Különös író ez a Jon Fosse. Az irodalmi Nobel-díj kapcsán figyeltem fel rá. Elsőként a Melankóliát olvastam tőle pár hete… Olvass bele!
Archívum címkék: Nobel-díj
Depressziós alkat és kísérletező tehetség – Eugene O’Neill, az amerikai dráma megújítója
Színész apja Amerika több városában és társulatában próbált szerencsét. Útjaira felesége is elkísérte, három fiuk három különböző városban született, Eugene egy New York-i hotelszobában látta meg a napvilágot 1888. október 16-án. A házaspár másodszülött fia kétéves korában meghalt, az asszony ettől kezdve morfiumfüggő lett, a szertől csak halála előtt néhány évvel sikerült megszabadulnia. Eugene gyerekkorát beárnyékolta anyja betegsége; hétéves korától egy bentlakásos katolikus iskolába küldték. Jóllehet kitűnő tanuló volt, folyamatosan lázadt a szigorú szabályok ellen, elszigeteltségében csak az olvasásban talált örömet.
1906-ban beiratkozott a Princeton Egyetemre, de magaviselete miatt egy év után eltanácsolták az intézményből. Ezt követően különböző munkákat vállalt, volt aranyásó, (aranyat ugyan nem talált, de maláriás lett), matróz, újságíró egy kisvárosi lapnál, egy utazó színház segédrendezője, rövid ideig színész is, de – ahogy egy önvallomásában írta – vagy gyorsan kirúgták, vagy ő volt az, aki sietve továbbállt.
Kezdődő tuberkulózisa miatt 1912-ben fél évre szanatóriumba vonult. A kezelés ideje alatt sokat olvasott, főleg Ibsen, Wedekind és Strindberg műveit, ekkor kezdett írni is. 1914-ben beiratkozott a Harvard Egyetemre, ahol a híres George Pierce Baker drámaíró-szemináriumait látogatta, de egy év után újfent megszakította tanulmányait. Massachusettsben csatlakozott a fiatal írók és festők, valamint lelkes amatőrök Provincetown Players elnevezésű kísérleti színházi csapatához, amelynek egyfelvonásos darabokat kezdett írni. Hamarosan ő lett a társulat házi szerzője. A csapat 1916 és 1923 között New Yorkban működött, és O’Neill nevét hamar megismerte a közönség. Első egész estés drámáját, a Beyond the Horizon (Túl a horizonton) című színművet 1920-ban mutatták be a Broadwayn, és rögtön el is nyerte a Pulitzer-díjat, amelyet a szerző később még három alkalommal kapott meg.
Elhunyt a magyar származású Nobel-díjas költő, Louise Glück
Louise Glück lírája rettenetesen erőteljes és őszinte – mondta Gyukics Gábor költő, műfordító a Nobel-díj átadása előtt. Olvass bele!
„Az eszbékás, aki a legmesszebb ugrott” – bemutatták Karikó Katalin önéletrajzi könyvét
A szórakoztatóipar, a politika vagy az üzleti élet területén gyakran látunk üstökösszerű karriereket, amikor valaki – látszólag – pár év alatt ér fel a csúcsra és lesz akár egészen fiatalon kiugróan sikeres. A tudomány azonban más. Bár a tudománytörténetben is van néhány kivétel, az évtizedes, kitartó munkát nem nagyon lehet megspórolni. Ahogy Karikó Katalin sem tette. Ugyanakkor még ezen a területen is kell a szerencse, amely akár egy fénymásológép, akár egy világjárvány képében is érkezhet.
Elképesztő időzítéssel, Karikó Katalin fiziológiai és orvostudományi Nobel-díja bejelentésének hetében jelent meg magyarul az Áttörések – Életem és a tudomány című életrajzi könyve. Ebben részletesen ír népmesei fordulatokban bővelkedő életéről, amelyben a szegény legény (leány) a vályogtéglás házból világgá (Amerikába) megy, megküzd a sárkányokkal (a rosszakarókkal, a pénzügyi kiszolgáltatottsággal), hogy aztán jogosan elnyerje a királylány kezét (a szakmai elismertséget).
A szorgalom gyermeke
Jon Fosse norvég író kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Jon Fosse norvég író, drámaíró kapja 2023-ban az irodalmi Nobel-díjat, „újító színpadi darabjaiért és prózamunkásságáért, amelyek hangot adnak a kimondhatatlannak” – mondta Mats Malm, a Svéd Akadémia titkára.
Fosse a norvégiai Haugesundban született 1959-ben. Életműve közel 40 színdarabból áll, és több sikeres regény szerzője, emellett gyermekkönyveket, versesköteteket és esszéket is jegyez, továbbá fordítói tevékenységet is folytat. A díjat odaítélő bizottság laudációja az író sajátos stílusát mint a „Fosse-minimalizmust” is kiemelte.
Drámaírói nagyságát gyakran Ibsenhez hasonlítják: a nagy előd után őt tartják a második legtöbbet játszott norvég drámaszerzőnek. 2015-ben elnyerte az Északi Tanács Irodalmi Díját az Álmatlanság, az Olavs draumar (Olav álmai) és a Kveldsvævd (Kimerültség) című műveiért.
Lesz harmadik magyar Nobel-díj? – Krasznahorkai László az esélyesek között
A fogadóirodák évek óta az esélyesek között tartják számon Krasznahorkai Lászlót és Nádas Pétert. Különös, hogy utóbbi szerző idén nem szerepel az esélyesek listáján, ám sokszor olyan szerzőt díjaztak, akire nem is számítottunk – gondoljunk csak Bob Dylanre, aki 2016-ban lett irodalmi Nobel-díjas.
Több fogadóiroda is jóslatokba bocsátkozik ilyenkor, azonban az esélyesek listája folyamatosan változó. Krasznahorkai László mellett más, itthon is népszerű szerző szerepel a listán. Tavaly Salman Rushdie neve hangzott el a legtöbbször, főleg az ellene elkövetett merénylet miatt. Végül Annie Ernaux lett 2022 irodalmi Nobel-díjasa. Michel Houllebeq és Murakami Haruki neve is a lehetséges jelöltek között forog, ők nálunk is olvasott, közkedvelt szerzők.
Ugyanakkor nem minden külföldi esélyes híre jutott el Magyarországra. A kínai Can Xue a NicerOdds fogadóirodákat összesítő oldal szerint hatalmas eséllyel kaphat irodalmi Nobel-díjat. Habár Kína legismertebb írójaként tartják számon, magyarul még nem olvashattunk tőle, azonban egy ilyen elismerés általában előrelendíti a fordítások ügyét is. Viszont nem kell Kínáig mennünk: Mircea Cărtărescu román író neve sem cseng ismerősen itthon, holott sokan hazájának legnépszerűbb kortárs szerzőjének mondják.
Szerdán jelenik meg a friss Nobel-díjas Karikó Katalin önéletrajza
A világhírű magyar kutató könyve arról szól, hogyan vezetett egy kisújszállási lány útja a Kádár-kor Magyarországáról az emberiség sorsát alakító, elsőrangú tudósok élvonalába. Nemcsak tudományos pályafutásáról esik szó a könyvben: benne van az ellentmondásos kádári évek Magyarországa, valamint a magánélet minden nehézsége és szépsége is.
„Ez a könyv egy régóta esedékes köszönet megfogalmazása mindazoknak – minden magyarországi tanáromnak és mentoromnak, valamint a kardiológia, az idegsebészet és az immunológia világhírű szakértőinek –, akiktől sokat tanultam, akik megengedték, hogy mellettük dolgozzak, akikkel együttműködve szereztem tapasztalatokat. Végtelenül hálás vagyok mindazért, amit tőlük kaptam, ez sokat számított a pályámon” – írta Karikó Katalin a könyv előszavában, hangsúlyozva azt is, hogy a tanáraitól tanulta meg az alapokat, amelyekre aztán később építhetett.
„A tanáraimtól tanultam meg, hogyan kell kérdezni, rácsodálkozni valamire, felfedezni valamit, önállóan gondolkodni. A tanáraimtól tanultam meg, hogyan haladjak előre: hogyan használjam fel a megszerzett tudást arra, hogy valami újat alkossak. A tanárok munkája tette lehetővé, hogy a háború utáni kommunista Magyarország egyik alföldi kisvárosában két munkás gyermeke jobban megértse a világot, hogy aztán a maga módján hozzájáruljon ahhoz, hogy a világ megváltozzon”.
Szvetlana Alekszijevics, a csernobili tragédiák Nobel-díjas krónikása
Fehérorosz apa és ukrán anya gyermekeként született az ukrajnai Sztanyiszlavban (ma Ivano-Frankivszk), de Fehéroroszországban nőtt fel, ahol szülei falusi tanítók voltak. A középiskola elvégzése után helyi újságok riportereként dolgozott, majd 1967-ben beiratkozott a Minszki Állami Egyetemre. A diploma megszerzése után Bereza városában tanított a helyi iskolában, de hamarosan a minszki Vidékfejlesztési Újság, 1976-tól a Nyoman című irodalmi folyóirat munkatársa lett.
Írói pályája kezdetén több műfajban kipróbálta magát: írt novellákat, esszét, riportot. Mentora, Alesz Adamovics belarusz író segített neki, hogy megtalálja saját útját és hangját, eltávolodva a hagyományos történetmeséléstől, engedve, hogy interjúalanyai szavaiból bontakozzon ki az összkép. Első könyve, A háború nem asszonyi dolog 1983-ban készült el, és több száz, a második világháborúban a Vörös Hadsereg soraiban harcoló nő vall benne a háború kegyetlenségéről, a szenvedésről és arról, hogy ez nekik nem hősies küzdelem, csak gyilkosság volt. A kötet kiadását először megtagadták, a nagy honvédő háború emléke megsértésének minősítették, és csak 1985-ben, a Gorbacsov-féle peresztrojka kezdetén jelenhetett meg. A Szovjetunióban kétmillió példány kelt el belőle, íróját kitüntették, de a teljes, cenzúrázatlan változat csak a Szovjetunió megszűnése után került az olvasók kezébe.
Szvetlana Alekszijevics egy berilini könyvdedikáláson 2015-ben. Fotó: MTI / EPA / Kay Nietfeld
Peter Handke Nobel-díjas osztrák író nyolcvanéves
A karintiai Griffenben született. Édesanyja szlovén származású parasztlány volt, aki a második világháború alatt ismerkedett meg egy Ausztriában állomásozó (nős) német katonával, akitől teherbe is esett. Még a gyerek megszületése előtt feleségül ment egy berlini villamosvezetőhöz, Adolf Bruno Handkéhoz, aki ekkortájt szintén Karintiában katonáskodott. Peter Handke csak az érettségi előtt szerzett tudomást születésének körülményeiről, biológiai apja kilétéről.
A család 1948-ig Berlin szovjet megszállási övezetében élt, majd visszatért a szlovén határ menti Griffenbe. Handke 1954-től egy tanzenbergi bentlakásos katolikus iskolában tanult, majd egy klagenfurti gimnáziumban érettségizett. 1961-től a Grazi Egyetemen jogot hallgatott. Ebben az időben csatlakozott a Grazer Gruppe (Grazi csoport) elnevezésű irodalmi körhöz, amelynek tagja volt többek között a ma már Nobel-díjas Elfriede Jelinek is. Tanulmányait 1965-ben félbehagyta, azóta csak az írásnak és az írásból él. Lakhelye többször is változott Németország, Ausztria és Franciaország között. 1990 óta a Párizs melletti Chaville-ben él. Második felesége Sophie Semin francia színésznő, lányuk, Léocadie 1992-ben született. Handkénak az első házasságából is van egy lánya, Amina.
Az irodalmi életbe 1966-ban a Közönséggyalázás című darabjával robbant be.
Ki is valójában Annie Ernaux? – A szerkesztője mesél
Annie Ernaux a francia társadalom, a 20. századi francia történelem második felének legjelentősebb krónikása, a kollektív emlékezet megőrzője, aki a saját tapasztalatait leszűrve írja meg történeteit – hangsúlyozta Orzóy Ágnes, a Magvető Kiadó szerkesztője annak kapcsán, hogy a francia szerző kapja idén az irodalmi Nobel-díjat.
Annie Ernaux mindegyik alkotása önéletrajzi ihletésű. Legkiemelkedőbb műve, amellyel berobbant a köztudatba, az Évek című 2008-as történelmi emlékirata, amely magyarul tavaly jelent meg a Magvető Kiadónál Lőrinszky Ildikó fordításában. Ebben a könyvében az író a II. világháború után, egészen Nicolas Sarkozy köztársasági elnökké választásáig, a 2000-es évek elejéig mutatja be a fejlődő francia társadalmat egy nő megrázó történetén keresztül – tette hozzá az Évek és egy másik Ernaux-regény, a Lánytörténet magyar kiadásának szerkesztője.
A Lánytörténetben, amelynek magyar fordítása 2020-ban jelent meg, Annie Ernaux az 1958-as Franciaország világát eleveníti fel, amikor 17 éves volt. Mint Orzóy Ágnes rámutatott, Annie Ernaux munkásosztálybeli családból származik egy normandiai kisvárosból, Yvetot-ból, ahol katolikus környezetben nagyon zárt életet élt, szülei szatócsboltot vezettek. Majd egy nyáron táborba került, ahol kinyílt számára a világ, megtapasztalva a szabadság ízét megismerkedett egy fiúval, akivel együtt töltöttek egy éjszakát és ennek a következményeit, további életére gyakorolt hatását meséli el a történetben.
Hetvenéves Orhan Pamuk Nobel-díjas török író
Isztambulban született jómódú és népes családban. Apja az IBM törökországi vállalatának vezetője és műkedvelő író volt, de utóbbi tevékenységében nem túl sikeres. Pamuk huszonkét éves koráig a festésnek szentelte magát, képzőművészi pályáról álmodott. A középiskola elvégzése után az isztambuli egyetem építészeti karára iratkozott be, de három év múlva váltott, inkább újságírást tanult. 1976-ban szerzett diplomát, de újságíróként soha nem dolgozott.
Még egyetemistaként határozta el, hogy író lesz, s ettől kezdve csak az írással foglalkozott.
Már első regénye, a Sötétség és fény komoly sikert aratott, egy sajtóverseny megosztott fődíját kapta, majd Cevdet bey és fiai című regényével 1983-ban elnyerte az Orhan Kemal-díjat. Következő regénye, A csendes ház is rangos elismeréseket kapott, 1991-ben a könyv francia fordítása a legjobb külföldi könyv díját érdemelte ki. Külföldi elismertségét és népszerűségét növelte 1985-ös történelmi regénye, A fehér kastély, amely után Pamukot a The New York Times kritikusai új csillagként emlegették.