via kultura.hu => eredeti post link
Édesapja huszártiszt és földbirtokos volt, nagyszebeni szerb családból származó édesanyja négy nyelven beszélt és szépen zongorázott. A kisfiú tőle örökölte a művészetek iránti fogékonyságát, hétévesen már Shakespeare műveit bújta. Elemi iskoláit Pápán és Csöngén végezte, gimnáziumba Szombathelyen, Győrött és Sopronban járt, itt is érettségizett. Gyenge tanuló volt, ám költői tehetsége korán megmutatkozott, verseit a Pesti Napló és a Pesti Hírlap is közölte. Ezek közül az Öregek című annyira megtetszett Kodály Zoltánnak, hogy megzenésítette, Kosztolányi pedig így méltatta a 16 éves fiút: „Te, drága csodagyermek, úgy játszol nyelvünk zongoráján, mint kevesen”. A Nyugatban először 1932-ben jelent meg Weöres-vers, és még a szigorú ítész, Babits Mihály is lelkesen üdvözölte az ifjú költőt.
Az érettségi után apja csöngei birtokán dolgozott, majd a pécsi egyetemen jogi, később földrajzi és történelmi tanulmányokat folytatott, diplomát végül filozófia-esztétika szakon szerzett. Filozófiai doktorátusát 1939-ben szerezte meg, disszertációját A vers születése címmel írta. Már egyetemistaként bekapcsolódott a Batsányi Kör és a Janus Pannonius Társaság munkájába, részt vett a pécsi Öttorony című lap szerkesztésében is.
Első verseskötete Hideg van címmel 1934-ben jelent meg, a következő évben Baumgarten-jutalomban, 1936-ban Baumgarten-díjban részesült, ebből finanszírozta észak-európai és távol-keleti útját. 1941-től a pécsi Városi Könyvtár vezetője és a pécsi Sorsunk folyóirat társszerzője volt. A Nyugat 1941-es megszűnése után a Magyar Csillag, a Válasz, később a Diárium lapok közölték írásait.