Best WordPress Hosting
 

Feláldozták, de vége a terrornak, amiben élt

NAGY KRISZTA LÉNA A kerítés túloldala – regényrészlet Megjelenés: 2023. március 31. Kalligram Kiadó

Gubbasztok a lakásban. Ami kényelmes. A játszótérről gyerekek zsivaja hallatszik fel, a ház előtti fa sárgásan pergeti maga alá a leveleit. Békés minden. Nem úgy, mint anyám házában, ahol a tökéletesnek hazudott Varga család élt.

Anyám, Varga Emília nyugdíjas létére minden reggel hat órakor felkel, letusol, megigazítja fényes, gesztenyebarna haját, feltesz az arcára egy leheletvékony sminket, felveszi az egyik kiskosztümét és lefőzi a piros kávéfőzőben az első kávéját. Két kenyérszeletet tesz a pirítóba, előveszi a hűtőből a kis kék virágokkal díszített vajtartót, a nyáron eltett házi dzsemek egyikét, a termelői piacon vásárolt házi kolbászt, sajtot, füstölt sonkát, majd leül, hogy rose gold laptopján átolvassa a híreket. A vaj lassan gyöngyözve olvadni kezd, a sajtok illata egyre áthatóbb, már a kávé sem tudja elnyomni. Utálja az ételek szagát. A szaguknál jobban már csak magukat az ételeket utálja. Enni bűn. Az étel hizlal. A háj Isten legszörnyűbb büntetése. Utálva gondol vissza azokra a hetekre, mikor a születésem után csak pokoli szenvedés árán sikerült visszafogynia. Néha rémálmaiban látja magát nagy hassal, felpuffadt arccal, vizesedő lábakkal. Aztán felébred, végigsimítja tökéletes testét és megnyugtatja magát, csak álmodott. A családot sem értette: hogy imádhattak egy olyan amorf, dagadt gyereket, mint én? Mindenhol apró hurkák, az arcom kerek, a hasam, mint egy mini hordó. De ő nem fogja hagyni, hogy ilyen bálna maradjak egész életemre. Ezt nem teheti a lányával. Ezért, ahogy a nagyi mesélte, napról napra kevesebb tejet ad. Épp csak annyival, hogy ne lakjak jól. Mert jóllakni bűn. A jóllakás minden baj forrása. Aki jól lakik, az ellustul. Aki ellustul, az meghízik. Aki meghízik, azt csúfolják. De ezt ő nem fogja hagyni. Engem senki sem fog csúfolni, mert én vékony leszek, gyönyörű, boldog. Ezért mondja majd folyton, hogy kövér vagyok, hogy egyek kevesebbet, mozogjak többet. Mindig látja majd rajtam a kis hurkákat és a kerek, piros arcocskát. Csak védeni akar, mondja. Csak védeni, mert őt nem védte senki.