A népszerű túraútvonal az ország egyik legszebb erdőrezervátumába vezetett.
Nap: 2024. február 20.
Új a Netflixen: Az utóbbi évek talán legjobb filmje végre megérkezett a platformra
2022-ben még a Marvelnek sem sikerült teljesen leuralnia a multiverzumot, erről pedig Dan Kwan és Daniel Scheinert filmje, a Minden. Mindenhol. Mindenkor gondoskodott.
A Minden. Mindenhol. Mindenkor cselekménye mondhatni teljesen átlagosan indul, hiszen egy látszólag egyszerű adminisztrációs folyamatról, az adó befizetéséről van szó. Csakhogy Evelyn, aki egy mosodát vezet férjével, egyre inkább e…
Rob Halford: “a Judas Priest sosem csak egy-egy tagról szólt”
Idén ünnepli fennállása 55. évfordulóját a Judas Priest, a zenekar azonban továbbra sem tétlenkedik: márciusban érkezik Invincible Shield című új albumuk, ezután pedig turnéra indulnak és július 13-án a Rockmaratonon is fellépnek.
Ricky egy ideig nem létezett
De a srácoknak életre kellett kelteni. Volt előzetes.
Bekeményít a rendőrség: 181 újabb helyen mérnek sebességet
Az autósok így már közel 200 helyszínen számíthatnak sebességmérésre.
Cristian Mungiu a varsói szerződésről készít filmet
A 2009-ben bemutatott Mesék az aranykorból (Povești din epoca de aur / Tales from the Golden Age) folytatása román-lengyel-francia koprodukcióban készül.
Kiterítenek úgyis
Radu Jude legújabb filmje anarchista röpirat és szociálisan nagyon érzékeny műalkotás egyszerre, és az bizony csak a legnagyobb rendezőknél fordulhat…
A Kiterítenek úgyis bejegyzés először KULTer.hu-én jelent meg.
Budapesten koncertezik Bryan Adams
Idén az Egyesült Államokban és Európában turnézik, Budapestet is útba ejti október 14-én.
A lélek éjszakája – Sean Charmatz: Orion and the Dark / Orion és a Sötétség
Mi a zár, ha a félelem a kulcs? Avagy az éjszakai sötétségről – kissé pihenten.
Karcold a vásznat analógban! Vasárnapig lehet jelentkezni a Primanima workshopjára
A Countryside Animafest Cyprus és a budaörsi Primanima fesztivál idén másodszor hirdette meg Contemporary Animation Horizons (C:A:H) nevű közös tehetséggondozó műhelyét. A Cipruson és Magyarországon zajló, több fordulós animációs filmtáborba vasárnapig, február 25-éig lehet még jelentkezni.
Három Konok Tamás festménnyel gazdagodott a párizsi Centre Pompidou állandó gyűjteménye
A globális kortárs szcéna legfontosabb központjai közül Párizs van Budapesthez a legközelebb és talán sehol nem telepedett le, vagy töltött hosszabb időt külföldön annyi magyar képzőművész, mint a francia fővárosban. Közéjük tartozik a 2020-ban elhunyt Konok Tamás is, aki 1959-től több mint három évtizedig élt és dolgozott – egy időben hosszabb zürichi kitérőkkel – Párizsban. Itt készült az a három nagy méretű akrilképe is, melyek most – immáron a Centre Pompidou állandó gyűjteményének részeként – visszatértek ide. A hírt a napokban a művészt képviselő és az akvizíciót kezdeményező Molnár Ani Galéria jelentette be.
Konok Tamás: Graphidion vert, 1976, akril, vászon, 114 x 140 cm, a Molnár Ani Galéria jóvoltából
Franciaország vezető kortárs művészeti gyűjteménye már eddig is több magyar, illetve magyar származású művész – így a szinte egész pályájával Franciaországhoz kötődő Victor Vasarely, Hantai Simon, Reigl Judit, Vera Molnar, mellettük többek között Hajas Tibor, Keserü Ilona, Maurer Dóra, Nádler István, Nemes Csaba vagy a fotós Nádor Katalin – munkáit mondhatta magáénak. Hozzájuk csatlakozott most Konok Tamás is, méghozzá rögtön három kiemelkedő festményével, melyek a művész pályáján fordulópontot jelentő időszakban, 1975-76-ban készültek – azaz akkor, amikor Konok, nem kis részben zürichi utazásainak hatására, rátalált arra a geometrikus absztrakt formanyelvre, melynek egyediségét a monokróm felületeket felszabdaló, hol egyenes, hol meghajló vonalak és a kontrasztos színek adják.
Első világháborús harctéren rajzolt mesekönyvet kislányának egy magyar katona
Első világháborús harctéren rajzolt mesekönyvet kislányának egy magyar katona
Bármikor összefuthatsz Budapesten Russell Crowe-val
Budapesten forog a James Vanderbilt rendezésében készülő Nuremberg, amelynek főszerepeiben Russell Crowe (legutóbbi szerepei fenti galériánkban tekinthetők meg) és Rami Malek lesznek láthatók.
Így mos nagy esély nyílik arra, hogy akár mindkét sztárral összefuthatunk az utcán. Crowe egyébként korábban még 2023 tavaszán járt Magyarországon, a színész akkor megígérte, hogy még ugyanebben az évben vi…
Bryan Adams október 14-én Budapesten!
Bryan Adams a világ egyik legjobb és legizgalmasabb előadójának hírében áll. 17 stúdióalbuma van, köztük utolsó lemeze, a So Happy It Hurts, amelyet Grammy-díjra is jelöltek. Classic Pt. I és Pt.
Harry Potter-fesztivál lesz Debrecenben
Az első debreceni Harry Potter-hétvégére, február 23-25. között minden korosztályt színes programokkal várnak a szervezők.
Ő lehet a magyar Anna Wintour: a szocialista divatról a 92 éves magyar divattervezővel
Valóban utasításba adták a ruhatervezést a szocializmus idején? Párizs tabu volt? A hazai divatélet 92 éves meghatározó alakja mesélt a Díványnak.
A Heilung szeptemberben újra Budapesten koncertezik
“Dreki Ferdhast: 2024 a sárkány éve, melyhez erő, hatalom és jó szerencse társul. Éppen ezért ez az időszak kedvez az új kezdeteknek és a nagy eredmények elérésének. A sárkány évében a HEILUNG turnéra európai turnéra indul, melyre különleges vendégként a Zeal & Ardor kíséri el.”
CityRocks: idén egy fesztivál keretében áll össze Közép-Európa legnagyobb rockzenekara
Májusban ismét Kecskeméten áll össze Közép-Európa legnagyobb rockzenekara, a CityRocks, de ezúttal egy háromnapos, május 16-a és 18-a között megvalósuló fesztivál keretében.
Az apák új nemzedéke szívvel-lélekkel vesz részt a gyermeknevelésben
Az Apának lenni című kötet szerzője személyes élményeit feldolgozva mesél a szülői szerepek és a családi élet mai dilemmáiról és új perspektíváiról – a hagyományos apaszerep mellett felvázolja az apák mai új lehetőségeit, bemutatja azt a szülői szerepegyüttest, amelyben a férfiak is aktív résztvevői gyermekeik életének. Olvass bele!
Nyitókép: Max Zerrahn
Green Day: Billie Joe Armstrong antiszólógitárosnak tartja magát
A Green Day frontembere, Billie Joe Armstrong a Guitar World-nek adott interjút, amelyben arról beszélt, hogy hogyan is lett belőle “antiszólógitáros.”