Kormos István a magyar gyermekirodalom meghatározó alakja, József Attila-díjas (1955, 1972) és Radnóti-díjas (1977) költő, műfordító. Olvass bele!
Archívum címkék: Kormos István
K. I. aki voltam
A mai ötvenes-hatvanas korosztál korán megtanulta Kormos István nevét, hiszen gyermekkorukban a televízió Esti mese című műsorában láthatta Vackor, a piszén pisze kölyökmackó történeteit.
Kormos egy valódi nagy generáció szülötte volt, olyan pályatársak látták meg ebben az évben – 1923-ban – a napvilágot, mint Juhász Ferenc, Nagy László, Lator László vagy Fodor András. A kiállítás arra vállalkozott, hogy bemutassa ezt a bonyolult és nehéz időszakot, alig túl az első világháborún. Egy szétzilált, megcsonkított, traumák sorát elszenvedett országban kellett eszmélkednie a fiatal költőgenerációnak, és bizonyítani, hogy az irodalom eszközeivel jövőben is lehetséges keresni és megmutatni mindazt a szépséget, ami az életben fellelhető, örömet szerezni az olvasóknak.
Az élet a költőhöz gyermekkorában sem volt kegyes, hiszen alig kétévesen elvesztette édesanyját. Eszmélkedő nemzedékével együtt kellett átélnie a Horthy-korszakot, aminek vége felé kitört a második világháború. Ennek során, 1944-ben egy bomba porig rombolta a Kormos család pesterzsébeti otthonát. A békeidők ígéretes, demokratikus nyitányú korszakában, 1946-ban jelent meg első kötete, az Égig érő fa, majd egy évre rá publikálta a Dülöngélünk című verseskötet.
Balzsammal pólyálta be testem ölének ánizsillata
A Trend kiadó Piros delfinek című kötetében az 53 évesen elhunyt alkotó, Kormos István 53 verse kapott helyet. Olvass bele!
53 életév, 53 vers – tisztelgés az 53 évet élt, 100 éve született Kormos István előtt
Kormos kedélye állandóan kavarta-hullámoztatta egész zűrös, fájdalmas, édes életét. – Lator László Kormos István íróról. Olvass bele!
Vackortól Szegény Yorickig – A besorolhatatlan költő, Kormos István
A Győrtől nem messze található Mosonszentmiklóson született napszámos családban Kops István néven, a Kormos nevet 1944-ben vette fel. Édesanyja 1925-ben gyerekszülésbe halt bele, s miután apja újra megnősült, őt nagyszülei vették magukhoz, akikkel 1928-ban Budapestre költözött. Elemi iskolai tanulmányai után egy ideig kifutófiú, majd 1946-ig tisztviselő volt egy belvárosi gyarmatáru-kereskedésben.
A második világháború után a Püski Kiadónál dolgozott, lektori tevékenységet folytatott az Egyetemi Nyomdában, a Szikra Könyvkiadónál, majd 1948-ban az Országos Könyvhivatalban, 1949-től egy évig a Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat dramaturgja volt. 1951-től haláláig az Ifjúsági Kiadó – 1957-től Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó – szerkesztőjeként dolgozott. Ő indította útjára és szerkesztette a Magyar irodalom gyöngyszemei és a Világirodalom gyöngyszemei című líraiantológia-sorozatokat, valamint a Kozmosz sorozatot, amelyben számos ifjú tehetségnek adott lehetőséget a bemutatkozásra.
Vallomásai szerint húszéves korában kezdett verselni, első, verses meséket tartalmazó kötete 1946-ban jelent meg Az égigérő fa címmel, első verseskötete, Dülöngélünk címmel 1947-ben látott napvilágot.