leonardo da Vincivel. Mivel egyik szülője vezetéknevét sem kaphatta, anyja Mozart Idomeneo című operájának egyik áriájából a Zeffiretti (szellőcskék) szócskát választotta, ezt írták el anyakönyvezéskor. A firenzei egyetem hallgatójaként a második világháború alatt partizánként harcolt, majd brit katonák tolmácsa lett. A háború után érdeklődése a művészetek irányába fordult, főként Laurence Olivier V. Henrik adaptációjának hatására. Volt színész, díszletépítő és díszletfestő, 1948-ban kötött életre szóló barátságot a rendező Luchino Viscontival, akinek a Vihar előtt című film forgatásán asszisztense volt. Zeffirelli 2006-ban megjelent önéletrajzában vallott először nyíltan homoszexualitásáról, Visconti iránti szerelméről.
Alapvetően a klasszikus zene és irodalom érdekelte. A milánói Scalában 1953-ban Rossini Olasz nő Algírban című operája díszlet- és jelmeztervezőjeként debütált, majd rendezőként jegyezte a komponista Hamupipőke című operáját. Zeffirelli neve az operaház 21 színlapján szerepelt, utoljára 2006-ban az Aida rendezőjeként.
Pályafutása során negyven operát állított színpadra, köztük Verditől a Traviatát és az Aidát, Donizetti Lammermoori Luciáját, a Bohéméletet Puccinitől, Wagner-művet viszont soha, mert csak a bel canto világát érezte közel magához. 1964-ben a londoni Királyi Operaházban Maria Callas és Tito Gobbi főszereplésével rendezte a Toscát, Párizsban, szintén Callasszal, a Normát. A New York-i Metropolitanben évekig repertoáron volt az általa megálmodott Bohémélet, Tosca, Turandot és Don Giovanni. Több klasszikus operát megfilmesített, a Traviata látványtervét 1982-ben Oscar-díjra jelölték, és megkapta a brit filmakadémia BAFTA-díját.