Best WordPress Hosting
 

Archívum címkék: pénteki kultúrrandi

Pénteki kultúrrandi Hevér Dániel filmrendezővel

Közzétette szerző

Decemberben debütált az első játékfilmed, amely idős férfi és kamasz lány különleges barátságáról szól. Milyen érzés volt egyben látni a többéves munkafolyamat eredményét?

Nagyon különleges élmény, főleg, mivel öt éven át dolgoztunk a Valami madarakon. Bennünk, alkotókban nyilván másképp csapódik le ez az egész, mint a nézőkben, akik csak egyben látják az eredményt. Nehéz tudomásul vennünk a hosszú időszak lezárultát. Valami, amin nagyon sokat dolgoztunk, elkészült, és kikerült a kezünk közül. Ez egészen olyan, mintha a gyereked engednéd el – annyi a különbség, hogy őt akkor is felhívhatod, ha elköltözött, a filmhez viszont már nem nyúlhatsz.

Mennyire sikerült ragaszkodnotok az eredeti koncepcióhoz?

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Rajcsányi Nóra énekesnővel, tortakészítővel

Közzétette szerző

Mindig is vonzott a zene és a sütés-főzés?

A zene mindig, a sütés-főzés nem igazán, de amikor lett kinek főznöm, óriási lelkesedéssel vetettem bele magam a konyhai kísérletezgetésekbe, és kiderült, hogy elég jól megy, főleg a sütés.

A mostani szerelemprojektjeid előtt a píár és a marketing különböző területein dolgoztál, és azokat a munkáidat is szeretted.

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Ryan Lane zenész-szoftverfejlesztő-műfordítóval

Közzétette szerző

Arizonai kisvárosból, Prescottból származol. Milyen volt ott felnőni?

Objektíven nézve békés, szeretettel teli és sok szempontból szép. De belül állandó küzdelemként éltem meg. Konzervatív helyről van szó, és fájt, hogy minden olyan gondolatot, álmodozást és cselekvést erősen visszafogtak, ami eltért az átlagtól. Nem voltam forradalmártípus, de a jó szándékú felvetéseim is folyamatosan ellenállásba ütköztek, és sokáig azt hittem, egyszerűen ilyen az élet: unalmasan és biztonságosan középszerű, kellemetlen, megérthetetlen, nem igazán a magamfajta embereknek való. 

Gyerekkori jóbarátok, angyali tanárok és meghatározó élmények juttattak el a gimnáziumig, ahol végre olyan, hozzám hasonló kamaszokkal találkoztam, akikkel együtt szenvedtük át magunkat a nehézségeken. Egymást segítve megtanultuk, hogyan kell gondolkodni, szeretni, fejlődni, alkotni, és úgy részt venni a világban, hogy jobbá tegyük, amit tudunk, és közben az élet iránti szeretetünk is megmaradjon. Utána Phoenixben, Arizona sivatagi fővárosában kezdtem egyetemre járni, ahol minden, Prescottban megszerzett kincset és tapasztalatot igyekeztem kamatoztatni.

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Nitával, az imanexperiment producerével

Közzétette szerző

2014-ben lettél producer. A zenéléssel kezdődött, vagy ez hozta magával, hogy szólóban zenélj?

2014-ben töltöttem le az Abletont, akkor kezdtem beletanulni autodidakta módon, és akkor indult el ez a projekt. Pár demót készítettem. Utána 2015-ben volt az első nagy fellépésem, a Rakéta Fesztiválon debütáltam. Akkoriban robbantak be a loop-művészek a YouTube-on. Előtte sok-sok évig zenekarban játszottam, de mellette mindig volt szólóprojektem is, főleg akusztikus gitárral, mert az volt a legegyszerűbb. Régen is megvolt az elképzelésem arról, mit szeretnék csinálni szólóprojektként, viszont még nem tudtam, hogy létezik olyasmi, hogy producer-zeneszerzés és hogy egy zenei producer mivel foglalkozik. Utánanéztem, milyen módszerrel dolgoznak ezek a loop-pedálos előadók, és így találtam rá az Abletonra. Mostanra pedig már producerként hivatkozom magamra.

Sokféleképpen jellemzik a zenéd. Te hogyan szoktad bemutatni?

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Szövényi-Lux Balázs rendező-forgatókönyvíróval

Közzétette szerző

Már egészen pici gyerekként mágnesként vonzott a történetmesélés. Milyen meghatározó emléket őrzöl ezzel kapcsolatban?

Talán épp hatéves voltam, és a szüleim válla mögül lestem a Muzsika hangját a tévében. Azt, amikor a katonák jöttek, nem nézhettem, az éneklős részeket ellenben még le is fordították, mert angol volt a szöveg. És rengeteget olvastak is nekem kicsi koromtól, én meg elképzeltem a meséket, és kis rajzokká alakítottam őket.

11 évesen kétórás bábfilmet kezdtél forgatni, amit három évvel később be is fejeztél, tehát nemcsak gyermeki fellángolásról volt szó…

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Radnóti Róza zongoraművésszel, a Kamara-Kör alapítójával

Közzétette szerző

Támogató és inspiráló művészcsaládból származol.

Anyukám textiltervező, apukám belsőépítész; csodálatos, tartalmas gyerekkort köszönhetek nekik. Nagyon aktív életet élnek; kiskorom óta a mindennapjaink része, hogy kiállításokat, koncerteket, kultúreseményeket szerveznek, csodálatos alkotóközeg alakult ki körülöttük. Ilyen kezdet után nem is tudnám az életemet művészet nélkül elképzelni!

Már négy-öt évesen is vonzott a zongora. Szerinted miért éppen ez a hangszer keltette fel az érdeklődésed? Felnőtt fejjel mit szeretsz benne a legjobban?

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Radisz Afrodité énekessel

Közzétette szerző

Legutóbb a görög önkormányzattól megkaptad a Görög Fiatal Tehetségekért díjat, több zenekarban énekelsz, készül az első lemezed. Amikor gyerekként arról álmodoztál, hogy zenével fogsz majd foglalkozni, sejtetted, hogy itt fogsz tartani?

Olyan voltam, mint minden kicsi lány, aki elhatározza, hogy énekes vagy színésznő lesz, de ezek a vágyak később nem múltak el. Általános iskola óta támogattak is benne. Az ének előzménye a néptánc volt, amire ma már ugyan nem jut elég időm, de nagyon fontos része az életemnek nemcsak a mozgás, hanem a közösségi élmény miatt is.

Sok idő telt el, mire énekesként mutatkoztam be. Már így gondolok magamra, de furcsa még bemutatkozni. Olyan, mintha nagyzolás lenne, nem? Az én fejemben legalábbis annak hangzik. Pedig ez is egy szakma. Nem gondolom, hogy csak ez vagyok én, és nem is úgy kerültem be a zenész közegbe, hogy rögtön konziba mentem általános iskola után. Gimiben még abban sem voltam biztos, hogy zenei irányba fogok továbbtanulni. Mindig nyitott voltam egyéb területekre is, és a görög közösségbe se úgy kerültem be, hogy énekelek, hanem jártam a görög iskolába, elvittek táborozni, kiderült, hogy tudok énekelni, utána hívtak fellépni. De az éneklést művelem más aspektusból is: népi éneklést tanítok a tatabányai zeneiskolában és Tatán a Pötörke Művészeti Egyesületben.

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Pusztai Lőrinc filmessel, videós tartalomgyártóval

Közzétette szerző

Budapesthez és Debrecenhez köthető munkáid is vannak. Az utóbbi a szülővárosod?

Igen, Debrecenben születtem és éltem húszéves koromig. Ezután az egyetem és valamennyire a munka is Budapestre szólított.

Hét éve foglalkozol videókészítéssel, de gondolom, már előtte is érdekelt a filmek világa. Hogy kezdődött ez a szerelem?

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Biksi Gábor producer-dalszerzővel

Közzétette szerző

Sejtetted-e már gyerekkorodban is, hogy zenével fogsz foglalkozni, vagy más terveket szövögettél?

Nem sejtettem, de már akkor is érdekelt a zene. Ovis dalok helyett édesanyámnak köszönhetően a Beatlesre voltam ráfüggve: az ágyon ugrálva hallgattam a kazettáikat, kezemben az édesapámtól kapott játék gitárral. Ő aztán olyan parabolaantennát vett, amivel a világ összes zenecsatornáját fogni lehetett. Emlékszem, hogy láttam a Guns N’ Roses egyik élő felvételét, amitől teljesen odavoltam. Általános iskolában hasonló volt a helyzet: a Hupikék törpikék-slágerfeldolgozások helyett Snoop Doggot és társait hallgattam – hála a nővéremnek, aki három évvel idősebb, mint én és az ikertesóm. A zenei ízlést tekintve ő fogta a kezünket. Alsóban a hiphop ment, majd tízévesen elkezdtem deszkázni – nyilván óriási gengszter lettem –, és jött a rapzene, majd a rock/metál, a pop/punk. Máson flesseltem, mint a környezetem, de ez leginkább a parabolaantennának és a nővéremnek volt köszönhető.

Mikor került igazi hangszer a kezedbe?

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Babcsán Bence zenésszel

Közzétette szerző

A klarinét, a szaxofon és a furulyák mellett brácsatamburán is kimagaslóan játszik számos együttesben, amelyek közül leginkább az egyre népszerűbb Babcsán Projekt hordozza magában Bence saját alkotói elképzeléseit. 

Mikor indítottad el a Babcsán Projekt nevű formációt? 

Az ős-Babcsán Projekt már a gimnáziumi időkben is létezett. Akkor már klarinétoztam, az iskolában működő drámatagozat révén pedig a színházhoz is közel kerültem, emellett néptáncoltam is, így népzenét már akkor is hallgattam. Az akkori Babcsán Projektnek nevezhető formáció világa ezekből az élményekből tevődött össze. Aztán a Zeneakadémián folytattam a tanulmányaimat, ami alatt nem volt aktív ez az együttes. Csak az egyetem elvégzését követően szedtem össze a bátorságomat, hogy újra belevágjak.

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Gál János költő-történésszel

Közzétette szerző

Egyszerre vagy muzeológus, költő és zenész is. Ha bemutatkozol, melyikkel szoktad kezdeni?

Én nagyon „magyarosan” állok ehhez a kérdéshez, „papíralapú” ember vagyok. Tehát amilyen végzettségem van, vagy ami után a TB-t fizetik, az alapján mutatkozom be. Ennek mentén a muzeológust és a történészt mondom a nevem után. Utóbbi talán az, ami leginkább leírja az én szakmaiságomat: a történelmet tanultam legtovább, azon a téren voltak a legnagyobb megpróbáltatásaim. Ezen a területen volt eddig a legkövetkezetesebb és a legkitartóbb munkám.

A költészet nem szokott előkerülni?

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Drahos Evelin énekes-színésznővel

Közzétette szerző

Gyerekkori álmaid közt az állatorvosi és a zongoraművészi pálya is szerepelt. Most mégis az énekes-színészi karriereden dolgozol. Miért?

Édesanyám vitt el a zeneiskolába, és bár én zongorázni szerettem volna, ő fuvolára íratott be. Sokáig nem mertem felvállalni, hogy énekes-színész szeretnék lenni, de a Váci Bartók–Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium utolsó évében a fuvola mellé már felvettem az ének szakot is. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen – az oratórium és daléneklés után – az ének művésztanár master képzést végzem, de terveim között szerepel a doktori cím elnyerése is.

Melyik mestered tette rád a legnagyobb hatást?

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Beleznai Márk forgatókönyvíróval, rendezővel

Közzétette szerző

Mégsem érezhető rajta a fellengzés legkisebb szikrája sem. Energiáit és figyelmét inkább következő projektjére és tanulmányaira fordítja, emellett mozigépészként dolgozik, és olykor filmklubokat is szervez. Ezen a héten vele randiztunk.

Gyerekként is faltad a filmeket? Mely filmélményeid a legmeghatározóbbak?

Szerintem a korosztályom 99, sőt inkább 100%-ához tartozom, akiknek a gyerekkori filmélményeit a hollywoodi kulturális hegemónia határozta meg. Gyerekkoromban az 1998-as Godzilla és Robin Williams Jumanjija volt az a két film, amit hetente egyszer biztosan behelyeztem a DVD-lejátszóba. Szorosan követte ezeket a Vissza a jövőbe-sorozat. De igazából a szombat esti film az RTL Klubon az esetek többségében lekötött, csak legyen benne lövöldözés, verekedés, ufók, szörnyek, Jackie Chan, vagy valamiféle misztikum. Ha ezek közül kettő vagy több elem is megjelenik, annál jobb!

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Borbély Mátyás zenész-zeneszerzővel

Közzétette szerző

Ahogyan összegyűjtöttem szép sorban azt, hogy milyen szerepet is vállalsz a zenekarodban, egyre inkább az rajzolódott ki előttem, hogy te vagy az abszolút vezéregyéniség ebben a felállásban. Valóban így van ez?

A zenekarunk menedzsmentjét én viszem, miközben a zeneszerzés is az én kezemben van, legalábbis abban az értelemben, hogy az én alapötleteim mentén kezdünk el közösen gondolkozni. De a végén együtt formáljuk egésszé a dalokat. Egyébként szerintem mindannyian a magunk módján vezéregyéniségei vagyunk ennek a formációnak, mindhárman képesek vagyunk arra, hogy kézbe vegyük az irányítást az alkotás során. Meg persze bárki bármikor vétózhat is egy-egy ötletet.

A trió felállás talán pont emiatt szokott jól működni a zenekaroknál: három ember kreativitása már elbír jó pár lemezt, miközben megtartható még a valódi „demokratikus” egyensúly a zenészek között.

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Hajdu-Németh László prímással

Közzétette szerző

Amerikában a testvéreiddel, Balázzsal és Ilonával együtt beleszülettél a magyar népzenébe és néptáncba. Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?

Anyai nagyapámnak, Magyar Kálmánnak meghatározó szerepe volt az amerikai magyar néptáncmozgalom ’60-as, ’70-es évekbeli felélesztésében, megújításában. Édesanyám az Életfa zenekar egyik alapítója, az öccse pedig a prímása. Édesapám a zenekar brácsása, apai nagyapám a New Brunswick-i Szent László templom karnagya és zenei mindenese. A szüleimen, elsősorban édesanyámon keresztül ismertem meg a népzenét és az egész mozgalmat. Sokat jártak zenélni, és minket is vittek. Kosbor Hunorral, a legjobb barátommal a bőgőtokban, a táncházakban aludtunk; mindketten mindig családostul ott voltunk az éves michigani Csipketáborban. Miután a nagybátyámék Torontóba költöztek, apu volt az Életfa brácsása. Amerika keleti partján muzsikáltak. Amióta tíz éve hazaköltöztünk Magyarországra, a zenekart fokozatosan átveszik a fiatalok.

Anyukám hároméves koromban adott először hangszert a kezembe. Amerikában csak táborokban tudtunk népzenét tanulni, vagy akkor, ha valaki kijött hozzánk Magyarországról. Én anyutól tanultam a legtöbbet. Beíratott a Rutgers Egyetem klasszikus zenei programjára, ahol a költözésünkig egy japán hölgyhöz jártam hegedűórákra. Néptáncot is tanultam. A Csűrdöngölő nevű felnőtt néptáncegyüttes tagjainak gyerekeiből lett aztán a Mákvirág gyermek néptáncegyüttes, aminek ma már négy külön korcsoportja van. De én ebből a Magyarországra költözés miatt már kimaradtam.

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Szeder Réka író-költővel

Közzétette szerző

Az irodalmi alkotás elég korán, kamaszkorod elején, nyolcadik osztályos korodban csöppent bele az életedbe. Mi volt a motivációd akkor arra, hogy papírra vesd a gondolataid?

Nagyon szerettem a verseket egészen kiskoromtól fogva. Rengeteg könyvünk volt otthon, a szüleim gyakran fel is olvastak belőlük. Nem emlékszem pontosan a kiváltó okra, de szerintem pontosan amiatt kezdhettem el alkotni, mint mindenki más az életének abban az időszakában, amikor csak az érzéseivel foglalkozik. És a kamaszkorban a változó hormonok miatti hangulati hullámvasút is lehetett ebben indító dolog.

Te az a fajta kezdő költő voltál, aki a kötelező olvasmányokra támaszkodva kezdett írni rímelő-szótagszámláló módon, vagy pedig szabadon írtad, ami kikívánkozott?

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Leczo Bence íróval

Közzétette szerző

Hogyan kerültél szorosabb kapcsolatba az irodalommal?

Már tizen-egynéhány éves koromtól kezdve írogattam különféle történeteket. Az egyik legemlékezetesebb élményem ebből az időszakból az, amikor megnéztem Az admirális című nagyszerű orosz filmet, amely Kolcsak tábornok szemszögéből mutatja be az orosz polgárháborút. A film hatására elkezdtem írni az eseményekről a saját verziómat, de nem jutottam túl messzire, összesen ha 12 oldalt írhattam. A mai napig keresem a szöveget; nem tudom, hová keverhettem el. Aztán tinédzserként, mint oly sok kezdő író vagy költő, én is szerettem volna imponálni egy lánynak, így született meg az első novellám. Ezt később leadtam iskolai fogalmazásként is, és bár a magyartanárom nem lelkesedett túlságosan érte, innen datálom az irodalommal való próbálkozásomat.

Később hallottam a Kárpát-medencei Tehetséggondozóról és az Előretolt Helyőrség Íróakadémiáról, amelyre 2017-ben jelentkeztem is. Az évnyitón Orbán János Dénes beszédét hallva tudatosult bennem, hogy ott valóban íróvá válhatok. Mindenki kapott egy oktatót, akivel mester-tanítvány viszonya alakult ki. Az én mentoraim Csender Levente, Száraz Miklós György, majd Horváth László Imre voltak – különösen az utóbbi kettő volt rám nagy hatással. Habár a formális viszony már véget ért, igyekszem velük továbbra is tartani a kapcsolatot. Bár a mentoraim stílusa jelentősen különbözik az enyémtől, sokat tanultam tőlük. Például azt, hogy milyen fontos gyomlálni a szöveget; eltávolítani belőle minden olyan részt, amire nincs szükség. Ez talán érezhető is a novelláimon. Az íróakadémián végül összesen három plusz két évig tanultam.

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Fehér Csenge íróval

Közzétette szerző

A hogyan kerültél kapcsolatba az irodalommal témakörét most átugranám, helyette belevágnék a közepébe: épp a munkahelyedről érkeztél az interjúra, ahol szoftverfejlesztőként dolgozol. Szerintem megegyezhetünk abban, hogy az író-programozó kombináció elég szokatlan az irodalmi berkeken belül. Hogyan alakult ki nálad ez a párosítás?

Miután néhány évvel ezelőtt megszereztem a magyar szakos diplomámat az ELTE-n, fogalmam sem volt, hova tovább. Elég limitált lehetőségeim akadtak az álláskeresés során, utána pedig csak olyan pozícióban tudtam elhelyezkedni, ahol monoton és feleslegesnek tűnő munkát végeztem. Nem volt esélyem a fejlődésre vagy lehetőségem arra, hogy értékesnek érezzem magam. Rájöttem, hogy a hétköznapi foglalkozásom tekintetében valami egészen másba kellene belevágni, olyan tevékenységbe, amely folyamatosan kihívások elé állít és teret ad az egyéni képességek fejlesztésének, az önkifejezésnek. Így elvégeztem egy gyorstalpaló programozó képzést.

Végül is, a programozást is meg lehet élni alkotófolyamatként.

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Kemény Gabriella költővel, kulturális menedzserrel

Közzétette szerző

Első könyve, a Zsebuniverzum 2018-ban született meg, majd londoni „fejezetváltás” után idén, a költészet napján napvilágot látott a Más világok is – mégpedig Szabados Ágnes Libertine kiadójánál és a Magvető szépirodalmi főszerkesztője, Turi Tímea szerkesztésében. A kötet nemrég Az év könyve 2022 közönségszavazásának vers kategóriájában is győzedelmeskedett. A mű egyfajta „terápia” – Gabriella és az olvasók számára egyaránt: a traumáktól a gyógyulásig, a békéig vezet. Egy fiatal nő – vagy ha úgy vesszük, egy egész generáció – sokszínű érzésekkel és impulzusokkal kikövezett belső utazását tárja elénk, amiből nemtől és kortól függetlenül mind okulhatunk. Volt hát miről beszélgetnünk.

Kezdjük a történet elején: hogyan vált az írás, majd a versírás az életed részévé, sőt a legfőbb szenvedélyeddé?

Azt hiszem, a naplóírással kezdődött: általános iskolás koromtól nagyon fontosnak találtam, hogy minden érzésem le legyen jegyezve, hogy mindenre emlékezzem. Minden fontosnak tűnt, ami történt velem. A rengeteg önreflexió aztán kikívánkozott: először dalszövegek, aztán többnyire csak szövegek formájában. Nagyon erős bennem a közlésvágy, és a vers az egyik legérzékletesebb, legőszintébb formája a történetmesélésnek, a belső vihar megmutatásának.

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Dudás Balázs rendezővel

Közzétette szerző

Volt egy olyan pillanat, amikor megfogalmazódott benned, hogy filmezéssel szeretnél foglalkozni?

Nem egy ilyen van, de ha valamit ki kéne emelni, akkor középiskolás koromig mennék vissza. Én az Avasi Gimnáziumba jártam Miskolcra, és ugyebár ott van a Cinefest. Annak idején, amikor az osztályfőnök mondta, hogy lehet médiaszakkörre jelentkezni, és a filmhét alatt nem kell órákra járni (ahogy akkor értelmeztem), hanem csak filmeket nézünk, akkor mondtam, hogy én szakkörös lennék. A Cinefesten volt akkor ez a Celluloid Workshop nevű dolog, ahol fiatal alkotócsoportok összeálltak, és leforgattak egy-egy filmet. Szakkörösként lehetett menni segíteni nekik, így én is jelentkeztem. Akkor találkoztam először azzal a filmkészítéssel, ami aztán magával ragadott. Azt láttam, hogy elhivatott fiatalok gyűltek össze, jól érzik magukat, és valamit közösen akarnak csinálni, néha szemben a világgal. Mindenki nagyon komolyan vette, és nekem ez nagyon tetszett. Azt éreztem, én is valami ilyesmit akarok. 

Tehát a közösségi alkotás fogott meg?

PostPin It!