via kultura.hu => eredeti post link
Fehérorosz apa és ukrán anya gyermekeként született az ukrajnai Sztanyiszlavban (ma Ivano-Frankivszk), de Fehéroroszországban nőtt fel, ahol szülei falusi tanítók voltak. A középiskola elvégzése után helyi újságok riportereként dolgozott, majd 1967-ben beiratkozott a Minszki Állami Egyetemre. A diploma megszerzése után Bereza városában tanított a helyi iskolában, de hamarosan a minszki Vidékfejlesztési Újság, 1976-tól a Nyoman című irodalmi folyóirat munkatársa lett.
Írói pályája kezdetén több műfajban kipróbálta magát: írt novellákat, esszét, riportot. Mentora, Alesz Adamovics belarusz író segített neki, hogy megtalálja saját útját és hangját, eltávolodva a hagyományos történetmeséléstől, engedve, hogy interjúalanyai szavaiból bontakozzon ki az összkép. Első könyve, A háború nem asszonyi dolog 1983-ban készült el, és több száz, a második világháborúban a Vörös Hadsereg soraiban harcoló nő vall benne a háború kegyetlenségéről, a szenvedésről és arról, hogy ez nekik nem hősies küzdelem, csak gyilkosság volt. A kötet kiadását először megtagadták, a nagy honvédő háború emléke megsértésének minősítették, és csak 1985-ben, a Gorbacsov-féle peresztrojka kezdetén jelenhetett meg. A Szovjetunióban kétmillió példány kelt el belőle, íróját kitüntették, de a teljes, cenzúrázatlan változat csak a Szovjetunió megszűnése után került az olvasók kezébe.
Szvetlana Alekszijevics egy berilini könyvdedikáláson 2015-ben. Fotó: MTI / EPA / Kay Nietfeld