Best WordPress Hosting
 

Királynők, indiánok, gézengúzok – Rónaszegi Miklós portréja

via kultura.hu => eredeti post link

Rónaszegi Miklós ez év június 5-én kilencvenkét éves lenne, s ahogy ismertem, még éppen befejezné legújabb kalandos ifjúsági regényét. Pest hetedik kerületében született, és ott is élt, a Rákóczi úton lakott, onnan járt be a New York-házba, amíg ott volt a kiadó. A napi szerkesztői munkája után otthon a család várta. Mindig volt ideje a lányaira, később az unokáira, aztán talán ivott egy korty konyakot, s leült írni. A konyak csak arra kellett, hogy elválassza a napot a kiadói munkától, és megnyíljon a fantázia világa.

Rónaszegi Miklós a háború után került a könyvkiadói munkába: 1948-ban szerkesztőségi titkár lett a Hungária Könyvkiadónál, 1950-ben a Franklin Társulat korrektoraként folytatta, onnan került, eleinte ugyancsak korrektornak az Ifjúsági Kiadóhoz. Ez vette fel később a Móra Ferenc nevet. 1953-ban már felelős szerkesztői beosztásban dolgozott, és nemsokára ott jelentek meg az ifjúságnak írt első könyvei: 1955-ben A nagy játszma, A Sánta Bölény, majd sorban a többi, a Kolumbusz Kristófról szóló Hínáros tenger, A királynő kalóza, az indián könyvek, 1973-tól a kalandos Kartal történetek, vagy a kiskamaszoknak írt Gézengúz kalandok, amelyek a nyolcvanas években arattak nagy sikert.

A történelmi regényekhez sokat olvasott, kutatott, hogy hiteles élményt nyújtson a fiatalságnak. Ő kezdeményezte a Delfin könyvek elindítását. Ebben a sorozatban számos író kapcsolódott a Mórához, írtak sci-fit, historikus legendákat – olyan szerzők, mint Mándy Iván vagy Tatay Sándor tették színvonalassá a sorozatot. A hatvanas-hetvenes években aranykorát élte a kiadó, például Kormos Istvánnal, Csukás Istvánnal a szerkesztői szobákban.