via kultura.hu => eredeti post link
Majdnem azt írtuk a lemezről, hogy „vegyes műsor”, de ez inkább az ORI-turnékat jellemezte, Koós Jánossal, az Express együttessel, Hofi Gézával és Hacki Tamással. A Metropol Group viszont a közösségi izgatásra alkalmas hard rockban volt érintett, ráadásul Romániában, ahol 1989-ig szaloncukor sem volt kapható, nem hogy gitárhúr.
Nálunk a hetvenes években már be lehetett szerezni a Triálból vagy külföldi forrásból minőségi hangszereket, ugyanez a román közigazgatás területein nehezített pálya volt. Aki járt a rendszerváltás előtt mondjuk a lőkösházi határállomáson, az tudja, milyen érzés volt, amikor a román határőrök feltépték a vonatszerelvények ajtóit, és inzultálták a néniket, akik a kályhák könyökcsövébe rejtették a szaloncukrot. Nos, aki ezt megélte, az úgy érezhette: a szocialista Magyarország maga az Árkádia Romániához képest, hiszen nálunk volt szaloncukor, és nem motozták meg az öregasszonyokat a vonaton. Csak azt igazoltatták mondjuk 1986-ban, akinek fel volt nyírva a haja, és valahonnan szerzett egy átalakított bőrdzsekit. Romániában ezzel szemben csak annak lehetett hosszú haja, akinek papírja volt arról, hogy művész. Nálunk bárki hordhatott hosszú tollat, legfeljebb nem engedték be az Ifjúsági Parkba. A hetvenes évek közepén már inkább túlkapásnak értékeltük, ha a rend őrei valakit csak azért vertek össze egy vasútállomáson, mert hosszú volt a haja. Nálunk csak a koncerteket vették fel a szolgálatok, a Metropol Groupnak viszont a próbáit is, hiszen a próbatermük is be volt technikázva. Az, hogy a Metropol egyáltalán létezhetett, sőt magyar nyelvű lemezük is megjelenhetett, kisebb csoda volt.
Nagyváradon, de lehet, hogy az egész szocialista Romániában 1968-ig, a Metropol első fellépéséig nem fordult elő, hogy valaki csak úgy plakátokat ragasszon ki. A zenekar tagjai megúszták, ahogy szerencséjük volt akkor is, amikor a diplomájuk megszerzése után nem helyezték el őket Románia isten háta mögötti részeire (lásd A részleg című Bodor Ádám-novellát, illetve a belőle készült Gothár Péter-filmet). Így együtt tudott maradni a zenekar, szemben több más formációval, amelyek azonnal szétestek. A Metropol azzal is jól járt, hogy Nagyvárad közel volt a magyar határhoz, így hallgatni tudták a rádióállomásokat. (Náluk is szerencsésebbek voltak a temesváriak, akik nemcsak a magyar rádiót, de jugoszláv adókat is foghattak.)