Best WordPress Hosting
 

Ők kapták a zenei Artisjus-díjakat

Könnyű- és komolyzenei kategóriákban idén 12 zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el Artisjus-díjjal. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől.

A többi könnyűzenei kategóriában Szendőfi Péter, Molnár Tamás, Takács Dorina (Deva), Vörös Cintia (Sisi), valamint a godfater. és a Nagy Emma Quintet tagjai vehették át a díjat június 5-én a Magyar Zene Házában. A komolyzene területéről Balogh Máté, Kutrik Bence és Dobri Dániel részesült az elismerésben. Az év magyarnóta-szerzője Horváth Péter lett.

Az Artisjus 23. alkalommal díjazta a legkiválóbbnak ítélt kortárs zeneszerzőket és szövegírókat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókra és az ezekbe fektetett szerzői munka jelentőségére. Az elismerés presztízse többek között abban rejlik, hogy a pályatársak ítélik oda a díjakat a kitüntetett művészeknek. Ezúttal is az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottakról, a könnyűzenei alkotók kiválasztását külön szakmai bizottság (Bágyi Balázs, Both Miklós, Jónás Vera, Kocsák Tibor és Sebestyén Áron) készítette elő.

Csaknem száz hegedűs jelentkezett az idei Bartók Világversenyre

A legtöbben, tizenketten az Egyesült Államokból jelentkeztek, rajtuk kívül sokan vannak az orosz (11), a japán (9), a koreai (9) és a kínai (8) állampolgárok. Ezen felül hat-hat lengyel és magyar, négy-négy német, olasz és spanyol, három-három cseh és holland, két-két francia, szerb, török és brit, valamint egy-egy azerbajdzsáni, belga, bolgár, kanadai, dán, luxemburgi, moldovai, román, svéd és svájci adta be anyagát. A jelentkezők közül 52 nő, 44 férfi, a legfiatalabb pedig 2008-as születésű.

A pályázók száma és az országok széles palettája a Zeneakadémia Bartók Világversenyének jelentős nemzetközi tekintélyét és vonzerejét bizonyítja: a rendkívül igényes repertoár sokrétű tudást feltételez, ezen belül Bartók zenéje komoly kihívást jelent, mégis számos tehetség indul, mert szívesen veszik ezt az akadályt.

A hatéves ciklusokban megvalósuló Bartók Világverseny 2023-ban új fejezetéhez ér, hiszen a tavalyi zeneszerzés fordulóval lezárult az első ciklus, idén pedig a 2017-es induláshoz hasonlóan megint a hegedűsöket várja a szervező Zeneakadémia.