via artportal.hu => eredeti post link
Visszatekintve az elmúlt évekre, a Szépművészeti Múzeum minden évben rendezett egy-két blockbuster show-t: tavaly El Greco és Henri Matisse, a korábbi években többek között Hieronymus Bosch és Cezanne is feltűnt a palettán. A művészetszerető közönség mindig nagy izgalommal várja ezeket a kiállításokat, hiszen nem mindenki jut el a világ olyan jelentős múzeumaiba, mint a Musée d’Orsay, a Louvre vagy a Metropolitan Museum of Art. De ha el is jutunk egy-egy ilyen múzeumba, nem láthatunk együtt egy életművet. Így, ha ismerjük is Renoir festményeit, talán még testközelből is láttunk néhányat, akkor is felemelő érzés végigjárni a művész munkásságának teljes keresztmetszetét bemutató tárlatot. Én azonban eddig csak művészettörténeti könyvekből ismertem Renoir festményeit, így boldogsággal töltött el, hogy láthattam azokat a híres képeket, melyekről az évek során tanultam. Mint például A hinta (1876) című festményt, amely az egyik leghíresebb mű a kiállításon. Az emblematikus kép központi „alkotóeleme” a nyári napfény, melynek sugarai életre keltik a kék, sárga, fehér és zöld foltokat. A méltán híres impresszionista mű ezúttal is nagy érdeklődést keltett a látogatókban: a nagy tömeg ellenére is csak kevesen tudták megállni, hogy ne készítsenek egy szelfit a pompás festménnyel.
Pierre-Auguste Renoir: A hinta, 1876, © Párizs, Musée d’Orsay, RF 2738, fotó © RMN-Grand Palais (Musée d’Orsay) / Hervé Lewandowski
A művészettörténetbe az impresszionizmus mestereként bevonult festő korántsem vallotta magát impresszionistának; hat évtizedet felölelő életművének jelentős része kívül esik a mozgalom keretein. Fiatal, kezdő művészként ugyan megteremtője volt a pillanatnyi benyomásokon, változó fény- és színhatásokon, a festői spontaneitáson alapuló stílusnak, de elsősorban figurális festőnek tartotta magát: „Figurális festő vagyok” – jelentette ki határozottan, művészetében mindig az embert állítva a középpontba és mindig új stílusokkal kísérletezve. Renoir művészetében sorsdöntő eseménynek bizonyult 1881-es olaszországi útja, melynek hatására elfordult az impresszionizmustól és művészetét „szilárdabb” alapokra helyezte. Elsősorban Raffaello, majd a francia rokokó ismert mesterei, így Watteau, Fragonard és Boucher inspirálták, végül pedig Tiziano és Rubens képei voltak rá nagy hatással.