via kultura.hu => eredeti post link
Hogyan kerültél szorosabb kapcsolatba az irodalommal?
Már tizen-egynéhány éves koromtól kezdve írogattam különféle történeteket. Az egyik legemlékezetesebb élményem ebből az időszakból az, amikor megnéztem Az admirális című nagyszerű orosz filmet, amely Kolcsak tábornok szemszögéből mutatja be az orosz polgárháborút. A film hatására elkezdtem írni az eseményekről a saját verziómat, de nem jutottam túl messzire, összesen ha 12 oldalt írhattam. A mai napig keresem a szöveget; nem tudom, hová keverhettem el. Aztán tinédzserként, mint oly sok kezdő író vagy költő, én is szerettem volna imponálni egy lánynak, így született meg az első novellám. Ezt később leadtam iskolai fogalmazásként is, és bár a magyartanárom nem lelkesedett túlságosan érte, innen datálom az irodalommal való próbálkozásomat.
Később hallottam a Kárpát-medencei Tehetséggondozóról és az Előretolt Helyőrség Íróakadémiáról, amelyre 2017-ben jelentkeztem is. Az évnyitón Orbán János Dénes beszédét hallva tudatosult bennem, hogy ott valóban íróvá válhatok. Mindenki kapott egy oktatót, akivel mester-tanítvány viszonya alakult ki. Az én mentoraim Csender Levente, Száraz Miklós György, majd Horváth László Imre voltak – különösen az utóbbi kettő volt rám nagy hatással. Habár a formális viszony már véget ért, igyekszem velük továbbra is tartani a kapcsolatot. Bár a mentoraim stílusa jelentősen különbözik az enyémtől, sokat tanultam tőlük. Például azt, hogy milyen fontos gyomlálni a szöveget; eltávolítani belőle minden olyan részt, amire nincs szükség. Ez talán érezhető is a novelláimon. Az íróakadémián végül összesen három plusz két évig tanultam.