Best WordPress Hosting
 

K. I. aki voltam

via kultura.hu => eredeti post link

A mai ötvenes-hatvanas korosztál korán megtanulta Kormos István nevét, hiszen gyermekkorukban a televízió Esti mese című műsorában láthatta Vackor, a piszén pisze kölyökmackó történeteit.

Kormos egy valódi nagy generáció szülötte volt, olyan pályatársak látták meg ebben az évben ­– 1923-ban – a napvilágot, mint Juhász Ferenc, Nagy László, Lator László vagy Fodor András. A kiállítás arra vállalkozott, hogy bemutassa ezt a bonyolult és nehéz időszakot, alig túl az első világháborún. Egy szétzilált, megcsonkított, traumák sorát elszenvedett országban kellett eszmélkednie a fiatal költőgenerációnak, és bizonyítani, hogy az irodalom eszközeivel jövőben is lehetséges keresni és megmutatni mindazt a szépséget, ami az életben fellelhető, örömet szerezni az olvasóknak.

Az élet a költőhöz gyermekkorában sem volt kegyes, hiszen alig kétévesen elvesztette édesanyját. Eszmélkedő nemzedékével együtt kellett átélnie a Horthy-korszakot, aminek vége felé kitört a második világháború. Ennek során, 1944-ben egy bomba porig rombolta a Kormos család pesterzsébeti otthonát. A békeidők ígéretes, demokratikus nyitányú korszakában, 1946-ban jelent meg első kötete, az Égig érő fa, majd egy évre rá publikálta a Dülöngélünk című verseskötet.